Megjelent a Qualitons új lemeze, akik idén Szenes Iván életművét is feldolgozzák

2024. szeptember 20. – 13:41

Másolás

Vágólapra másolva

Tavaly decemberben arról írtunk, hogy afrobeat hangzással és bűnüldöző sorozatzenével tér vissza a Qualitons, mától pedig hallgathatjuk legújabb lemezüket, amelyet tavasszal mutattak be teltházas koncertjükön. A Club Eco Vol I. – The Trail című album kicsit visszanyúl a kezdetekhez, miközben egyedülálló módon honosítja meg az ún. „library zene” műfaját. A különleges egyvelegre több nemzetközi rádióállomás és playlist kurátorok is felfigyeltek.

A dalokban felfedezhető az oldschool hiphoptól kezdve a diszkón és az afrobeaten át a bűnüldöző sorozatzenékig, de nyomokban erdélyi népzene is található rajta. A zenekar fő inspirációja a különböző korok (‘60-as, ‘70-es, ‘80-as évek) alkalmazott reklám- és filmzenéi voltak. Hock Ernő basszusgitáros így nyilatkozott a lemezről:

„Nekem valahol az első Qualitons-lemez jut eszembe róla, csak elhaladtunk a korral, ahol a hangszerek és a stúdió technika fejlődése megbabonázta az embereket, így minket is magyarokat, és létrejött – többek között – egy library music érzéssel átitatott közép-kelet európai hungarobeat zene.”

A tavaszi, telt házas lemezbemutató után a zenekar tudatosan először csak vinilen, később a nemzetközi érdeklődésre való tekintettel Bandcampen is megjelentette az új lemezt, amelyre a külföldi média is felfigyelt. Kevin Cole, a seattle-i KEXP rádió zenei agya az új irány után még több dalt is játszott tőlük műsorában, mint korábban. Az egyik legjobb angol DJ, Dom Servini is pörgette a „Te utad” című számot a Jazz Fm UK rádióban, felcsendültek a német Soundundvision csatornáján, és felkerültek a Bandcamp globális heti playlistjére is. A Club Eco Vol I. – The Trail szeptember 20-tól pedig minden streaming felületen elérhető.

A Qualitons a Kex zenekar életműve után, az idén száz éve született Szenes Iván életművét dolgozza fel, október 21-én a Müpában. A zenekar így foglalta össze, hogy mit jelent számukra a dalszerző-legenda:

„Szenes Iván szerteágazó karrierje és folyamatos megújulásra törekvése valószínűleg nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt évszázad legtöbbet hallgatott magyar szövegírója lehessen. Jól feldolgozni, átdolgozni valamit mindig érdekes, tanulságos és persze szórakoztató dolog. Azon felül persze, hogy a folyamat mindig nagy kihívás elé állítja az embert. Ilyenkor sok dalt áthallgatunk a szerzőtől, ami egy jó alapviszonyt alakít ki a dalokkal, az életművel kapcsolatban – a személyes kapcsolatot kerestük ezzel a zenei anyaggal. Törekedtünk a dalok eredeti, ismert megoldásaitól eltérni, új köntösbe bújtatni azokat, új hangulatot kölcsönözni nekik – ám nem mindenáron. Van egy sajátos zenekari szűrőnk, ami ilyenkor bekapcsol, ez pedig kihat arra, hogy egy sokrétű dalcsokor kerekedjen ki a végén.”

Ezen az estén csatlakozik még a zenekarhoz Áron András, Barkóczi Noémi, cserihanna, Mehringer Marcell, Schoblocher Barbara és Vitáris Iván. Jegyek még korlátozott számban elérhetőek a Liszt Ünnep oldalán.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!