El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Tilda Swinton világvége-musicaljét és Saoirse Ronan felépülős drámáját is vetítik a Brit Filmnapokon

2025. február 21. – 09:01

Másolás

Vágólapra másolva

A kétszer is Oscar-jelölésig jutó dokumentumfilmes, Joshua Oppenheimer posztapokaliptikus musicaljével, a Michael Shannon és Tilda Swinton főszereplésével készült The Enddel indul az idén hosszú idő után visszatérő Brit Filmnapok programja. A négynapos, március 20-23. között a Puskin moziban zajló fesztiválon kortárs brit nagyjátékfilmeket, két dokumentumfilmet és két, a legendás manchesteri zene- és bulikultúrát megidéző alkotást lehet megnézni.

A British Council és a BIFF (Budapest International Film Festival) közös eseményének második napján egymás után vetítik le a Joy Division énekeséről, Ian Curtisről szóló Anton Corbijn-filmet, a Controlt, és Michael Winterbottom 2002-es klasszikusát, a manchesteri punk és rave kultúrát, a Madchester-időszakot bemutató 24 Hour Party People-t. A filmek után a Gólyában az eseményhez kapcsolódó tematikus buli lesz.

Szintén a Brit Filmnapokon vetítik a híres brit fotográfus életéről szóló I Am Martin Parrt, és a szülés utáni mentális egészség és a boszorkányok filmtörténeti ábrázolásának kapcsolódási pontjait kutató dokumentumfilmet, a Witches-t. A program része még a görög weird wave és Jorgosz Lánthimosz filmjeiben dolgozó Athina Rachel Tsangari Harvest című filmje, ami egy angol falu lassú széthullását mutatja be.

A Brit Filmnapok zárónapján a BIFF után újra moziban lehet látni itthon a Barry Keoghan és Franz Rogowski főszereplésével készült Birdöt, Andrea Arnold, a kortárs brit mozi egyik legismertebb rendezőjének filmjét, aminek bizonyos jelenetei a Fontaines D.C. klipjéből is ismerősek lehetnek.

A Brit Filmnapok zárófilmje a Saoirse Ronan főszereplésével készült The Outrun, Nora Fingscheidt rendezése, ami érzékenyen ábrázolja a természet gyógyító erejét, a függőséggel való szembenézés nehézségeit és egy fiatal nő útját a gyógyulás felé. A The Outrun Amy Liptrot 2017-ben megjelent önéletrajzi könyvének adaptációja, Saoirse Ronan férjével, Jack Lowdennel közösen producerként is beszállt a film készítésébe.

„Hosszú évek után először szervezünk filmnapokat, amivel a brit film sokszínűségét szeretnénk ünnepelni. Olyan alkotásokat válogattunk, amik filmnyelvileg is sokfélék, és a történetek mondanak valamit rólunk és a világunkról” – mondta el Tarján Edina, a British Council kulturális programvezetője.

„Ez a válogatás kissé eklektikus, elképesztően izgalmas, szerzői jegyekkel tarkított lenyomata a kortárs brit filmkultúrának, olyan alkotásokkal, amelyek különböző nézőpontokból reagálnak a társadalmi változásokra. Fontosnak tartottuk, hogy dokumentumfilmek is helyet kapjanak a programban, de kifejezetten szerettünk volna megemlékezni arról a brit zenei szcénáról, amely Manchesterből kiindulva hódította meg a világot, és a mai napig meghatározó kapcsolódási pont számtalan kortárs zenész számára”tette hozzá Rév Dániel, aki Donáth Péterrel együtt a Brit Filmnapok programjáért felel.

A BIFF szervezői hamarosan a II. BIFF idei őszi dátumát is bejelentik.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!