A köztévé MI-műsorvezetője népdalokat dolgozott át, a Petőfi Rádió már el is kezdte játszani azokat
Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Az MTVA mesterséges intelligencia által generált műsorvezetője, Bíró Ada nemrég egy egész kislemezt adott ki, amin többek között az A csitári hegyek alatt, az Erdő, erdő, erdő és a Veres az ég című népdalok átdolgozott verziói hallhatók. Az MI-műsorvezető Instagram-bejegyzése szerint a drum and bass alapra épülő modern feldolgozásokat már a Petőfi Rádió is játssza.
A mostszol.hu szerint pár napja tényleg elkezdték játszani az MI-generált zenéket a közrádióban, hétfő éjjel, negyed 2 után adták le az Erdő, erdő, erdő című dalt. Még aznap, hajnali 5 után újra lement adásban, majd két nap múlva, reggel hat előtt kicsivel bemutatkozott a Veres az ég, és végül ma fél 5 után is játszottak Bíró Adát, nem sokkal fél 5 után.
Az időpontokból látszik, hogy a szerkesztők csak lassan, főműsoridőn kívül próbálják bevezetni a dalokat. A köztévé 2023 őszén újraindított Delta című műsorában bemutatott mesterségesintelligencia-alapú műsorvezető több változáson is átesett, például új ruhákat kapott az eredeti piros öltözete helyett. A debütálása után megpróbáltunk utánajárni, hogyan hozhatták létre, és arról is írtunk cikket, hogyan lehet majd a későbbiekben még emberibb.
A Delta 5. évadának első adását egyébként teljes egészében mesterséges intelligenciával készítették, az MTVA közlése szerint az első epizód a Hős címet viseli, és új mérföldkövet jelent a hazai televíziózásban. Az adásban a magyar történelem legnagyobb hőstettei és a cselekedeteikkel naggyá váló „kis emberek” is szerepet kapnak.
Az MI-műsorvezető dalainak petőfis lejátszásairól megkérdeztük az MTVA-t, arra voltunk kíváncsiak, hogy miért döntöttek úgy, hogy a Petőfi Rádión is hallhatók lesznek mesterséges intelligencia által generált dalok, és hogy nem tartják-e aggályosnak, hogy egy közpénzből működő rádióadó olyan tartalmaknak enged teret, amiket mesterséges intelligenciával készítettek.
Megkérdeztük azt is, hogy hogyan viszonyulnak ahhoz, hogy ma világszerte inkább az a trend, hogy megpróbálják visszaszorítani az MI-generált tartalmakat, hogy a valódi, kreatív értéket hozzáadó zenészeket, művészeket, tartalomgyártókat támogassák. Amint válaszolnak, beszámolunk róla.