Felépült, és újra dolgozni akar Jamie Foxx

2023. július 22. – 13:58

Másolás

Vágólapra másolva

Nemrég hazatért a kórházból Jamie Foxx, színész, aki nemsokára újra dolgozni szeretne – írja a BBC.

Foxx nem osztotta meg, hogy miért szorult hetekig kórházi ellátásra, de megköszönte rajongóinak a támogató üzeneteket. Kifejtette, hogy bár sokan kíváncsian várták a híreket róla, nem akarta, hogy a rajongók lássák, „ahogy lógnak belőle a csövek, és megpróbálják kitalálni, hogy sikerül-e túlesnie ezen”.

Foxx emellett megköszönte a családjának is, hogy nem hagyták, hogy bármilyen információ is kiszivárogjon a betegségéről. Azt viszont megerősítette, hogy nem bénult le, és nem is vakult meg, ahogy korábban találgatták.

„A húgom, Deidra Dixon, a lányom, Corrine tényleg megmentette az életemet” – mondta az 55 éves színész, hozzátéve, hogy csak „nekik, Istennek, sok nagyszerű orvosnak köszönhette” a felépülését. Elmondása szerint egyébként pokoli volt a lábadozási időszak.

Az Oscar-díjas amerikai színész a hírek szerint Atlantában került kórházba, miközben a Netflix Back In Action című filmjét forgatta Cameron Diaz oldalán. Foxx most azt tervezi, hogy nemsokára visszaáll a munkába.

A színész visszatérésének hírét több kollégája is örömmel fogadta az Instagramon.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!