Enyhén spoileres kritika a Pingvin című sorozat első epizódjáról.
„Víz alatt van a város. Jön a Nemzeti Gárda. Szükségállapot van, de a bűnözők sosem alszanak. Garázdák és fosztogatók lepik majd el Gotham megközelíthetetlen részeit. Félek, hogy a helyzet tovább fog romlani, mielőtt javulna. És lesz, aki most ráteszi a kezét, amire csak lehet” – hangzik Batman monológja az azonos címet viselő 2022-es filmben. Robert Pattinson pátoszos záróbeszéde alatt Pingvin, az említett univerzum egyik legmegátalkodottabb főgonosza réved a távolba egy ablakon keresztül, és készen áll, hogy rátegye a kezét arra, amire csak lehet.
Az említett jelenetet utóbb visszanézve már érezhető, hogy milyen tudatos univerzumépítés zajlik épp a DC-nél az HBO ernyője alatt: végre itt a Pingvin ideje, ez a frissen kinyitott világ pedig egy időre kiváló muníciót ad majd a készítőknek, pláne ha tartják magukat ahhoz a kiváló irányhoz, amit az első epizóddal most elkezdtek.
A Colin Farrell főszereplésével érkező Pingvin a 2022-es Batman-film spinoffja, a készítők ott veszik fel a fonalat, ahol két éve abbahagyták. A sorozat showrunnere Lauren LeFranc (Agents of Shield), producerként pedig Matt Reeves is besegített a gyártásba, ami tavaly márciusban kezdődött, de az írósztrájk miatt egy időre leállt. Az első három részt a Easttowni rejtélyekért felelős Craig Zobel rendezi. Reeves produceri szerepén kívül sok egyéb apró párhuzam is jelzi, hogy egy saját, folytatólagos univerzumról van szó: a sorozat piros betűkkel írt főcíme például épp ugyanúgy néz ki, mint a Batmannél, hagyományos értelemben vett intrót pedig nem is kapunk.
Pingvin karakterét sokan sokféleképp formálták már meg az évek során képregényekben, rajzfilmekben és a Batman-franchise egész estés filmjeiben is (Farrell előtt Burgess Meredith, Danny DeVito és Robin Lord Taylor játszotta például). Korábban rendszerint elegáns, szmokingos úrként ábrázolták, ezért a cilinderes-esernyős gonosztevőben mindig volt valami meseszerű, horrorisztikus és groteszk, ami miatt bele tudott égni az emlékezetünkbe. Ennek csúcsterméke egyértelműen a Danny DeVito által megformált alacsony, pocakos, horrorisztikus Pingvin volt az 1992-es Batman visszatérben. Tim Burton és stábja már-már túl is lőttek a célon, amikor megalkották a horgas orrú, sápadt és töpörödött szörnyszülöttet, így a Pingvin karakternek egyértelműen jót tett a vérfrissítés. Az pedig pláne jót tett a Pingvinnek, hogy végre (újra) emberi lényként ábrázolták, akiben azért még így is maradt valami más és viszolyogtató, ami megkülönbözteti őt Gotham többi polgárától.
Mint időközben kiderült, a készítőknek határozott céljuk volt lehozni a földre Oswald „Oz” Cobblepot karakterét, akinek a nevét tudatosan Oswald Cobbra rövidítették emiatt. Ezt így indokolta Lauren LeFranc, a sorozat showrunnerje: „Matt [Reeves] új kánont teremtett a filmjében, és én is új kánont teremtek ebben a sorozatban. Vannak olyan karakterek, akiket már ismerünk, de most máshogy fogjuk őket alakítani. Úgy éreztem, hogy abban a Gotham Cityben, amit Matt a filmjében teremtett, Cobblepot kevésbé tűnt valós személynek, míg a Cobb egy valós vezetéknév. Ő egy valódi gengszter, ez így helyesebbnek tűnt.”
