Fentanil okozta a Crazy Town frontemberének halálát

2024. szeptember 25. – 07:57

Másolás

Vágólapra másolva

Fentanil, kokain és metamfetamin együttes hatása okozta Shifty Shellshock, a Crazy Town zenekar frontemberének halálát a hivatalos orvosszakértői jelentés szerint, amit kedden hozott nyilvánosságra a Los Angeles-i rendőrség. A jelentés szerint baleset vezetett az előadó halálához. A szintetikus opioidnak számító fentanil többek között Prince, Tom Petty, Mac Miller vagy Lil Peep esetében is a halált okozó szer volt az elmúlt években.

A 49 éves, Seth Brooks Binzerként anyakönyvezett énekesre az otthonában találtak rá, az orvosszakértő szerint az előadó június 24-én halt meg. Binzer az 1999 óta aktív Crazy Town társalapítója volt, legnagyobb slágerük egyértelműen Red Hot Chili Peppers-hangmintát is tartalmazó szám, a Butterfly volt. A zenekar 2003-ban, két lemez után feloszlott, de 2015-ben egy harmadik albumra még összeállt.

Binzer korábban nyíltan beszélt drogproblémáiról, kokainfüggősége miatt többször próbálkozott rehabbal, a Celebrity Rehab első és második részében is szerepelt, és a Sober House első és második szériájában is feltűnt.

A Los Angeles-i rendőrség szerint Binzer boncolásának további részleteiről október 11-én adnak bővebb tájékoztatást.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!