Megvan, ki lesz a női főszereplő a következő Bridgerton-évadban

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

A Variety úgy tudja, kiválasztották, ki fogja játszani Sophie Beckettet, a következő Bridgerton-évad női főszereplőjét. A választás Yerin Ha ausztrál színésznőre esett, akin a Luke Thompson által alakított Benedict Bridgertonnak akad majd meg a szeme.

Az évad beharangozója szerint a Bridgerton negyedik évadának középpontjában Benedict áll majd, a sorozat alapjául szolgáló könyvek közül ez a harmadik kötetet dolgozza majd fel. „Annak ellenére, hogy idősebb és fiatalabb testvérei is boldog házasságban élnek, Benedict nem akar letelepedni – egészen addig, amíg nem találkozik egy elbűvölő ezüstruhás hölggyel az anyja álarcosbálján” – olvasható a sztori összefoglalójában.

A Bridgerton harmadik évadáról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Csatlakozz a csoportunkhoz!