Új helyszínt keres a Kolorádó fesztivál

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

„Most még minden bizonytalan, de szeretnénk, ha ez nem a vége, hanem valami új kezdete lenne. Ahhoz, hogy továbbvigyük ezt a csodát, új helyszínt keresünk” – írták a szervezők a Kolorádó fesztivál Facebook-oldalán. Mint írták, olyan helyszínt keresnek, ahol „nemcsak fesztivált lehet csinálni, hanem közösséget is lehet építeni hosszú távon”.

A szervezők szerint a Kolorádó alapvetően egy zenei fesztivál, ezért fontos, hogy az új helyszín lakott területektől távol essen, hogy ne zavarják a pihenni vágyókat, különösen éjszaka. Azt is megadták, hogy milyen szempontok mentén keresnek új helyszínt a fesztiválnak.

Ezek között szerepel, hogy lakott területtől legalább másfél kilométerre legyen, lehetőleg magán- vagy önkormányzati tulajdonban álljon, hosszú távon bérelhető legyen, illetve a szervezők szerint „előny, ha van a területen több épület, valamint áram, víz és csatornahálózat”. Mint írták, ideális, ha van tó az új helyszínen, és térerő sem árt.

A szervezők június 16-án jelentették be, hogy nincs többé Kolorádó, a Pilisi Parkerdővel nagyon hirtelen, nagyon váratlanul rideg lett a viszonyuk, és néhány építményre hivatkozva nem akarják többet a fesztivált a területen látni. Az utolsó Kolorádó zárónapján a Wavy koncertje után, Sisi koncertje előtt a szervezők és a fesztivál stábja a nagyszínpadon búcsúzott el. A fesztivál megszűnésének hátteréről ebben a cikkben írtunk bővebben.

Magyarországon az utóbbi egy-két évben sorra húzzák le a rolót a kisebb-nagyobb zenei fesztiválok, eltűnt már a nagyobbak közül a Volt és a Balaton Sound, de a kisebb Bánkitó is júliusban volt utoljára. Eközben a könnyűzenei, főleg az alternatívabb szcéna egyre több előadója is nyilvánul meg a kormányzati politika ellenében a közösségi médiában, koncerteken, felkonfok közben, sőt dalokban is. A fesztiválozók pedig – ahogy a Fishing on Orfűn tapasztaltuk – sokszor spontán kezdenek el a Fideszt vagy Orbán Viktort szidalmazó rigmusokat skandálni.

Csatlakozz a csoportunkhoz!