Jamie Foxxot a születésnapján dobták szájon egy pohárral, most lábadozik

2024. december 15. – 15:54

Másolás

Vágólapra másolva

Jamie Foxx Oscar- és Grammy-díjas színész pénteken ünnepelte 57. születésnapját egy Beverly Hills-i étteremben. Az ünneplés váratlan fordulatot vett, amikor az étterem egyik vendége hozzávágott egy poharat a színészhez. Foxx száját több öltéssel kellett összevarrni, a színész jelenleg lábadozik. Foxx szóvivője azt mondta a CNN-nek, hogy a helyi rendőrség vizsgálja az ügyet.

A Beverly Hills-i rendőrség közölte, hogy egy halálos fegyverrel elkövetett lehetséges támadásról kaptak bejelentést. Az incidens helyi idő szerint pénteken este 10 óra után történt a kaliforniai település egyik éttermében. Ekkor a rendőrség még nem említette Foxx nevét.

A rendőrség a nyomozás során megállapította, hogy nem halálos fegyverrel elkövetett támadás történt, hanem a felek közötti vita fajulhatott tettlegességig. A CNN úgy tudja, hogy a hatóságok még nem vettek őrizetbe senkit az ügy miatt.

Jamie Foxx vasárnap a Facebookon posztolt az esetről. Bejegyzésében megköszönte rajongói támogatását. A közösségi oldalán közzétett posztban arra kérte követőit, hogy nézzék meg az új Netflix-különkiadását. Ebben Foxx először mesélt részletesen a 2023-as életveszélyes egészségügyi kríziséről, ami miatt napokig kómában volt.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!