Az ABBA is kiakadt, amiért Trump kampányeseményeken használja a dalaikat

2024. augusztus 29. – 20:54

Másolás

Vágólapra másolva

A Universal Music Group hivatalos jogi felszólítást intézett Donald Trump elnökválasztási kampánycsapatához, amiért engedély nélkül használtak fel ABBA-dalokat a volt elnök 2024-es választási kampányában.

A Variety a Svenska Dagbladet című svéd lap alapján azt írja, a „The Winner Takes It All” és a „Money, Money, Money” című ABBA-klasszikusokat július 27-én, egy minnesotai Trump-gyűlésen játszották le.

A Universal az együttes kiadójaként azt nyilatkozta, felfigyeltek azokra a Trump-rendezvényeken készült videókra, amelyeken ABBA-számok hangzanak el, és mivel a kampánycsapattól előzetesen semmilyen engedélykérés nem érkezett, azonnal felszólították őket, hogy távolítsák el, és hagyják abba a számok használatát. A Trump-kampány egyelőre nem kommentálta az ügyet.

Nem az ABBA az első, amely kifejezte nemtetszését azzal kapcsolatban, hogy Donald Trump kampányeseményeken használja dalaikat. A Variety azt írja, a Rolling Stones az ABBA-hoz hasonlóan jogi lépésekkel fenyegette meg a Trump-kampányt. Celine Dion a „My Heart Will Go On” című Titanic-betétdal felhasználásával kapcsolatban szólalt fel, amely Trump egyik montanai eseményén hangzott el. „Most komolyan, ezt a dalt?” – zárta akkori közleményét az énekesnő.

A Foo Fighters pedig olyannyira nem örült, hogy Trump a „My Hero” című számukat használta, hogy a jogi lépések mellett minden ebből származó jogdíjat egyenesen Kamala Harris elnökválasztási kampányának ajánlották fel.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!