Kijelenthető, hogy Pingvin a DC-univerzum alulértékelt gonosztevője, és amióta a franchise létezik, Joker mellett maximum másodhegedűs tudott lenni. Ez azért is lehet, mert némileg Batman ellenfeleinek sorából is kilóg: ő az egyetlen figura Gotham rossz arcúi között, akinek bár vannak mentális és személyiségbeli torzulásai, tudatában van a tetteinek, és nincs az őrület határán, mint a szuperhős legtöbb elmegyógyintézetből szabadult ellensége. Pingvin más elemeiben is eltér Jokertől: kiterjedt az üzleti kapcsolatrendszere, be tudott tagozódni egy elitebb körbe, illetve jelentős anyagi javai vannak. Kulcsfontosságú helyszín például a sorozatban is megjelenő Iceberg Lounge néven futó saját klubja, ahol maga Batman is megfordul néha nyomozásai során besúgók és információmorzsák után kutatva.
A Pingvin a címszereplő eredettörténetét meséli el, és bemutatja, hogyan lesz a kisstílű utcai gengszterből a gothami alvilág főnöke. A felismerhetetlenségig maszkolt, sebhelyes arcú Colin Farrell kisujjból rázza ki ezt a feladatot, és ugyanazt a kiváló játékot hozza, amit a 2 évvel ezelőtti Batman néhány jelenetében már megcsillogtatott. Néha ráadásul úgy formálja a szavakat, mintha Tony Soprano holdudvarából lépett volna ki, gesztikulációja, hangképzése, és mimikája az első pillanatól fogva briliáns.
Borítékolható, hogy a szerep új lendületet ad majd Farrell amúgy is fényesen ívelő pályájának: bár a 48 éves ír színészt kismillió remek – és abszolút niche – karakter bőrében láttuk már, eddig valahogy hiányzott a repertoárjából az az egy figura, amivel be tud égni a nagybetűs popkultúra tudatába. Ami Heath Ledgernek Joker, Christian Bale-nek pedig Batman volt, az lehet most Pingvin a diadalmenetben lévő Colin Farrellnek.
Mivel egy spinoffról van szó, a Pingvin ugyanabban a sötét univerzumban játszódik, amiben a 2 évvel ezelőtti Batman, ez pedig rendkívül jól áll neki. Aki valaha játszott az Arkham Aslyum és Arkham City nevű Batman-videójátékokkal, annak könnyen betalálhat a Pingvin, ami olyan, mintha visszarepítene minket az említett játékok ikonikus helyszíneire, csak a sorozat már fényévekkel jobban néz ki, pont úgy, mint a 2022-es előzménye. Gotham koszos sikátorai, füstös ipartelepei és elhagyatott, nyirkos mellékutcái rég néztek ki ennyire megkapóan, a készítők ráadásul továbbra is ugyanazokkal a sötét tónusokkal és barnás-sárgás árnyalatokkal operálnak, mint a Batman-filmben. Üdítő, hogy a mindig sötét Batmanhez képest ezúttal néha nappali jeleneteket is kapunk, Gotham a vizuális hatások miatt viszont tapinthatóan rohad, szinte érezni a nyirkos, dohos szagokat és a szmogot a levegőben, miközben mindent felzabál az enyészet, az őrület és az erkölcsi romlás.
Ez pedig egyértelműen Pingvin terepe: Oswald Cobb otthonosan mozog ebben a zűrzavarban, a káosz és a pusztítás az ő komfortzónája.
A Pingvin nagy erőssége, hogy nincs helye benne a cicomának és a szépségnek, remekül viszi tovább a hamarosan új filmmel folytatódó, 2019-es Joker és a legutóbbi Batman sötét, nyers, és naturalista világát. Van egy jelenet, amikor Oz egy hosszú nap után leveszi a lábát szorító lakkcipőt és az ágya szélén ülve, nagy fájdalmak közt megmasszírozza deformálódott, sebes lábfejét. Ez nagyjából pont azt a zsigeri és borzongató hatást váltja ki, mint amikor az ijesztően lesoványodott Joaquin Phoenix félmeztelenül, görcsösen illegeti magát a tévé előtt, majd véletlenül elsüti a fegyverét a Jokerben.
