Hét évvel Chester Bennington frontember halála után új énekessel, új dobossal és új albummal tér vissza a Linkin Park. A 21. század egyik legnagyobb rockzenekara csütörtök estére meghirdetett egy Facebook-eseményt, amikor élő streamben le is nyomtak egy koncertet a YouTube-on. Itt derült ki, hogy az együttes életében új történet kezdődik, Emily Armstrong amerikai énekesnő, a Dead Sara egyik alapítója lesz mostantól a Linkin Park énekese Mike Shinoda rapper mellett. Armstrongot a második Janis Joplinként is szokták emlegetni.
A show közben bejelentették azt is, hogy Colin Brittain dobosként és társproducerként szerződött a csapathoz.
A Linkin Park hét év után egy új számmal is kijött, a From Zero című új album húzódalát már Armstronggal együtt játszották el, és bejelentették azt is, hogy az új album november 15-én jelenik meg.
Az együttes szeptember 11-én turnéra is indul, az első állomás Los Angeles lesz, de fellépnek majd New Yorkban, Hamburgban, Londonban, Szöulban és Bogotában is.
Tavaly volt húsz éve, hogy megjelent a Linkin Park második nagylemeze, a Meteora, aminek történetét az After Podcastben elemeztünk a Linkin Park hatásával együtt.
Az In the End és a Numb mellett a Breaking the Habit a zenekar talán legnagyobb slágere, és már 15 évvel Chester Bennington öngyilkossága előtt arra hívta fel a figyelmet, hogy az énekes milyen komoly mentális problémákkal küzdhet. Ő volt a zenekar egyetlen tagja, aki folyamatosan harcolt drog- és alkoholfüggésével, végül 2017-ben, a két hónappal korábban öngyilkosságot elkövető jó barátja, Chris Cornell Soundgarden-frontember születésnapján végzett magával. Ahogy Cornell, úgy Bennington is felakasztotta magát.