Jáksó László a TV2-n tér vissza sok év után a képernyőre

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Az RTL egykori közéleti talk showjának műsorvezetője, Jáksó László többévnyi szünet után tér vissza a tévézéshez: a TV2 A szemfényvesztő című új műsorának hostjaként. Jáksó a 2000-es évek egyik legfoglalkoztatottabb médiaszemélyisége volt, sok évig vezette a saját műsorát a Danubius rádióban, majd a Class FM-en, a televíziós karrierje pedig a Heti Hetesen túl leginkább a Kész átverés műsorához kötődött.

A TV2 A szemfényvesztő – Hazudj, ha tudsz! (The Hustler) című műsora a csatorna közleménye szerint egy taktikai gameshow lesz, amelynek fő helyszíne egy kastély könyvtárszobája, ahol minden adásban öt játékos közösen válaszol a feltett kérdésekre. A cél az, hogy a játékosok minél több pénzt gyűjtsenek, miközben a csapat próbálja kideríteni, ki közülük a szemfényvesztő, azaz a személy, aki minden kérdésre előre tudja a választ. Ha nem sikerül leleplezni, ő viheti haza a nyereményt.

Csatlakozz a csoportunkhoz!