„Bassza meg Amerika” – mondta Macklemore egy Palesztina-párti rendezvényen, majd lefújták a következő koncertjét

2024. szeptember 25. – 19:19

Másolás

Vágólapra másolva

„Macklemore előre nem látható körülmények miatt nem lép fel” – jelentette be a Las Vegas-i Neon City Festival szerdán, öt nappal azután, hogy kiderült, a Grammy-díjas rapper lesz a fesztivál egyik fő fellépője.

A Pitchfork azt írja, hogy a két esemény között, szeptember 21-én Macklemore szülővárosában, Seattle-ben egy „Palestine Will Live Forever” nevű jótékonysági fesztiválon lépett fel. Itt előadta legújabb, Hind’s Hall 2 című Palesztina-párti dalát is, majd a két dal közötti átvezetőben azt mondta: „Fuck America” (vagyis „Bassza meg Amerika”).

Macklemore eddig nem kommentálta nyilvánosan a koncert lemondását. A 41 éves amerikai rapper már többször nyíltan kiállt Palesztina mellett, új dalában Anees és Amer Zahr palesztin-amerikai előadók, MC Abdul gázai születésű rapper és egy Los Angeles-i palesztin ifjúsági kórus közreműködik.

A Grammy-díjas előadó egyébként híres politikai állásfoglalásairól: nemrég például lemondta októberi dubaji koncertjét, így tiltakozik az ellen, hogy az Egyesült Arab Emírségek szerepet játszik a szudáni humanitárius válságban.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!