2024. augusztus 23. – 22:20
Aki rendszeresen tölt időt az interneten, bizonyára belefutott már telefonos játékok furcsábbnál furcsább trailereibe. A végtelenítve előre menetelő, maguktól lövöldöző katonáktól elkezdve az ajtónyitós puzzle-feladatokig egészen sokféle játékot promóznak ilyen kis videókkal. A közös ezekben, hogy a valódi játékmenet alig, vagy egyáltalán nem hasonlít arra, amit a videókban ígérnek. Elég csak visszagondolni olyan klasszikusokra, mint a Mafia City vagy a Raid: Shadow Legends.
Ezek a reklámok valamilyen szempontból mégis annyira működnek, hogy már elkészültek az általuk bemutatott játékok igazi verziói is, sőt van olyan játék is, aminek már a második részét is kiadták. Az említett példák óta kamutrailerek teljesen új generációi jelentek meg, és annak ellenére, hogy a recept többéves, úgy tűnik, hogy még mindig bőven van benne potenciál. A taktika egyszerű: a halálba idegesíteni minden Facebookot, vagy YouTube-ot pörgető júzert, hogy aztán végül kíváncsiságból letöltse játékot, és ha már az alkalmazás a telefonján van, lehetőség nyílik arra is, hogy elköltsön egy kis (vagy nagyon sok) pénzt is.
Coin Master – a malacos nyerőgép
A Coin Master az a játék, amit David Beckhammel vagy a Spice Girlsszel reklámoznak. Ebben az esetben pont nem arról van szó, hogy a reklámok elferdítik valóságot, az izraeli Moon Active játékával más gondok vannak. Ez lényegében egy félkarú rabló, ami semmi másról nem szól, mint hogy pörgetni kell egy malacos nyerőgépet, mint az őrült, hogy több és több pénzt (és persze újabb pörgetési lehetőséget) nyerjünk, hogy aztán újra pörgethessünk.
A reklámok leginkább a játék közösségi elemét emelik ki, a játékosoknak van ugyanis egy saját kis falujuk is, egymás falvaiból pedig pénzt lehet lopkodni, egyedül vagy akár csapatba verődve. Pörgetünk, dől a lé, néha leverjük mások épületeit, vagy felássuk a területüket, hogy pénzt lopjunk tőlük. Ha pedig a saját falunkban mindent kimaxoltunk, akkor jöhet egy új tematikájú terület, hogy azt is beépítsük.
A pörgetéseket ráadásul rábízhatjuk a játékra is, a cikk írása közben a telefonomat a laptopom mellett hagyva pörgött a nyerőgép, a játék pedig termelte a virtuális pénzt. Az, hogy ez kinek nyújt szórakozást, remek kérdés, de a játék számait elnézve bőven akadnak rajongók. A Coin Master YouTube-csatornájának jelenleg 1,26 millió feliratkozója, a játéknak a Google Playstore-ban pedig 100 millió fölötti letöltése van. A Haktuts nevű pörgetéseket osztogató oldal szerint a Coin Master 2023-ig kicsit több mint 59 millió dollár bevételt termelt.
Hero Wars – matekfeladvány fantasy módra
Következő játékunk a kamutrailerek egyik, ha nem a legemblematikusabb példája. A Hero Wars reklámjait gyűjtő YouTube-csatornán jelenleg ezernél több különböző hirdetés található a játékról, a közös pedig az bennük, hogy egyik se mutatja meg, milyen is a játékmenet valójában.
A játékban különböző hősöket toborozhatunk, akikkel utána végtelenségig lebutított harcokban csaphatunk szét mindenféle démoni erők között. Ezek az összecsapások annyiból állnak, hogy az általunk kiválasztott öt hős elindul, velük szembe jönnek az ellenségek, csapkodják egymást, és az a fél nyer, aki előbb üti le a másik fölött található számokat nullára.
Ezen kívül van még egy elég kezdetleges menedzsmentmechanika is a játékban, ami kimerül annyiban, hogy eldönthetjük, milyen páncélt vagy fegyvert aggatunk hőseinkre, illetve itt tudjuk kezelni a szintlépéseket is, amiből kétféle is van, de az nem egyértelmű, mi közöttük a különbség.
