Dér Heni a Sztárbox után az apjának üzent: Remélem, nem a kedvenc filmedet nézted, és meglestél engem is

2024. október 1. – 08:26

Másolás

Vágólapra másolva

A Sztárbox ötödik gáláján Sápi Vivien és Dér Heni csapott össze egymással, a meccset végül Sápi nyerte pontozással. Dér Heni a meccs után interjút adott a Blikknek, amiben arról beszélt, hogy reméli, az édesapja is nézte az összecsapást.

„Apa, annyit remélek, hogy nem a kedvenc filmedet nézted, néha átkapcsoltál a tévére, és azért meglestél engem is. Nagyon sokat dolgoztam magamon mentálisan, hogy higgadt tudjak maradni, összeszedett és a jelenben tudjak maradni, mert nagyon izgultam amiatt, hogy nehogy az legyen, hogy az adrenalintól így elszáll az agyam, és se nem látok, se nem hallok, csak megyek, mint egy vadállat, és nem hallom a hangokat”

– mondta Dér Heni, aki arról is mesélt, hogy sokat foglalkozott a mentális felkészüléssel is. Az énekesnő arról is beszélt, hogy korábban édesapjának akart bizonyítani, mivel ő fiúgyereket szeretett volna, de ma már nem érzi ezt a kényszert.

„A húszas éveimre jellemző volt ez, mert ő fiúgyermeket szeretett volna, nekem pedig a legnagyobb »hibám«, hogy lánynak születtem. Talán ezért lettem fiúsabb. Ez a fiús típus sok esetben vért volt, hogy bebizonyítsam, lányként hat fiúval felérek. Itt is megkaptam ezt. Egyébként már nem vagyok ilyen pasis, csak a boksz kihozta belőlem!”

– tette hozzá az énekesnő.

A Sztárbox vasárnapi adásáról írt cikkünket itt lehet elolvasni.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!