„Azzal riogattak, hogy drogosok lesznek, összehánynak mindent, üvegszilánkkal lesz tele a strand, ebből semmi sem igazolódott be”

„Azzal riogattak, hogy drogosok lesznek, összehánynak mindent, üvegszilánkkal lesz tele a strand, ebből semmi sem igazolódott be”
Fotó: Molnár Zoltán / Telex
A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

„A Balaton idén csendben maradt volna. De mi nem hagytuk.”

Ez egy olyan mondat, amire cikkünk összes szereplője egyetértően bólintana, bár más-más előjellel. Balatonalmádi káptalanfüredi városrésze a nyugati csücsökben található, zömmel nyaralóövezet, de állandó lakosok is vannak bőven. Két kis strandja is van, és a nagyobbikon ezen a hétvégén már másodszor rendezték meg a CityMatiné nevű bulisorozat rendezvényeit. Míg egyfelől a városvezetés és a bulizók örültek a lehetőségnek, hogy a naplementébe táncolhatják magukat a vízparton, addig a káptalanfüredi lakosok és nyaralósok ki vannak akadva azon, miért ide kellett szervezni a bulit, ami szerintük hangos is és sokáig tart.

De mi is ez a bulisorozat? Saját honlapjukon azt írják a szervezők a vándorló eseményről: „A CityMatiné az ország vezető nappali rendezvénysorozata, amely Budapest és a Balaton legizgalmasabb szabadtéri helyszínein mozog és a leghangulatosabb zenét játssza, mosolyt csalva mindenki arcára.” A nappali bulik persze sokszor belecsusszannak az éjszakába, ahogy Almádiban is, ilyenkor tovább szól a techno vagy a house. A CityMatiné nem lenne új esemény a Balatonon, korábban megfordultak már Fonyódon, Zamárdiban és a káli-medencei Szentbékkállán is, Káptalanfüred új helyszínként debütált a június 7-8-i hétvégén. Érdekesség, hogy a mostani, zaj miatti vita már Fonyódon is felmerült 2019-ben, bár akkor az önkormányzat is félig elismerte, lehet, hogy nem volt elég szigorú a zajszabályozásuk. Mindenesetre ezután Fonyódon már nem rendeztek Matinét.

A mostani történet a bírálók szerint egy hirtelen és spontán polgármesteri döntéssel kezdődött, Bercsényi László tavaly először megválasztott városvezető jogkörével élve adott egy sanszot a szervezőknek, hogy a káptalanfüredi strandon rendezzenek bulit. A tiltakozó helyiek közül többen is azt mondták a Telexnek, hogy erről szinte az utolsó pillanatban, az interneten meghirdetett jegyek miatt szereztek tudomást, bár a buliról már május 20-i keltezésű cikket is lehetett találni. Mivel időközben a város képviselő-testülete is bizalmat szavazott további CityMatinék megtartásának ezen a helyszínen, a káptalaniak tüntetést is szerveztek, és a testület részben nyílt ülésén is kifejezték nemtetszésüket.

Mi a baj a CityMatinéval?

„Nem attól tartunk, hogy a fiatalok buliznak a strandon” – adta meg az alaphangot az egyik tiltakozó füredi, Zimányi Zsolt ügyvéd. A Telexnek más káptalanfürediek is azt mondták, alapvetően nem fiatalellenes, nem generációs a probléma, hanem kommunikációs: „Nem lettünk megkérdezve arról, hogy hány rendezvény legyen.” Zimányi úgy tudja, egész nyárra négy rendezvényt hirdetett meg a CityMatiné, ebből eddig kettő ment le. Zimányi azért jelezte, a káptalani strandra zömmel 60 felettiek és családosok járnak, inkább a retró zene passzolt volna ide, de retróbulit a város budatavai strandján tartottak. De a fő mondás, amivel mindenki egyetért, ez:

„Nem akarjuk, hogy bulinegyed legyen Káptalanfüredből.”

„Az első szerződést a polgármester saját hatáskörben kötötte meg” az X Event Kft.-vel Zimányi szerint, majd június 5-én tartottak egy testületi ülést, tehát két nappal az első buli előtt. A testület meg is szavazta, hogy a további, elvileg még három darab Matinére is leszerződhet az önkormányzat, összesen 110 négyzetméter terület kibérlését lehetővé téve (az előterjesztés alapján az italpultért bruttó 190,5 ezer, a további catering kitelepülők bruttó 127 ezer forintot fizettek eseményenként). Babarczi Joli, a Pro Káptalanfüredért Egyesület elnöke szerint Bercsényi polgármester megnyugtatásul „csúsztatásokkal teli egyenlevelet küldött ki” az érintett civileknek. Babarczi szerint nem volt előzetes egyeztetés, a szervezők oldaláról szereztek egyáltalán tudomást az eseményről.