De Oswaldot látjuk anyaszült meztelenül is egy székhez kötözve, fegyverrel a szájában. A Farrell által megformált túlsúlyos, szőrös, dongalábú férfi rögtön az első részben lecsupaszítva ül velünk szembe, és miközben undorodunk tőle, képtelenek vagyunk levenni a szemünket róla. Mindez Mike Marino sminkes kiváló munkájának és Farrell zseniális játékának köszönhető, aki látszólag teljesen átadta magát a szerepnek, és nagy lelkesedéssel mondta el korábban, hogy a sorozatban végre mélyebben is megismerhetjük karakterének erősségeit, kínos vonásait, romlottságát és „azt a törött szívű férfit is, aki mélyen legbelül benne lakozik”.
Az első részt így elviszi a hátán Pingvin bravúros karakterábrázolása. A cselekmény épp kibontakozóban van, megtörténik a mindent felforgató konfliktus, de a készítők nem sietnek azzal, hogy mindent kibontsanak. A pilot epizód 1 órás játékideje mégis elröppen, és szépen adagolják a dialógusokat és a fegyverropogást: ha az ötödik percben történik egy gyilkosság, utána kicsit leültetnek minket, hogy az utolsó tizenöt perccel felforgassanak mindent, és ügyesen megágyazzanak a jövő hétfőn érkező második résznek.
A legizgalmasabb részek sokszor a feszült párbeszédek során jönnek, amikor Pingvin pszichológiai játszmákat játszik azokkal, akik túl gyengék ahhoz, hogy nemet mondjanak neki. Merthogy Oswald Cobb egy minden hájjal megkent, számító figura: bárkit rászed, akit akar, manipulatívan lyukat beszél mások hasába, csak hogy meggyőzze őket. A történet szerint így próbálja befolyásolni és a riválisaik ellen hangolni például Salvatore „Sal” Maronit (Clancy Brown), aki épp börtönben ül, édesanyját pedig egy drága nyaklánccal próbálja lekenyerezni.
Cobb bár magabiztosnak mutatja magát, valójában görcsösen toporzékolva tiszteletet követel, emiatt egy csepp önirónia sem szorult belé: mivel önképe teljesen torz és megtört, képtelen nevetni magán, ha pedig más mer nevetni rajta, eldurran az agya, és gyilkol.
Azon mégis el tud lamentálni a maga bárgyú, kínos humorával, hogy milyen légfrissítő van az új, státuszszimbólumként funkcionáló – szilvaszínű, nem lila! – Maseratijában, aminek a csomagtartójában épp egy hullát szállít. Már-már tragikomikus, ahogy a sértett óriásbébiként sántikáló Oswald néha megpróbál emberi és szentimentális maradni, például amikor az említett hulla eltüntetése után leül és azt kéri, hogy ne zavarják, hiszen csak élvezni szeretné a naplementét.
Oz egy komplett csőd, akit szerettei és ellenségei is folyton szembesítenek a bűneivel. Ezek terhe alatt kell mozgatnia a szálakat úgy, hogy végül ő jöjjön ki győztesként,
ha kell, akkor nyájas szavakkal, máskor meg pisztollyal és töltényekkel.
A kegyetlen és önző Pingvin mondhatni hátrányból indul, és emiatt kompenzál állandóan. Egy kitaszított figura, aki érdekes módon egyedül a női szereplők karjaiban talál menedékre. Ők azok, akik lehúzzák a földre az önfejű Oswaldot, és kijózanító pofonok mellett biztatást is adnak neki. Míg Gotham maszkulin és szívtelen gengszterfigurái közül sokan lenézik és alábecsülik, addig mentálisan labilis édesanyja táplálja az egóját, az eleinte naivnak tűnő, mégis tökös és veszélyes Sofia Falcone (Cristin Milioti) pedig biztosítja arról, hogy mindig is hitt benne. Sofia egyébként a Falcone család fejének a húga, egy hidegvérű sorozatgyilkos, akit a cselekmény szerint nemrég engedtek ki az arkhami elmegyógyintézetből, és később még kulcsfontosságú szerepe lesz a cselekmény alakulásában.
