Justin Baldoni kártérítési pert indított Blake Lively és férje, Ryan Reynolds ellen zsarolás, rágalmazás és magánélet megsértése miatt, írja a BBC. Baldoni 400 millió dollárt, azaz több, mint 160 milliárd forintot követel a színészpárostól.
Lively még tavaly év végén perelte be Baldonit, akivel együtt játszottak a Velünk véget ér (It Ends with Us) című, párkapcsolati erőszakról szóló filmben, aminek Lively producere, Baldoni pedig rendezője is volt. A perben részt vesz a színésznő férje, Ryan Reynolds is. Lively azt állítja, Baldoni a forgatáson akarata ellenére akarta megcsókolni, beszélt neki a nemi életéről, és rendszeresen rányitott a film másik producerével, Jamey Heath-tel egyetemben, amikor Livelyt félmeztelenül sminkelték, vagy éppen gyerekét szoptatta.
Baldoni jogi csapata szerint Lively vádjai hamisak, a színész pedig még a New York Timest is beperelte, amiért azok szerinte kritika nélkül hozták le a vádról szóló híreket. Lively ügyvédei úgy reagáltak Baldoni vádjaira, hogy „ez egy ezeréves történet. Egy nő bizonyítékokkal áll elő szexuális zaklatásról és megtorlásról, a bántalmazó pedig az áldozat ellen próbálja fordítani az ügyet”, rávilágítva arra is, hogy Lively korábban arról is beszélt, hogy mikor szóvá tette a zaklatást, Baldoni lejáratókampányba kezdett ellene, amibe még egy PR-céget is bevont.