Jön a Neveletlen hercegnő 3. Anne Hathaway-jel

2024. október 5. – 11:46

Másolás

Vágólapra másolva

Húsz évvel a második rész után jön a Neveletlen hercegnő harmadik része, ezt a főszereplőt játszó Anne Hathaway jelentette be az Instagramon.

A 2001-es első részben a tinédzser Mia Thermopolis megtudta, hogy ő Genovia hercegnője, a három évvel későbbi folytatásban pedig királynővé is koronázták. A kissé esetlen hercegnő szerepe hozta meg az áttörést Anne Hathaway-nek a színészi karrierjében.

A többi szereplő még nem erősítette meg, hogy visszatérne a harmadik részben. Az Anne Hathaway karakterének nagyanyját és egyben Genovia királynőjét játszó Julie Andrews korábban úgy nyilatkozott, nem tudja, hogy az ő karakterének mi lehetne a szerepe egy esetleges harmadik részben.

Az első két filmet rendező Garry Marshall 2016-ban meghalt. Helyét a harmadik részre Adele Lim veszi át, aki korábban például a Raya és az utolsó sárkányt rendezte, írja a Deadline.

A folytatás szintén a Disney-nél készül, ugyanúgy, ahogy Hathaway másik filmje, Az ördög Pradát visel második része is.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!