Zimány több hivatalos beadvánnyal kereste meg a vármegyei kormányhivatalt, az önkormányzatot és a jegyzőt is. Kiemelte, a buli sértettjei a gyermekek is, akik nem tudnak véleményt nyilvánítani. Ha a családosokra méretezték volna a rendezvényt, „akkor az Alma Együttes és Halász Judit lettek volna az előadók, nem pedig tuc-tuc zenét hajnali 2-ig nyomó dj-k”.

A CityMatiné a csendrendelet alól is enyhítést kapott, az alapvető éjfeles elnémítás helyett hajnali 2-ig játszhattak a dj-k. Zimányi szerint nem tudnak arról, írt-e valaki hatástanulmányt előzetesen, illetve volt-e zajmérés. „Ez egy kicsi, családias strand”, minden zajt visszaver a domb Babarczi szerint. „A polgármester olyan, mintha nem tudná, hogy kisgyerekesek, családok, idősebbek laknak itt”, akiknek nem igényük, hogy ilyen buli legyen itt. Babarczi azt mondja, a városban más helyeken, például a régi, part menti futballpályán vagy a Wesselényi strandon, a központban is meg lehetne tartani a CityMatinét. A polgármester egy másik Telexnek nyilatkozó helyi, Negro Ernő szerint a város fellendítéséről beszél, „ő még nem hallott arról, hogy csendes turizmus”. Szerinte a buli miatt sokan visszamondták a szállásfoglalásukat Káptalanfüred panzióiba. Hozzátette, a város állításaival ellentétben a bulizók se szálltak meg, a parti után a többség hazaautózott Budapestre vagy Székesfehérvárra.

Úgy tudjuk, aláírásgyűjtés is indult az ügyben, az első napon már mintegy 450-en szignózták az ívet, végül 550 aláírás gyűlt össze. A Pro Káptalanfüred Egyesület június 4-én egy nyílt levelet írt a polgármesternek, a jegyzőnek és a képviselő-testületnek címezve. Ebben a félelmeiket, gondjaikat is vázolták az egyeztetések hiányától a nyaralósok hátrányos megkülönböztetésén át a strand állagromlásáig. Kifogásolták, hogy a szervezők ezt írták a Facebook-oldalukon: „június 7-én megnyitjuk a Matiné Beach-et, a CityMatiné első és reményeink szerint állandó balatoni bázisát a Káptalanfüredi Strandon!”

Azt is kifogásolták a civilek, hogy a szervezők már árulták a jegyeket májusban, miközben a képviselő-testület csak június 5-én tervezett dönteni a velük kötendő szerződésről. A levél szerint „a víz, a légkör és a hely domborzati viszonyai felerősítik a zenét, a zajt”, és a bérletesek négy hétvégén át nem lehetnek ott naplementekor, vagy hallgatniuk kell az elektronikus zenét. Szerintük a terület nem tud 1500-2000 bulizót befogadni, a vécék, a büfék, a gyepfelületek sem bírnak el ennyi embert. Végül azt kérték, inkább a központban lévő Wesselényi nagystrandon legyen a rendezvény.

A helyiek szerint meglehetősen kevés pénzt hozott a CityMatiné az önkormányzatnak. Negro Ernő azt mondta, a szerződéstervezet szerint 5000 látogató után lenne a városnak 2 millió forintja az egészből. Ehhez képest szezonbérletet 2500-an vásároltak idén a strandra, ami helyieknek 8000, külsősöknek 50 ezer forintba kerül, szóval Negro szerint ez a nagyobb bevétel Almádinak.

Sokan a néhány strandvécé túlterhelésétől is tartottak, mert ugyan ígérve volt 10 mobilvécé, de azok nem jöttek meg, és a vécék már a normál strandforgalmat is nehezen viselik. Zimányi elismerte, végül rendben adták vissza a strandot a szervezők az első buli után, minimális szemetet lehetett csak találni a fűben.

Eredetileg az is felháborította a káptalanfüredi törzsstrandolókat, hogy a buli miatt este 7-kor mindenkinek, aki nem a parti karszalagjával volt benn, távoznia kellett volna. A felháborodás hatására ezt már a június 7-8-i rendezvényen sem tartatták be. Persze az idősebbek nem is akartak maradni, „nézhetjük a ruhás fiatalokat, akik füvet szívva bemennek a vízbe” – érzékeltette az azért meglévő generációs különbségeket Zimányi a Telexnek. Ebben benne van az is, hogy az előkészületek, a színpad építése is elvette a strand egy részét. Zimányi szerint megtévesztő magatartásról van szó összességében, „ami fogyasztóvédelmi sérelmet jelent”, mert a bérletes strandolók kevesebbet kapnak a pénzükért.

