A klasszikus marketinges mondás szerint kisgyerekkel és kutyával mindent el lehet adni – de aki ezt a mondást kitalálta, biztos nem hallott a kifejezetten minél cukibbnak tenyésztett rókákról. A Szovjetunióban 1952-ben kezdődött meg az a kísérlet, ami bizonyítani próbálta, hogy a szelídség örökölhető tulajdonság. Dimitrij Beljajev és Ljudmilla Trut még a genetikával szemben akkoriban kifejezetten szkeptikus sztálinista szovjet akadémiát is meggyőzte, hogy finanszírozzanak egy ilyen kísérletet. Míg más genetikusok a Gulagon végezték, a Beljajev–Trut-páros nekikezdhetett a tenyésztésnek 250 ezüstrókával. A program nagyon egyszerű volt: minden generációban azokat a kölyköket választották ki további szaporításra, amik a legbarátságosabban viselkedtek az emberrel, semmi más szempontja nem volt a válogatásnak, csak a szelídség.
Még a kutatókat is meglepte, hogy milyen gyorsan szelídültek a rókák, de az még különösebb volt, hogy közben sok olyan tulajdonságuk is lett, ami általában a háziasított állatokra jellemző: kunkori farok, lógó fülek, fehér foltok megjelenése a homlokon. Későbbi vizsgálatok azt sugallták, hogy ezek a tulajdonságok mind a stresszhormonok szintjének csökkenésére vezethetők vissza. A kísérlet nagyon rigorózusan folyt egészen a Szovjetunió összeomlásáig, amikor a finanszírozása kétségessé vált, de végül egy amerikai kutatóintézet beszállt a projektbe. Noha a kutatást sok bírálat is érte, többek között azért, mert nem vad, hanem eleve tenyészetből származó rókákkal indultak, de a jelentősége tagadhatatlan – ilyen hosszan, ilyen szigorú kutatási programmal nem zajlott még csak hasonló kísérlet sem.
A fél észkombájnnyi bevezető csak azért jutott eszembe, mert a társasjáték-fejlesztő sztár Elizabeth Hargrave szelíd és cuki rókákról csinált játékot – bár ő valószínűleg nem csak a marketinglehetőséget látta meg a jószágokban, hiszen már korábbi játékai is biológiai témájúak voltak. Az utóbbi évtized egyik legnagyobb társasjátékos sikere volt a Fesztáv, ami ahhoz képest, hogy kifejezetten komplex játék, talán a szelíd, madármegfigyelős témájának köszönhető nagyon sokaknak lett az első találkozása a modern társasjátékokkal. (A Fesztáv sárkányokra hangolt verziója, a Reptáv, amit már nem ő tervezett, a napokban jelenik meg magyarul is.) Következő nagyobb játékterve is biológiai tematikájú volt, a Mariposasban lepkék vándorlását menedzselhetjük. A rókaszelídítés szépen illeszkedik a sorba, ahogyan a jövőre érkező Az erdő mélyén is, amiben egy erdő gombaközösségét lehet irányítani.
Rókák és kockák
A rókák tudományában, amit egy társszerzővel, Jeff Fraserrel együtt készített, a cél a minél szelídebb rókák kitenyésztése és a megadott kísérletek elvégzése. Mindezt kártyákkal és kockadobásokkal tehetjük meg. Minden kör elején választanunk kell egy nőstény és egy hím rókát a lehetséges szülők közül, valamint egy ellátmányt is, ami mindenféle később felhasználható erőforrást ad, valamint meghatározza a következő kör játékossorrendjét is. A választás érdekessége, hogy egyszerre csak egyvalamit választunk, de magunk döntjük el, hogy mit, aztán amikor megint sorra kerülünk, választhatunk a maradék kétféle dolog közül valamelyikből. Ha például van egy hím róka, ami nagyon megtetszik, akkor elsőként arra csapunk le, míg máskor lehet, hogy az ellátmány kiválasztása lesz a legfontosabb. Ez a rendszer gondoskodik arról, hogy a sorban választgatás is sokkal taktikusabb legyen, mint az a hasonló játékokban megszokott.
Miután kiválasztottuk a szülőket, meg kell határoznunk, hogy milyen tulajdonságokat örököl az utód. A saját paklinkból felcsapunk egy kártyát, így derül ki, hogy fiú vagy lány lesz-e a kölyök, aminek négyféle tulajdonságát határozza meg aztán a genetika (farok, folt, fül, ugatás), ezeket különböző színű dobókockák jelképezik, és a szülői tulajdonságok határozzák meg, hogy melyik fajtából hány kockával dobhatunk. A kockákon egész és fél jelek lehetnek, ezeket kell olyan sorrendbe raknunk, hogy minél több jel alakuljon ki. Sokat segít, hogy mindig van egy olyan kocka is, amivel jokerként használható jeleket dobunk. A kockadobás és kockarendezés eredményeként alakulnak ki az utód tulajdonságai, amit letörölhető filccel jelölhetünk a kártyán.
