2023. március 23. – 18:01
Majdnem napra pontosan 20 éve, hogy megjelent a Linkin Park második nagylemeze, a Meteora. Ezt ugyan nem szokták akkora alapvetésként kezelni, mint a három évvel korábbi Hybrid Theoryt, mégis fontos megemlékezni róla, hiszen ekkoriban volt talán leginkább a csúcson a zenekar. Az After Podcastben Flachner Balázs telexes kollégánkkal vesszük át a Meteora történetét, a Linkin Park hatását a pop- és metálzenére, és persze az is szóba kerül, hogy mai füllel mennyire működnek ezek a számok.
A 2000-ben megjelent Hybrid Theoryval a Linkin Park pillanatok alatt a könnyűzenei elit tetején találta magát. Ez köszönhető volt a már pár éve zajló nu metal hullámnak is, amelynek a tetejére érkezett meg a zenekar debütáló lemeze, és persze az is közrejátszott, hogy soha addig senkinek sem sikerült ennyire természetesen, izzadságmentesen ötvözni a metált, a hiphopot, a popzenei érzékenységet és az elektronikát. Nem véletlen, hogy annak idején a Linkin Park kifejezetten megosztó együttesnek számított: elképesztő kereskedelmi sikereket értek el, sorra hozták ki a slágereiket, de ekkoriban még a rockzenei közeg egyáltalán nem állt készen arra, amit képviseltek.
Egyrészről a metálzenei közeg tradicionálisabb része fújt rájuk, hiszen a keményebb hangzást rapbetétekkel és szkreccseléssel kombinálták, Chester Bennington énekes pedig ugyanannyira kényelmesen érezte magát az üvöltős-ordibálós előadásmódban, mint a már-már csöpögősen cukormázas lágy vokálokban. Még a velük (egyesek szerint tévesen) egy nu metal kalap alá sorolt Deftones is gyakran kritizálta őket, gyakran elhangzott, hogy a Linkin Park nem egy rendes zenekar, hanem egy jól összerakott vállalkozás.
Az igazság valahol félúton van, ugyanis a Linkin Park a kezdetektől nagyon tudatos építette fel magát üzletileg is. Már az első albumuk turnéján (amelyen egy év alatt több mint 300 koncertet adtak) is két busszal utaztak, az egyikben berendeztek egy stúdiót direkt azzal a céllal, hogy útközben is tudjanak zenéken dolgozni, dalötleteket felvenni. Így készült el a Meteorán szereplő dalok nagy része is. Emellett már nagyon korán feltalálták a Patreon elődjét 2001-ben (!), a Linkin Park Undergroundot, egy olyan online felületet és közösséget, ahol a rajongók előfizetési díjért cserébe exkluzív infókat, zenéket, ajándéktárgyakat kaphattak a zenekartól. A Machine Shop néven alakított kiadójuk ma már kockázati tőkebefektetőként működik, és olyan népszerű szolgáltatásokban van komoly részesedésük, mint a Spotify, a Lyft vagy a Robinhood.
Ahhoz képest, hogy a Meteora mai füllel tökéletesen folytatja a Hybrid Theoryn megkezdett utat, a zenekar kifejezetten tartott a reakcióktól. Ezért is hoztak ki első single-ként a Somewhere I Belong című számot, mert az hasonlított leginkább a korai dalokra. 2023-ból nézve a félelem teljesen alaptalannak tűnt, hiszen már az első nagylemezen is voltak a többitől merőben eltérő zenék, a Meteora pedig közel sem volt annyira kompromisszummentes és kísérletező, mint az ezt követő albumaik. Cserébe közel annyi sláger szerepel ezen a lemezen is a már említett első single-től a '90-es évek végi big beat által inspirált Fainten át a Breaking the Habitig.
Utóbbi az In the End és a Numb mellett a zenekar talán legnagyobb slágere, és 15 évvel Chester Bennington öngyilkossága előtt is felhívta arra a figyelmet, hogy az énekes milyen komoly mentális problémákkal küzdhet. Dalszövegeiben rendszeresen visszatérő elem a szorongás, a magány vagy a függőségekkel való küzdelem. Amíg a zenekar az első turnén kikötötte, hogy nincs helye drogoknak és alkoholnak sem a turnébuszban, sem az öltözőben, sem a színpadon, addig Bennington volt, hogy inkább külön utazott a többiektől, hogy tudjon bulizni. Ő volt az egyetlen, aki folyamatosan harcolt a zenekarban a drog- és alkoholfüggésével, végül 2017-ben, a két hónappal korábban öngyilkosságot elkövető jó barátja, Chris Cornell Soundgarden-frontember születésnapján végzett magával. Ahogy Cornell, úgy Bennington is felakasztotta magát.
De a Breaking the Habit nemcsak Bennington tragikus halála miatt érdekes 20 évvel később. A dalhoz készült japán animékre hasonlító videóklip gyakorlatilag megteremtette az AMV (anime music video) műfajt, vagyis azt, hogy random felhasználók valamilyen zenére rajongói videókat vágnak össze a kedvenc animéikből. Nyugodtan írja be valaki a YouTube-ra, hogy „anime music video”, garantáltan ott lesz egy rakás olyan találat az elsők között, amelyek alatt a Linkin Park valamelyik dala szól.
Bennington halála óta a Linkin Park szünetel, és valószínű, hogy már sosem lesznek aktívak. Hiába volt a csapat agya John Hahn és Mike Shinoda (egyébként máig párját ritkító, hogy egy ennyire népszerű amerikai zenekarnak két ázsiai tagja is legyen), a rajongók és a közönség Chester Benningtonnal azonosította a zenekart, aki letagadhatatlanul óriási hatása volt abban, hogy a metálra jellemző teli torokból üvöltés és ordítás áttört a mainstreambe, és hogy a 2010-es évek metalcore zenekarai is mertek popzeneibb irányokkal kísérletezni. A Meteora 20. évfordulójának alkalmából a zenekar előhalászott egy elveszett dalt Lost címmel, ugyanis eredetileg 80 (!!!) számot írtak a lemezre, annyira munkamániás volt az egész együttes.
