A Covid miatti halálközeli élményéről mesélt Al Pacino

2024. október 6. – 10:26

Másolás

Vágólapra másolva

„Azt mondták, nincs pulzusom. Egyszer csak itt vagy, aztán már nem vagy itt. Azt éreztem, hogy még az emlékeim is eltűnnek, hogy semmim sincs”

– mondta Al Pacino a The New York Timesnak adott interjújában, amelyben először beszélt részletesen a korábbi Covid-megbetegedéséről. A jelenleg 84 éves színész 2020-ban, még az oltások kifejlesztése előtt kapta el a fertőzést, amely súlyos tüneteket okozott nála.

Pacino elmondta, hogy először csak nem érezte jól magát, aztán belázasodott, majd a láztól kiszáradt. Ekkor segítségül hívott egy nővért, hogy hidratálja őt. Ezután állt le a pulzusa, de perceken belül ott volt érte a mentő. „Körülbelül hat mentős állt a nappalimban, és volt két orvos is, és mind olyan öltözékben voltak, mintha az űrből jöttek volna”, mesélte a színész, és hozzátette: „sokkoló” volt kinyitnia a szemét, és látni mindezt maga körül, miközben hallotta, amint a mentősök azt mondják: „visszatért”.

 Al Pacino a 96. Oscar-díj átadáson a Los Angeles-i Dolby Theatre-ben 2024. március 10-én – Fotó: Robyn Beck / AFP
 Al Pacino a 96. Oscar-díj átadáson a Los Angeles-i Dolby Theatre-ben 2024. március 10-én – Fotó: Robyn Beck / AFP

A kérdésre, hogy mindennek volt-e metafizikai jellege, Al Pacino azt válaszolta, volt, de nem látott fehér fényt vagy bármi ilyesmit. „Nincs ott semmi. Ahogy Hamlet mondja: „Lenni vagy nem lenni”, fogalmazott, majd tovább idézte Shakespeare vonatkozó sorait „a nem ismert tartományról, melyből nem tér meg utazó”. Pacino végül ironikusan hozzátette:

„de ismered a színészeket: jól hangzik azt mondani, hogy egyszer meghaltam”.

Szerinte az öregedéssel mindenkinek megváltozik a halálhoz való viszonya, ő a gyerekeiben talál vigaszt, és abban a tudatban, hogy jelentős munkásságot sikerült összehoznia, amihez az emberek még a halála után is visszatérnek majd.

Al Pacinonak hamarosan memoárja jelenik meg Sonny Boy címmel, amelyben egyes szám első személyben meséli el, hogyan lett a kis bronxi Sonnyból – ahogy a barátai becézték – Hollywood ünnepelt sztárja.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!