A június 5-i testületi ülés egyébként a helyiek szerint botrányosra sikeredett, ugyanis miután a képviselők felszólaltak, a helyiek közül is páran elmondhatták véleményüket: szóváltás alakult ki, a polgármester szünetet rendelt el, leállította az élő videós közvetítést, kitereltette a civileket, majd zárt ülésen szavazott a testület a szerződéskötésről. Negro Ernő azt mondta ehhez, hogy Bercsényi választási ígérete az volt tavaly, hogy minden döntést egyeztetnek a lakosokkal, ehhez képest ezt „semmiféle társadalmi egyeztetés nem előzte meg” a CityMatinét. Hozzátette, nem szabad (párt)politikát látni az egész történetbe: „Különbözőek a nézeteink, de egyetértünk abban, hogy ide nem kell fesztivál” – mondta arról, hogy jobb- és baloldali törzsvendégek is így gondolkoznak Káptalanfüreden.

A tiltakozók az első buli előtt tüntetést is tartottak a strand bejáratánál. Itt gyűjtötték össze az első pár száz tiltakozó aláírást is, molinókat is kifeszítettek „Nem adjuk a strandunkat” és „Jó fesztivál – rossz helyen” feliratokkal. Az egyik molinót rossz helyre függesztették ki Zimányi szerint, „szóváltás alakult ki az egyik jegyosztó hölgy és egyikőnk között”, lökdösődés is volt, amire kijött a rendőrség. A kifeszített molinót végül leszedték az épületről és a tüntetők tartották tovább. Negro hozzátette, egy nem hozzájuk tartozó nő szólalkozott össze a jegyszedővel, „maximum megérintette, megrázta”. Szerinte ez provokáció, „ez a rossz ízű ötvenes éveket idézi”.

Reagál a polgármester

„Nekem a választási kampányban rengetegen mondták, hogy ez egy halott város” – mondta el az említett június eleji testületi ülésen Bercsényi László polgármester (aki ellenzéki civilként megszerezte a várost a Fidesztől tavaly májusban). Arról beszélt, azt ígérte, a fiatalok érdekeit fogja képviselni, hogy végre valahova ki tudjanak mozdulni. A Paloznaki Jazzpiknik fesztivált hozta fel példának, hozzátéve, ha a szomszédos Alsóörsön koncert van, nincs felháborodás. „Ez nem Ozora, nem drogosok jönnek ide”, ráadásul a szervező tízmillió forint befektetést vállalt a rendezvénybe. „Én is Káptalanfüreden lakok, valószínűleg engem is zavarni fog”, de ez „nem drogos zene, nem technósok”, kulturált szórakozás lesz. Elmondta még, június 5-ig 14 aggódó levelet kapott. „Folyt kommunikáció ebben az ügyben”, és igenis ismerte a civilek álláspontjait.

Bercsényi korábban egyébként egy turisztikai beharangozó videó végén külön említést tett a június 7-én tüntetőkről. „0-tól 99 éves korig jöhet bárki” – mondta a polgármester, aki megdöbbenve értesült a bejelentett tüntetésről, aminek „nagyon rossz üzenete van”. „Így nagyon nehéz elindulni, és berúgni a turisztikai szezont” – magyarázta (2:20-tól a lenti videón).

Zimányi Zsolt megkeresésére egyébként a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal az önkormányzatnak kedvező döntést hozott, ami alapján nem történt jogsértés az ülésen a civilek kizárásával, illetve a szerződéskötés megszavazásával. „A jegyzői hivatalos tájékoztatás és a beérkező okiratok alapján a Képviselő-testületi ülésén az eljárási szabályoknak a meghozott döntés érvényességére is kiható jelentőségű sérelme nem állapítható meg a mérlegelési jogkörben hozott határozat meghozatala során” – írták július 14-én.

„Ha annyira hirtelen tudták volna meg, akkor nem lettek volna ott a civilek” – mondta Bercsényi polgármester már a Telexnek arra, hogy megjelentek a CityMatiné ellenzői a június 5-i ülésen. Szerinte a Pro Káptalanfüred leírta álláspontját az ülés előtt, a testület pedig mérlegelte azt is, hogy a legtöbb zajos rendezvény a belvárost terheli, ezért is akarják elosztani ezeket más városrészek közt.

