El a kezekkel a sajtótól! Támogatás!

Az X-en is megjelenik a közmédia

2025. február 20. – 11:59

Másolás

Vágólapra másolva

440

Az X nevű közösségi platformon is megjelenik a közmédia. Erről a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója számolt be csütörtökön az M1 aktuális csatornán – írta az MTI. A Duna Médiaszolgáltató szerdától vált elérhetővé, március közepétől pedig az MTVA is megjelenik a korábban Twitterként ismert oldalon. A cél egy saját „X-közösség” kiépítése – mondta Altorjai Anita.

A vezérigazgató hangsúlyozta, az olvasók több mint fele ma már kizárólag a közösségi médiából tájékozódik. Őket nevezzük passzív hírfogyasztónak, „azt olvassák, ami eléjük kerül”. Hozzátette, a tudatos hírfogyasztó utánanéz az olvasott tartalom hitelességének és valóságtartalmának. Altorjai Anita kijelentette:

Nekünk az a dolgunk azzal, hogy ezen a platformon is jelen legyünk, hogy ne kelljen a tudatos hírfogyasztónak továbbmenni. Amit nálunk olvas, az tényleg úgy van, ahogy történt.

Altorjai Anita megjegyezte, a közösségi térben 2020 óta van jelen a közmédia szinte minden műsorával. A vezérigazgató kiemelte, fontos, hogy nemcsak itthon, hanem a határokon túl is felhívják a figyelmet arra, mit csinál a közmédia, ezért angol nyelvű oldalt is indítanak.

Altorjai Anita a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt hangsúlyozta: az X egy nagyon dinamikusan fejlődő felület, ami egy év alatt 84 százalékkal gyarapította olvasóbázisát. Az X-nek világszerte 600 millió felhasználója van, ebből 1 millió 420 ezren magyarok.

Többen távoztak

A Guardian brit lap az amerikai elnökválasztás után jelentette be, hogy a továbbiakban nem tesz közzé tartalmakat Elon Musk közösségi oldalán, az X-en. Nem sokkal később Stephen King amerikai író jelezte, hogy otthagyja az oldalt, mert „a légkör itt túl mérgezővé vált.”. Januárban pedig a Reuters arról számol be, hogy a német kormány is fontolgatja, hogy törli hivatalos ottani profilját.

Alig jön ki nullára

Elon Musk 2022 novemberében, hosszas huzavona után vette meg a Twittert 44 milliárd dollárért, ami már akkor is túl magas vételárnak tűnt. Egy évvel később a cég Musk ámokfutásának köszönhetően kevesebb mint fele ennyit, 19 milliárd dollárt ért.

A Wall Street Journal január végén egy állítólagos email alapján azt írta, hogy Musk az alkalmazottainak arról számolt be, hogy a felhasználószám stagnál, a bevétel sem túl jó és az X éppen csak kijön nullára. A levél létezését és tartalmát a Verge is megerősítette, Musk viszont szombaton az X-en azt írta, a WSJ hazudik, sosem írt ilyet.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!