2024. december 17. – 23:15
Kicsit érthetetlen, hogy a Lucasfilm – illetve gazdája, a Disney – miért nem facsarta ki az Indiana Jones márkanevet úgy, mint a Star Warsot. Üzleti szempontból rég be kellett volna vezetni a James Bond-modellt, a végtelenségig cserélgetve a címszerepben a színészeket, esetleg pár évente kiadni valami vállalható minőségű spinoffot. Ehelyett a tavalyi Indiana Jones-filmben még mindig a nyolcvan körüli Harrison Ford alakította a kalandor régészt, ami elismerendő teljesítmény, de nem frissítette fel a franchise-t.
Még érthetetlenebb, hogy a videójáték-piacon is jó ideig toporgás ment. A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején több remek Indy-kalandjáték is megjelent, és nagyjából ez volt az utolsó időszak, amikor az ereklyevadász archeológus neve egyet jelentett a minőségi játékkal. 1996-ban jött a „női Indiana Jones” főszereplésével a Tomb Raider és a Lucasfilm Games követő üzemmódba került. Saját Tomb Raider-klónokat készített az igazi Indiana Jones karakterével, de ezek technikailag nem voltak elég jók, és azóta sem készült igazán jó Indy-játék. Sokat elmond, hogy a legutóbbi említésre érdemes próbálkozás a két Lego Indiana Jones volt.
Ebbe a helyzetbe robbant be pár napja az Indiana Jones and the Great Circle, amihez hasonlót nagyon régóta vártak Henry Jones professzor (az ifjabb) rajongói. Remekül megidézi a nyolcvanas évekbeli filmeket, de emellett olyan játék, ami szinte mindenben megfelel a 2024-es kívánalmaknak. Olyan, mintha valaki visszautazott volna 1983-ba és leforgatott volna egy filmet a pályája csúcsán levő Harrison Forddal.
Pedig a reddites fogadóirodák nem adtak erre nagy esélyt. A fejlesztő, a svéd MachineGames eddig leginkább az újragondolt Wolfenstein-játékokról volt ismert, amik eleve megosztók voltak a kicsit tufa játékmenetükkel, de az utolsó kettő még kimondottan gyenge is lett. Ráadásul ezek mind belső nézetes játékok (fps-ek) voltak, mint a Doom vagy a Quake, és az előzetesek felfedték, hogy a készülő Indiana Jones-játék is ilyen perspektívát fog használni. És hát hogy lehet úgy hozni a filmek hangulatát, ha nem látjuk Jones professzort, mert a fejéből bámulunk ki?
Úgy, hogy a játék azért mégiscsak megmutatja Indyt, méghozzá elég sűrűn. Amikor a főhős tetőszéleken kapaszkodik, az ostorán mászik fel valahova vagy más kaszkadőrtrükköt mutat be, a kamera kinyit és kívülről látjuk a régészt. Emellett a játék tele van átvezető jelenetekkel, amikben megcsodálhatjuk a rajzolt Harrison Fordot, valamikor a Frigyláda-film és a kereszteslovagos kaland között, hiszen a játék története is akkor játszódik.
De persze nemcsak a nézeten múlik, hogy az Indiana Jones and the Great Circle tökéletesen belesimul a fiktív archeológus életművébe. Mert mi kell egy Indiana Jones-filmbe? Kellenek eldugott, csapdákkal és fejtörőkkel védett kegytárgyak a világ több pontján. Kell egy főgonosz, lehetőleg náci, akinek a motivációja árnyaltabb annál, hogy csak a Führert szolgálja. Kell egy nem túltolt természetfölötti sztorielem, esetleg egy romantikus szál, meg persze az ikonikus kalap és ostor. Ezt a játék mind hozza és olyan ötletesen rántja elő újra az ismert toposzokat, hogy azzal a filmek rajongói elégedettek lehetnek.
A forgatókönyvírók már a kezdést sem bízták a véletlenre: az oktatópályán a legelső film első, dzsungeles jelenetét lehet lejátszani, aztán Indy felébred és kiderül, hogy csak álmodott. 1937 van, a világ háború felé sodródik, Jones professzor egyetemére pedig éppen betörnek. Egy horrorfilmbe illő melák (Tony Todd egyik utolsó szerepe) elrabol valamit az egyetemi gyűjteményből, a szálak pedig a Vatikánba vezetnek. Aztán a piramisokhoz és még tovább, a címbeli „nagy kör” mentén, a biblikus végkifejletig. Eközben szól John Williams zenéje meg azok a passzentos témák, amit a MachineGames komponistája, Gordy Haab szerzett a játékhoz. Indianát pedig az egyik legtehetségesebb videójátékos szinkronszínész, Troy Baker szólaltatja meg, fordos manírokkal, zseniálisan. És persze poénokkal, mert a filmek hagyományai szerint a szkript folyton feldobál vicces egysorosokat és némi szituációs humort.