Bercsényi szerint azzal ment a riogatás, hogy „drogosok lesznek, összehánynak mindent, üvegszilánkkal lesz tele a strand, ebből semmi sem igazolódott be”. A polgármester elismerte, valóban kapott kb. ötszáz tiltakozó aláírást, de szerinte közülük kb. ötvenen valóban helyi lakosok, a többiek nyaralótulajdonosok, mindezt egy 10 200 fős városban. Azt mondta a Telexnek, tavaly azért választották meg, „mert elvárás volt, hogy hozzuk vissza a borfesztivált, és egy alvó városból csináljunk olyan helyet, ahova jönnek a turisták”. Ez a kormányzati elvonások miatt pláne fontos lenne.

A tüntetésen történtekről azt mondta a városvezető, ő úgy tudja, az egyik jegyszedőt megrángatták, és történt feljelentés is. Bercsényi szerint egyébként nyilvános a szerződés, az első buliból 750 ezer forint plusz áfa bevétele származott a városnak. A megállapodás alapján a jegybevétel 20 százaléka az önkormányzaté, de minimum 600 ezer forint – plusz a fent említett csekély bevételek a catering után. Szerinte a már megszűnt Balaton Soundot becsukott ablakoknál is lehetett annak idején hallani, a Matiné ennél halkabb volt. Bízik benne, hogy lesz még CityMatiné, majd hozzátette, „az almádi polgármester a fiatalok mellé állt ebben az ügyben”. Nyomatékosításként megemlítette, hogy júniusban a városháza erkélyét is dj vette át a muskátlik helyett, ilyet terveznek még.

A Telex által látott, Zimányinak küldött polgármesteri válaszlevél is azt emeli ki, amit Bercsényi elmondott: meg akarják szólítani a fiatalokat, élénkíteni a turizmust, növelni a város bevételeit, fejleszteni Káptalanfüredet. Bercsényi szerint a CityMatiné „nem okozhat elviselhetetlen hátrányt az érintett településrész ingatlantulajdonosainak”, főleg, hogy számos előnyét élvezhetik majd azoknak a fejlesztéseknek, amik befolynak a rendezvény miatt. Az első Matiné után nem találtak károkat, rendben visszavették a strand területét. Kompromisszumokra hajlandó az önkormányzat a június 24-i keltezésű levél szerint, de „a helyszín módosítását jelenleg nem tartjuk indokoltnak”.

Csírából mamutfenyő

Csókay Gergely, a CityMatiné egyik szervezője azt mondta a Telexnek, szerinte már lecsengőben a tiltakozás, hisz nem történt semmi olyan dolog, amitől tartottak az emberek. Idősebbek tiltakoznak, „akiknek az a strand a nyugalom és béke szigete”. Nyilván megijedtek, hogy innentől kezdve „idejönnek a pesti elektronikus tuctuc zenére táncolók”, és minden hétvégén ez lesz. „Van egy csíra, amiből mindenki mamutfenyőt vizionál” – érzékeltette Csókay a közhangulatot.

Fotó: Molnár Zoltán / Telex
Fotó: Molnár Zoltán / Telex

Elmondta a Telexnek, „fiatalos önkormányzat” van Balatonalmádiban, az kereste meg a buliszervezőket az ötlettel és helyszínnel. Három partit szerveztek Káptalanfüredre, az e hétvégivel együtt kettő már lement, most megnézik, legyen-e még egy szezonzáró augusztusban. Hozzátette a harmadik esemény miatt, „mi se szeretnénk odamenni úgy, hogy nagyon nagy az utálat”. Szerinte kommunikálták a helyieknek – például a bulikra látogatott unokákon keresztül a helyben üdülő nagyszülők felé –, hogy nem akarnak ide állandóan bulit, „ez nem matinéstrand lesz”.

Mindenféle vizsgálat volt, monitorozták a zajterhelést, egyeztettek az önkormányzattal, katasztrófavédelemmel előtte – mondta a szervező. Hozzátette a buli előtt, hogy 800 fős rendezvénnyel számolnak, ami nem igényel plusz mobilvécéket. „Ez nem egy olyan fajsúlyú rendezvény, ami túlterheli a strandot” – tette hozzá.

Felhoztuk Csókaynak, hogy sokan helyben a fonyódi távozásukkal is érvelnek. Ott anno az volt a gond a szervező szerint, hogy folyamatosan ment a zene szinte három napon át, és kiborultak a lakók. Ebből a matinésok is tanultak, a mostani rendezvényen csak 2-ig szólhatott a zene, és kérték a polgármestert, előre szóljon, ha gond van. Bercsényi szerinte is kiáll a CityMatiné mellett, hogy legyen ilyen rendezvény a városban, mert a fiatalok „azt várják, hogy legyenek programok”.

Csatlakozz a csoportunkhoz!