A letörölhető filc adja a játék legjobb részét is: az újonnan született kis rókáknak ugyanis nevet kell adni. Függetlenül attól, hogy BZ/742-j vagy Tappancska lesz-e a róka neve, pusztán amiatt, hogy elneveztük, már egészen másképpen viszonyulunk hozzá, onnantól kezdve már nemcsak egy kártyalap, hanem az a kis cuki róka, aki a mi kísérletünkben született. Az újonnan született rókák lesznek azután a következő körben a potenciális szülők, akik közül választhatunk. A generációk során egyre növekszik majd a szelídséget jelző tulajdonságok szintje, amire szükség is van, mivel a legtöbb győzelmi pontot tanulmányok teljesítésével szerezhetjük be. A tanulmány kártyán van feltüntetve, hogy milyen tulajdonságú róka kell ahhoz, hogy az egyes szinteket teljesítsük. Kezdetben egy tanulmánnyal kezdünk, de később beszerezhetünk többet is. A tanulmányok lesznek azok, amik a tenyésztési programunknak irányt adnak, ha ehhez főleg olyan róka kell, aminek a füle lekonyuló, akkor olyan szülőket választunk majd, amik ebben jók. Összesen öt generációt játszunk le és minden generációban pontot kap az a játékos, aki a legszelídebb rókát tenyésztette ki (a többiek pedig vigaszdíjat, ami segíthet utolérni az éllovast).
A kitenyésztett rókáink nemcsak kockákat adnak és nemcsak a tanulmányok teljesítésében segítenek, hanem a tulajdonságaik után jelölőket is gyűjthetünk, amiket azután fejlesztésekre válthatunk be. A fejlesztések között van olyan, ami lehetővé teszi, hogy egy-egy szülőpárnak több kölyke is legyen, esetleg több joker kockát használjunk, vagy újabb tanulmányokat kezdjünk el. Fejlesztésekkel szerezhetünk a kísérletünkhöz szponzorokat is, ezek a játék végén adnak pluszpontokat különféle dolgokért. Ez megint kényes döntésekre kényszerít, ki ne szeretne kétszer vagy akár háromszor dobni a maréknyi kockával és két vagy három új kölyöknek is nevet adni? De ha túl későn kezd el az ember új tanulmányokat szerezni, akkor nem lesz rá esélye, hogy mindet teljesítse, ami pedig a legtöbb pontot éri a játék végén.
Hargrave most lett igazi sztár
Az eddig megismertek közül messze ez a leginnovatívabb Hargrave játékai sorában, és ez elég nagy szó. A körök elején a választás, a kockák sorba rakosgatása, hogy minél több jelet kapjunk, olyasmik, amiket még nem nagyon láthattunk más játékokban. Korábbi játékaihoz hasonlóan ez is kifejezetten békés, a többiekkel a kör eleji választások során konfrontálódhatunk (főleg, ha elviszik Tappancskát, akit mi tenyésztettünk, neveztünk el és nagyon kellene a minél jobb ugatás eléréséhez), valamint a generációk legszelídebb állatáért versenyezve lesz velük dolgunk. A Fesztáv egyik nagy trükkje az, hogy a szabályok jó része nem a szabálykönyvben van, hanem az egyes kártyalapokon, így első pillantásra egyszerűbbnek tűnik, mint amilyen valójában. Ezzel szemben A rókák tudománya nem a szabályaiban, hanem játékélményben összetett, sok és izgalmas döntést kell hoznunk.
A téma is sokkal erősebben érvényesül ebben a játékban, de azért szerencsére nem kell keresztezési táblázatokat és a gének kapcsoltsági fokát számolgatnunk. A kockadobás viszont hozza a keresztezés esetlegességét, és azzal, hogy el is nevezzük a kölyköket, valódi kutatóknak érezhetjük magunkat. Külön vicces, hogy a grafika hű a szovjet világhoz, a szponzorok például nem milliomosoknak, hanem inkább párttitkároknak néznek ki. A korábbi cikkünket azzal zártuk, hogy az első játékai alapján még nem lehet eldönteni, hogy Elizabeth Hargrave egyslágeres szerző vagy igazi sztár – de még ha A rókák tudománya nem fut be olyan karriert, mint a Fesztáv, akkor is elmondhatjuk, hogy most sikerült egy legalább olyan jó, de talán inkább még jobb játékot csinálnia.
A játékot a Reflexshoptól kaptuk kipróbálásra.
