Mogwai: A műfajok dögunalmasak, izgalmasabb, ha valaki letér a megszokott útról

„Sokan posztrockzenekarnak tartanak minket, de már azelőtt kijött az első lemezünk, hogy hallottuk volna ezt a kifejezést” – meséli Stuart Braithwaite, a skót Mogwai alapító gitárosa saját zenéjükről a vele készített interjúnk elején. Az idén harmincéves zenekar a posztrock és shoegaze műfajok egyik meghatározó együttese, az ezredforduló környékén és a 2000-es évek elején a Godspeed You! Black Emperor és a Tortoise mellett a Mogwai számított igazán úttörőnek és izgalmasnak a független gitárzenekarok között.

A Pavementből ismert Stephen Malkmus egyenesen a 21. század legjobb zenekarának nevezte a Mogwait, a korábban például az Oasisszel is dolgozó menedzser, Alan McGee pedig azt mondta, hogy a My Bloody Valentine Loveless című lemeze óta nem dolgozott olyan jó artrockalbumon, mint amilyen a Mr. Beast volt a Mogwaitól 2006-ban.

A Mogwai a karrierje során soha nem vesztett a relevanciájából, és meglepő módon 25 évvel az első kislemezük után, 2021-ben jutottak el először oda, hogy az akkor megjelent albumuk (As The Love Continues) a brit lemezlista első helyén nyitott.

Az ilyen sikerek persze nem igazán érdeklik a zenekart, amely mindig is távol tartotta magát a mainstream zeneipar nyűgjeitől, inkább a folyamatos turnézás, majd a saját kiadó (Rock Action) gondozása került a fókuszba a stúdióalbumok illetve a sorozatokhoz és filmekhez írt zenéik mellett. A Mogwai először fog Budapesten játszani az Öböl x Reflektor fesztiválon szeptember 13-án, ebből az apropóból beszélgethettünk Braithwaite-tel, aki saját bevallása szerint már DJ-zett Budapesten, de már nem emlékszik pontosan arra, hogy hol és mikor. (Később kiderült, hogy Braithwaite 2007-ben dj-zett a Trafóban Alan McGee-vel együtt egy Death Disco bulin)

A Mogwai zenéjét Braithwaite hangosnak, érzelmesnek, de többnyire instrumentálisnak írja le, amit nehéz szavakkal elmagyarázni, és egyszerűbb meghallgatni. „Csak azt csináljuk, amit szeretünk. De persze értem a kötődést a műfaji meghatározáshoz, a lemezboltoknak is ki kell tenniük valamilyen kártyát a polcaikra” – mondja Braithwaite, aki hozzátette, hogy a kedvenc zenéi pont azok, amik átlépik a stílushatárokat, és emiatt több embernek tetszenek.

A Mogwait három iskolai barát (Braithwaite mellett Dominic Aitchison és Martin Bulloch) alapította még 1995-ben, a ma is ismert felállás pedig már a második lemez óta állandó, amikor Barry Burns állandó tagként beszállt a zenekarba. Azóta csak egyetlen tag lépett ki a zenekarból. „Gyerekek voltunk, amikor megalapítottuk a zenekart, nem gondoltunk egy évre előre sem, nemhogy tíz, húsz vagy harminc évre” – meséli Braithwaite, aki szerint nagyon szerencsések, hogy még mindig kíváncsiak rájuk az emberek. Braithwaite szerinte azért sem cserélődött le a zenekar tagsága, mert még mindig jól kijönnek egymással.

Braithwaite korábbi interjúkban beszélt arról, hogy nem szereti azokat az előadókat, akiken látszik, hogy csak azért zenélnek, hogy aztán magazinok címlapjain szerepelhessenek. A skót zenész azonban hangsúlyozza, hogy nem mainstream-ellenes. „Nem arról van szó, hogy mindent utálok, ami nem az undergroundból jön. Egyszerűen csak azt gondolom, hogy jobb zenét csinálsz akkor, ha nem azzal a szándékkal állsz hozzá, hogy az nagyon trendi és sikeres legyen. Nagyon sok népszerű zenét szeretek, de nem azért szeretem ezeket az előadókat, mert populárisak.”

A Mogwai műfajokon átívelő hatását jelzi, hogy a zenekar két dalát a Deafheaven például black metal stílusban dolgozta fel még 2012-ben. Braithwaite-nek tetszettek a dalok, és azt is bírta, amikor a számaikat hiphopelőadók mintázták. „Nekem az tetszik, ha valaki letér az addig megszokott útról és kipróbál valami furát, valami érdekeset. A műfaji meghatározások szerintem dögunalmasak. Ha egy zenekar például elkötelezi magát egy műfaj mellett, az szinte olyan, mintha előre bejelentenéd, hogy soha semmi újat nem csinálsz. Emiatt örülök, hogy nagyon különböző emberek találnak rá a zenénkre.”