Na jó, kötelező kellékek és zene kipipálva, de milyen a játék? Én a fejlesztők korábbi műveit ismerve attól féltem, hogy elviszik agyatlan náciirtás irányába (elvégre a Wolfensteinek erről szóltak), de hála a magasságos Kálinak, nem ez történt. Illetve, a játékoson múlik, ennyi szabadság ugyanis talán még sosem volt MachineGames-játékban. Ugyan akadnak lineárisabb, a sztorinak dolgozó pályarészletek, a játékidő nagy részét elágazásokkal és rengeteg felfedezni valóval teli helyszíneken tölthetjük. Általában sűrűn nézegetve a szenzációsan megoldott térképet és a bőség zavarával küzdve, hogy éppen merre induljunk és mit csináljunk.
A történet fővonalán 12-15 óra alatt végig lehet rohanni, de aki így tesz, az kihagyja a mese nagy részét, érdekes szereplőket és a hozzájuk tartozó sztoriszálakat. A játékélmény egyik legjobb része a felfedezés: itt-ott megtalálható levelek és hasonló infók alapján kitalálni, hol érdemes rejtett kincseket keresni, trükkös fejtörőket megoldani vagy csak megtalálni egy rövidítést valamelyik sikátorban. Ez a keresgélés a főhős személyiségéből is következik, az szinte már csak mellékes, hogy a sikeres gyűjtögetésért pontokat kapunk, amikből fejleszteni lehet Jones professzor képességeit.
A filmekben Indiana Jones nem tűnik egyszemélyes hadseregnek: ha teheti, inkább lopva beoson valahova, ha észreveszik, akkor pedig nagyon tehetségesen menekül. Ezt a játék fejlesztői is tiszteletben tartották, az Indiana Jones and the Great Circle szellemi elődjeit valahol a Dishonored és a The Chronicles of Riddick: Escape from Butcher Bay környékén kell keresni (az utóbbinak egyébként több fejlesztője is dolgozott a játékon). Vagyis a játékmenet egyik központi mechanikája a lopakodás, az ellenfelek elintézése egyenként és a nyomok elrejtése. Ehhez változatos tereptárgyakat találunk, például miután szétvertünk egy gitárt az egyik nácin, a következőt már akár partvissal vagy franciakulccsal csaphatjuk le. Vannak persze lőfegyverek is, de ezekhez a muníciót szűkösen méri a játék. Viszont pisztolypótléknak ott az ostorunk, ami nemcsak falmászáskor nagy segítség, hanem az ellenfeleket is megcsapkodhatjuk vele, alkalomadtán kirántva a kezükből a fegyverüket.
Összességében a játékmenet kimondottan szórakoztató mix lett, amiben nincs sok eredetiség, de nagyon átgondolt és remekül működik. Indy új világjárása pedig olyan fps, amiben nem rohanni kell és lőni, hanem okosan játszani vele. Ez nem lesz gond, mert az ellenfelek néha síkhülyék a legkeményebb nehézségi fokozaton is, és talán ez a játék legnagyobb hibája. Az ilyen akció-kalandjátékokban mindig nehéz dilemma a fejlesztőknek, hogy mennyi észt adjanak a főhős életére törő elemeknek. Ha a gépi ellenfelek túl okosak, a játék túl nehéz lesz, ha túl buták, akkor könnyű és életszerűtlen. A MachineGames kicsit az utóbbi véglet felé sodródott ki, ami néha kizökkentő hatású, például amikor egy náci nem hallja meg, hogy három méterre tőle mandolinnal ütöttünk le egy másikat.
Amibe még bele lehet kötni, az a grafika, pedig fantasztikusan néznek ki a pályák. Azt a kérdést meghagynám a képfrissítési számokkal kelő és fekvő szakportáloknak, hogy a nagy pécés gépigény mennyire indokolt (nekem egy új i7-es gémerlaptopon prímán futott a játék, ennyit tudok mondani), de az átvezető jelenetek kicsit előző generációsak. Az animáció néhol darabos, Indy arcmimikája pedig mehet egyenesen a hátborzongató völgy mosolyalbumába. Lehet, hogy technikai korlátok is okozzák ezt (bár a jó hírű id Software Motor nevű játékmotorja dolgozik a grafika mögött), de a Naughty Dog játékai már PS4-en is többet tudtak e téren.
Ezzel együtt az Indiana Jones and the Great Circle az év legkellemesebb meglepetése: egy nem sokra tartott projektből az év egyik legjobb játéka sült ki, ráadásul régi pompájában támasztott fel egy többre érdemes franchise-t. És nem mellesleg régen volt olyan, hogy ennyire nagy költségvetésű és jó játékra irigykedhettek a PlayStation-tulajdonosok. A MachineGames és a programot kiadó Bethesda ugyanis már pár éve a Microsoft istállójába tartoznak, nem véletlen, hogy most csak Xbox Seriesre és pécére jelent meg a játék (a PS5-verzió valamikor jövő tavasszal érkezik). Ráadásul Indiana Jones visszatérése a Microsoft játékszolgáltatásán, a Game Passban is elérhető, ami bizonyára hoz majd pár új feliratkozót. Ezek után én máris biztosra veszem, hogy lesz folytatás és így talán újra egy jobb korszak jön az Indy-játékok történetében. Bárcsak a filmek is itt tartanának.
