El a kezekkel a sajtótól! Támogatás!

Patrick Schwarzenegger szerint nem az apja miatt kapta meg a Fehér Lótusz egyik szerepét

2025. február 25. – 13:43

Másolás

Vágólapra másolva

Patrick Schwarzenegger A Fehér Lótusz harmadik évadában a szociopata jegyeket mutató, alfahím nagytesót játssza, akinek a csajozásról is az üzlet és a pénz jut eszébe. A színész a Timesnak adott interjújában beszélt arról, hogy az ellendrukkerei szerint csak az apja, Arnold Schwarzenegger miatt kapta meg a szerepet a sorozatban. „Ők nem látják, hogy már tíz éve tanulom a színészmesterséget, órákon át dolgozom a karaktereimen, és több száz meghallgatáson veszek részt, ahonnan végül elutasítanak” – nyilatkozta a színész.

Patrick Schwarzenegger szerint frusztráló, hogy a vezetékneve miatt beskatulyázták, és ilyenkor néha azt kívánta, bárcsak ne ez lenne a neve. De a színész szerint ezek csak apró megingások az életében, mert hálás a családjáért és az onnan kapott értékrendért.

A színész Arnold Schwarzenegger és Maria Shriver újságírónő (John F. Kennedy korábbi amerikai elnök unokahúga) harmadik gyermeke. Szerepelt a Nagyfiúk második részében, az Éjjeli napfényben pedig Bella Thorne színésznővel játszott együtt, ám A Fehér Lótusz hozhatja meg számára az igazi népszerűséget.

Mostanra A Fehér Lótusz tizenöt Emmy-díjat és két Golden Globe-ot húzott be, kritikánkat az új évad első két részről itt lehet elolvasni.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!