Érdemes megemlíteni egy másik minijátékot is, amit sokszor láthattunk a trailerekben: ez az, amikor a toronyban álldogáló ellenfelekkel kell „összecsapnunk”. A játékmenet itt is abból áll, hogy a mi értékünknél kisebb számmal rendelkező ellenfélhez kell odahúznunk a karakterünket. Lényegében egy általános iskolai matekfeladványról van szó fantasy módra.
A koncepció elég sikeres, a játékot jegyző ciprusi Nexter jelentése szerint 2016 óta 200 millióan próbálták ki a játékot, a belőle származó bevételük pedig nemrég lépte át a másfél milliárd dollárt.
Last War és Evony – célozni is felesleges
Ezeket az agyonpromózott játékokat nyugodtan vehetjük egy kalap alá, hiszen lényegében azonosak. A trailerek mindkét esetben egy klasszikus shoot ’em up játékot reklámoznak, azaz karakterünk magától megy előre és lő, nekünk pedig őt jobbra és balra mozgatva kell eltalálni az ellenfeleket, miközben mindenféle bónusz képességet szedhetünk össze. Ezek lehetnek új fegyverek, vagy a meglévők fejlesztései, esetleg extra katonák, akik lőnek velünk.
A pofonegyszerű receptet a játékok jobban leegyszerűsítették: az egységeink mozgatásával már céloznunk sem kell, a katonák maguktól lelövik a közeledő ellenségeket bármilyen szögből, nekünk csak a szorzókat és egyéb tárgyakat kell összeszedegetni.
Az egyetlen különbség, hogy a Last War egy zombis-katonás, míg az Evony egy fantasyjáték, de a játékmenet ugyanaz.
Ez alapján úgy tűnhet, ezek a játékok nem is kamuznak a trailerekben, hiszen a videók is ezeket a játékelemet reklámozzák, csakhogy a valóságban ezek a szakaszok egyrészt teljesen máshogy néznek ki, másrészt a játéknak csak egy kis részét mutatják be.
A be nem mutatott játékmenet egy fapados városépítős rész, ahol különböző épületeket húzhatunk fel, amik nyersanyagokat, vagy katonákat termelnek, esetleg valamilyen bónuszt adnak a harcokhoz. A két játék ebben is gyakorlatilag megegyezik, olyannyira, hogy az egyik első feladat mindkettőben ugyanaz: az ellenségektől visszafoglalt főépületből kell kiszabadítani egy katonát, vagy éppen Kleopátrát (igen, azt a Kleopátrát). Megyünk, lövöldözünk, kapunk egy csomó jutalmat, amikből tudunk építeni valamit, amiért szintén jutalmat kapunk, aztán mehetünk megint lőni.
Én viszonylag tapasztalt gamernek tartom magam, sok platformon játszottam sokféle játékkal, de a Last War és az Evony (de a Hero Wars is) feladta a leckét. Persze nem a játékmenettel, hiszen az tényleg faék egyszerűségű, a játékok rákfenéje jobbára a menüjükben rejlik. Annyiféle nyersanyag, épület, bónusz, szorzó, időmérő felület és almenü van, hogy ezeken egyszerűen lehetetlen kiigazodni.
Pedig sokan próbálkoztak már vele, az Evonynak 100 milliós, míg a Last Warnak 10 millió fölötti letöltése van a Google Playstore-ban, azonban egyik játék fejlesztője (előbbinek a hongkongi Top Games Inc., utóbbinak az amerikai Evony Llc.) sem köti az orrunkra, mennyit kaszálnak ezekkel a játékokkal.
Az Evony egyébként nem ma kezdte, a sorozat első része, az Evony Age 1., még 2009-ben jelent meg. Ez ráadásul nemcsak játékmenetében hasonlított a Last Warra, de a reklámstratégiája is egészen hasonló volt, az Age 1.-t ugyanis hiányos öltözetű nőkkel reklámozták, akik aztán nem bukkantak fel a játékban.
