Selena Gomez nem tudná kihordani a gyerekét az egészségügyi problémái miatt

2024. szeptember 10. – 06:07

Selena Gomez nem tudná kihordani a gyerekét az egészségügyi problémái miatt
Mert Alper Dervis / ANADOLU / Anadolu via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Selena Gomez a Vanity Fairnek adott interjújában beszélt arról, hogy a fennálló egészségügyi problémái miatt nem tudná kihordani a gyerekét, mert a terhesség a magzatra és rá nézve is kockázatot jelentene, írja a Guardian. „Ezt még soha nem mondtam, de sajnos nem tudnám kihordani a saját gyermekemet. Több olyan egészségügyi problémám is van, ami veszélyeztetné az életemet és a babáét is. Ez olyasmi, ami miatt gyászolnom kellett egy ideig” – mondta.

A 32 éves színésznő nem nevezte meg konkrétan, milyen egészségügyi problémái vannak. Azt eddig is lehetett tudni, hogy 2015-ben lupusszal diagnosztizálták. A betegség miatt veseátültetésen esett át két évvel később. 2020-ban pedig bipoláris zavart mutattak ki nála, miután hangokat hallott és szuicid gondolatai voltak. Emiatt még évekkel később is gyógyszereket szedett. A Gyilkos a házban című sorozat sztárja azt mondta, hogy nyitott lenne az örökbefogadásra, részben azért is, mert az ő anyját is örökbe fogadták.

Selena Gomezről nemrég írtuk meg, hogy dollármilliárdos lett, de nem a zenei és színészkarrierje miatt, hanem a Rare Beauty nevű szépségápolási márkájának köszönhetően. Gomez 1,3 milliárd dolláros vagyonával jelenleg az USA egyik legfiatalabb, önerőből lett milliárdosa.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!