Meghalt Chris Rea

74 éves korában meghalt Chris Rea brit énekes-zeneszerző – közölte családja szóvivője a BBC-vel. „Mélységes szomorúsággal jelentjük be szeretett Chrisünk halálát. Ma reggel, rövid betegség után, családja körében békésen elhunyt a kórházban” – mondta a család szóvivője.
Christopher Anton Rea 1951. március 4-én született az észak-angliai Middlesbrough városában. Karrierje során olyan nagy slágerekkel aratott nagy sikereket, mint a Driving Home for Christmas, az On the Beach és a The Road to Hell. Összesen 25 stúdióalbumot adott ki pályafutása során, ezeken a blues, a pop, a soul és a rock elemeit ötvözte. Lemezeiből több mint 30 millió példányt adtak el világszerte.
Fiatal korában fizikai munkát végzett, többek között apja fagylaltgyárában is dolgozott. 22 évesen csatlakozott a Magdalene nevű zenekarhoz, amelyben David Coverdale, a Deep Purple későbbi tagja is játszott. Rea később egy másik zenekarhoz, a Beautiful Losershez csatlakozott, de amikor lemezszerződést ajánlottak nekik, ő szólókarrierbe kezdett, és 1974-ben megjelentette debütáló kislemezét, a So Much Love-ot – írta a Guardian.
Első sikereit az Egyesült Államokban aratta, ahol az 1978-as Fool (If You Think It’s Over) című száma a 12. helyezést érte el a slágerlistákon, és Grammy-jelölést is kapott a legjobb új előadó kategóriában. A legnagyobb slágerei a 80-as évek végén születtek, a Dancing with Strangers című albuma összesen 46 hetet töltött a brit slágerlistákon, mielőtt platinalemez lett.
Az 1988-as válogatásalbum, a New Light Through Old Windows tartalmazta legnagyobb slágerét, a Driving Home for Christmas-t. Első megjelenésekor még nem aratott nagy sikert, de a dal később egyre népszerűbbé vált, és 2019-ben és 2020-ban a 11. helyet érte el a brit slágerlistán. A 2002-es Dancing Down the Stony Road című albumával kissé elfordult a popzenétől, és visszatért a blueshoz, amely eredetileg inspirálta a zenéjét.
Dalaiban gyakran foglalkozott az autókkal és az utazás témájával. Autóverseny-rajongó volt, Ferrari és Lotus modellekkel is versenyzett, és részt vett az 1993-as Brit Touring Car Championship versenyen. Az 1995-ös Forma-1-es szezon Monacói nagydíján Jordan csapatához csatlakozott szerelőként.
Rea élete során több egészségügyi problémával is küzdött. Hasnyálmirigyrákot, majd később cukorbetegséget is diagnosztizáltak nála. 2016-ban agyvérzésen esett át, egy 2017-es oxfordi koncert közben pedig a színpadon esett össze, ami után kórházba szállították.