Pingvin a Falcone család kitartottja volt, Carmine Falconétól kapta például a klubot is, amiről állítja, hogy a sajátja, így határozott célja a tőlük való függetlenedés. Ezért be is kavar nekik, és lobbizik Salvatore Maroninál, aki nem is sejti, hogy az epizód végére fel kell vállalnia egy gyilkosságot a konspiráló Oz helyett. Gothamben a bűnözés mellett a drogbiznisz is dübörög: Oz szerint a drops (egy folyékony halmazállapotú, fiktív kábítószer a Batman-univerzumban – a szerk.) a jövő, így hatalmi harcának fontos része, hogy rátegye a kezét a drogbizniszre is egy szállítmány lefoglalásával.
Oswald elvárja a hűséget másoktól, a sajátját viszont boldogan árulja: ott nyal, ahol tudja, hogy előre tud majd lépni, mindeközben beszédes, hogy kezdetben csak a gyengéket tudja maga mellé láncolni. Nagy pozitívum, hogy a főszereplőnk nem egy teljhatalmú úr. Esetlen és sebezhető, mint Joker, és eleinte még bőven billeg, hogy képes-e uralni a helyzetet, vagy csak a szerencse dolgozik neki.
Ez a késleltetés pedig hosszú távon bőven jót tesz a sorozatnak: Pingvin sokrétű karakterében bőven elegendő szufla van ahhoz, hogy a dinamika a tervezett 8 részen át kitartson.
Az ígéretesen nyitó Pingvin azonban nem mentes a hibáktól, az egyik legnagyobb baki épp a casting terén csúszott a gépezetbe. Bár Cristin Milioti jól hozza a női maffiózótestvér szerepét, a legnagyobb mellényúlás egyértelműen Oz fiatal szárnysegédjének, az afroamerikai Victor „Vic” Aguilarnak a szerepeltetése, aki úgy néz ki, mintha egy súlytalan netflixes felnövéstörténetből lépett volna elő, így rögtön le is esik a képernyőről Farrell mellett. A képregényekben Oz testőre és személyes sofőrje Lark, egy keménykezű női szereplő, az ő feladatait az új sorozatban viszont a Rhenzy Feliz által megformált Vic tölti be: ő fuvarozza és kísérgeti Pingvint mindenhová, és ha kell, ki is kihúzza a slamasztikából.
Vic egy ambiciózus, de eleinte félénk afroamerikai kölyök, akinek a szülei életüket vesztették a gothami árvíz során. A fiú és barátai az első epizódban megpróbálják megrongálni és elkötni Oswald Maseratiját, de a főgonosz végül elkapja a tinédzsert, és megkegyelmez neki azzal a feltétellel, ha a fiú hajlandó neki dolgozni. Oz identitásának kulcsa, hogy végig áldozatszerepben van, ezzel pedig könnyen manipulálja a megtört, megvezethető áldozatait. Vicet azzal próbálja magához édesgetni, hogy mindketten a társadalom perifériájáról jönnek, és az elit elnyomja őket, így most eljött az ő idejük, hogy visszavegyék, ami az övék.
Azt túlzás mondani, hogy a két karakter között apa-fiú viszony alakul ki, de szép lassan haverokká válnak. Nagy kár azonban, hogy a babaképű tinédzser és a sebhelyes, zsíros bőrű főgonosz egyszerűen nem illenek egymás mellé. Ezzel a narratívával mintha burkoltan azt akarnák kidomborítani a készítők, hogy Oz tud ember is lenni, és magához vesz egy gyereket, azt azonban még nem tudni, hogy csak használni akarja-e a fiút, vagy tényleg megkedvelte őt.
Amennyire Oz megkapó, annyira semlegesek egyelőre a riválisai és úgy nagy általánosságban a Pingvin mellékszereplői is. Korai lenne eldönteni, de még képlékeny, hogy a Falcone és a Maroni családok vetélkedése mennyire tartja majd fenn a figyelmünket. Egy biztos: a Pingvinben nem kell megjelennie Batmannek ahhoz, hogy eladható legyen. A Matt Reeves igazgatta sorozat bár spinoff, alanyi jogon akar nívós krimidráma lenni, és egyelőre be is váltja a hozzá fűzött reményeket.
A Pingvin első része már látható a Maxon, a többi epizód hétfőnként érkezik.