Ez a fajta zenei kíváncsiság és kísérletezés a Mogwaiban is megvan, a zenekar nemrég a The Cure egyik dalából készített remixet. „A Cure volt az első zenekar, amit láttam élőben, és azóta is ez az egyik kedvenc együttesem. Pár éve vagy tizenötször néztem meg őket élőben. Igazi megtiszteltetés volt, hogy újragondolhattuk a dalukat.”

A Mogwai pályája abban is rendhagyó, hogy szinte ugyanannyi eredeti film- és sorozatzenéjük jelent meg, mint stúdióalbumuk. A zenekar először a Zinedine Zidane-t a pályán követő, narráció nélküli dokumentumfilmben mutatta meg emlékezetes módon, hogy miként működnek ebben a szerepkörben. Azóta a Mogwai felkérései az alkalmazott zenék terén megszaporodtak, A forrás című film zenéjén például a Kronos Quartettel és Clint Mansellel dolgoztak együtt, de a zenekar írta a francia Les Revenants, az olasz ZéróZéróZéró vagy az Apple-ön bemutatott Fekete madár score-ját is. Az egyik albumuk, a The Hawk Is Howling eleve eredetileg filmzenének indult, csak aztán a filmből végül nem lett semmi, így a zenekar inkább befejezte és kiadta önálló albumként a filmhez írt dalokat.

„Ez más típusú, aprólékosabb alkotás, ilyenkor egy nagy csapat tagja vagy, ez pedig azt kívánja, hogy figyelned kell arra is, hogy a többi alkotóval egy irányba haladjatok. Meghatározott jelenetekhez kell másodpercre előre megszabott hosszban zenéket alkotnod, azért ez elég más ahhoz képest, mint amikor a saját dalainkat csináljuk. De ezt is nagyon szeretjük. Mindig izgalmas más emberekkel együtt gondolkodni, és azt figyelni, ők hogyan dolgoznak” – mondja a filmzenés felkéréseikről Braithwaite.

A Mogwai 1996-ban alapított saját kiadót Rock Action néven, először csak azért, hogy a saját lemezeiket itt jelentessék meg, de a kiadó idővel a skót, egészen pontosan a glasgow-i zenei színtér fontos műhelyévé vált. A Rock Action hozta ki például többek között az Arab Strap, a Cloth, a bdrmm vagy a The Twilight Sad lemezeit. A műhelynek ma már saját stúdiója van, 2024-ben pedig a Mogwai saját fesztivált indított Big City néven.

Braithwaite szerint azért is fontos ez a munka számukra, – amibe pár ember besegít nekik – mert így a részesei olyan zeneipari folyamatoknak, amiket más esetben a zenekarokon kívüli szereplők intéznének, és így szerinte a végeredmény is jobb. De ugyanígy fontos része ennek a missziónak, hogy a kiadóval visszaadjanak a helyi közösségnek. „Glasgow elég izolált hely, nem sok londoni szakmabeli jár itt, hogy megnézze a helyi előadókat. Ezért szerintem jó, hogy mi támogatjuk a helyi előadókat” – mondja a Mogwai tagja, aki szerint mindig is voltak jó előadók Glasgow-ban, jelenleg például az elektronikus zenében vannak erős alkotók a színtéren.

Nemrég a Franz Ferdinandot kérdeztük arról, hogy szerintük melyik a legnagyobb skót zenekar, ugyanígy Braithwaite-t is megkértük arra, hogy helyezze el a Mogwait a híres skót zenei előadók között. A zenész szerint a Simple Minds még mindig óriási közönség előtt játszik, de a Franz Ferdinand sincs nagyon lemaradva mögöttük. „Mi nem ebben a ligában játszunk. Ezek a zenekarok több millió lemezt adtak el, stadionokban játszanak. De ezt nem panaszkodásból mondom. Underground körökben biztosan ott vagyunk a legnagyobb zenekarok között.”

A beszélgetésben Ozzy Osbourne halála is szóba került, mivel a Mogwai korábban a Black Sabbath egyik dalát is feldolgozta. „Ozzy az egyik kedvenc énekesem, a Black Sabbath nagyon különleges, meghatározó zenekar volt. Egyszer találkoztunk Ozzyval még 1999 környékén, amikor elmondta, hogy van egy Mogwai névre hallgató kutyája. Nem hiszem, hogy a zenekar után nevezte el, de azért örültünk neki.”

A Mogwai a 2025 januárjában megjelent The Bad Fire című lemezének turnéján érkezik Budapestre, de a zenekar sohasem klasszikus lemezbemutatós fellépéseiről volt híres, és Braithwaite szerint ez az első magyarországi koncertjükre is igaz. „Régóta turnézunk, lehet Budapesten is előveszünk néhány mostanában ritkán játszott számot. Amúgy is sokat variáljuk a setlistet, szóval meglátjuk.”