Florence Pugh életében először szüneteltette a pályafutását, mert attól félt, hogy lemarad az életről

2024. szeptember 19. – 14:29

Másolás

Vágólapra másolva

A színésznő a British Vogue-nak adott interjújában mesélt arról, hogy nyáron olyat tett, ami a karrierjében még nem fordult elő: szünetet tartott a színészkedésben. Az Oscar-díjra jelölt Pugh elképesztő tempót diktált az elmúlt években, szerepelt Christopher Nolan Oppenheimer című filmjében, Denis Villeneuve Dűnéjében, illetve az A24 We Live in Time című romantikus drámájában.

„Ez volt az első alkalom a karrieremben, amikor nyári szabadságra mentem. Nagyon munkamániás vagyok, de kimerültem. Múlt évben egyszer csak úgy ébredtem fel, hogy utálom azt, hogy mennyi minden kimaradt az életemből. Persze örökre szóló karriert szeretnék, de ez nem valósulhat meg úgy, ha halálra dolgozom magam” – mesélte a színésznő.

Pugh feltöltődött a nyári szabadsága után, majd rögtön részt is vett a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol debütált a We Live in Time című film, amiben Andrew Garfielddal játsszák a főszerepet. John Crowley romantikus filmjét október 11-től játszák a mozik Amerikában az A24 forgalmazásában. Pugh egy séfet alakít, aki szerelembe esik egy férfivel (Andrew Garfield), akit véletlen elüt a kocsijával. A film nem kronológiai sorrendben mutatja be szerelmük történetét, azzal a jelenettel indít, hogy Pugh karakterét rákos megbetegedéssel diagnosztizálják.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!