Mikrotranzakciós bálnák
Arra, hogy miért nem a valódi játékmenettel reklámozzák ezeket a játékokat, nehéz választ találni, pláne, hogy a videók tartalma sokszor csak kis százalékban tér el a valóságtól. A legvalószínűbb talán az, hogy a játékokat fejlesztő és forgalmazó cégeknek jobban megéri az a taktika, hogy a nulladik pillanattól mémesítik a játékaikat, ezzel is hype-ot generálva körülöttük.
Sok trailer már a saját maga által megalkotott trendre fekszik rá, és azzal kezdi, hogy „ez végre nem egy kamutrailer”.
Aztán persze kiderül, hogy de, az.
Ezek a trailerek értelemszerűen a mennyiségre mennek a minőséggel szemben, és csak az a céljuk, hogy minél több embert kíváncsivá tegyenek és ezáltal berántsanak, hogy végül letöltsék a játékot.
A kiadók másik eszköze, hogy a kedvcsinálókban szereplő játékosok egészen egyszerűen rosszul játszanak, ráadásul annyira banális módon, hogy sokszor az előttük lévő jó és rossz opció közül nemes egyszerűséggel a rosszat választják. Ez megint egy olyan eszköz, ami arra sarkallja a fogyasztót, hogy azt mondja: „na jó, letöltöm most már ezt a szart”.
Ezek után pedig jöhet az, ami a felsorolt játékok legfontosabb közös eleme: a mikrotranzakció.
A felsorolt játékokban a világ pénzét el lehet költeni. Lehet venni aranyat vagy másmilyen valutát, nyersanyagot, hősöket, ládákat, amiket véletlenszerű jutalmakért lehet kinyitni, vagy gyorsítókat, amikkel hamarabb megépülnek az épületek, és még sorolhatnánk. Az egyébként ingyenes játékok bevételének legnagyobb százaléka természetesen ezekből származik, de ezek a költések nem arányosan oszlanak el a játékosok között.
Léteznek az úgynevezett bálnák (úgymint legnagyobb játékosok), akik a játékban elképzelhetetlen mennyiségű pénzt hajlandók elkölteni. Nagy valószínűséggel az összes ilyen trailer rájuk lő minden lehetséges eszközzel, hiszen néhány ilyen játékos a játékok bevételének jó részét megtermeli.
Hogy őket megszerezzék, minél több embert próbálnak elérni. A felhasználók zöme lemorzsolódik ugyan pár pálya után, néhányan megvesznek egy-két pár száz forintos mézesmadzag-hőst, de ha a bálnák közül csak páran ott maradnak a játékban néhány hónapra, a fejlesztő már profitot is termelt. Az ilyen és ehhez hasonló gacha, azaz kvázi szerencsejáték-alapú, ládanyitogatós játékokban az a lényeg, hogy minél több mindent lehessen venni, bontani, pörgetni, kapni, szerezni.
Annak ellenére, hogy a videók gyakran félrevezetők és nem utolsósorban idegesítők, több okból is nehéz a fogyasztók megtévesztését bizonyítani. Egyrészt a játékok szinte kivétel nélkül ingyenesek, így a kiadóknak nem származhat közvetlen bevételük a játékosok átveréséből, másrészt az átverés ténye is kérdéses, hiszen, ahogy említettük, az esetek jó részében inkább ferdítésről van szó, nem pedig kifejezett hazugságról.
Ezt persze nem sikerül a fejlesztőknek mindig kimagyarázniuk, 2020-ban a brit Hirdetési Szabványügyi Hatóság (ASA) az ír székhelyű Playrix két játékának reklámjait is betiltotta. A Homescapes és a Gardenscapes reklámjai az ASA szerint félrevezetők voltak, ugyanis hiába reklámozták olyan minijátékokkal a teljes játékot, amik valóban játszhatók voltak, mivel azok nem egyből, hanem csak a huszadik szint után voltak elérhetők.
Az említett játékok reklámjainak az a célja, hogy felhajtást generáljanak, ezzel pedig rövid távon a lehető legtöbb játékost behúzzák. Ha pedig ez megvan, akkor nincs más hátra, mint a játékosok zsebéből minél több pénzt kihúzni. A nyilvánosan elérhető beszámolókból egyértelműen az derül ki, hogy ez sikerül is nekik.
