„Elképzelhetetlen tragédia” – megszólalt Aubrey Plaza és a család Jeff Baena haláláról

2025. január 7. – 18:43

Másolás

Vágólapra másolva

Közleményt adott ki Jeff Baena családja és felesége, Aubrey Plaza színésznő három nappal azután, hogy a rendezőt holtan találták Los Angeles-i otthonában – írja a BBC.

A nyilatkozatban azt írják, Baena öngyilkossága „elképzelhetetlen tragédia” számukra, nagyon hálásak mindenkinek, aki felajánlotta a segítségét nekik, ugyanakkor arra kérik a nyilvánosságot, hogy tartsák tiszteletben a család magánéletét ebben az időszakban.

Jeff Baena rendezőként és forgatókönyvíróként dolgozott, 47 éves volt. Asszisztense helyi idő szerint péntek reggel talált rá otthonában, a kiérkező mentők a helyszínen halottnak nyilvánítottak.

Baena első önálló rendezése, a Zombibarátnő 2014-ben jelent meg, ebben szerepelt akkori barátnője és későbbi felesége, Aubrey Plaza is. Ezt két évvel később a Zűrös hétvége, 2017-ben pedig a Bővérű nővérek követték, aminek főbb szerepeit Plaza, Alison Brie és Dave Franco játszották. 2020-ban jelent meg A lovas lány, amin szintén Brie-vel dolgozott együtt, 2022-ben pedig elkészült az Őrült randi Toszkánában, Brie és Plaza főszereplésével.

Felesége, Aubrey Plaza karrierje az utóbbi időben indult be igazán a Fehér Lótusz cím sorozat második évadában játszott szerepével, úgy volt, hogy a vasárnapi Golden Globe-díjátadó ünnepségen is fog díjat átadni – erre végül értelemszerűen nem került sor két nappal férje halála után. A brutalista rendezője, Brady Corbet a gálán a legjobb dráma rendezőjének járó díj elnyerése után mondott köszönőbeszédében részvétét fejezte ki: „A szívem Aubrey Plazával és Jeff családjával van” – mondta a színpadon.

Van segítség! Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és 06-80-810-600 telefonszámon. Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt, mielőtt kárt tenne magában. Ha másvalakiért aggódik, ezen az oldalon talál tanácsokat, mit tud tenni.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!