Öt embert tartóztattak le Matthew Perry halálának ügyében, köztük két orvost és a személyi asszisztensét

2024. augusztus 15. – 23:01

Másolás

Vágólapra másolva

Öt embert vádoltak meg Matthew Perry tavalyi, kábítószerrel összefüggő halála miatt, köztük két orvost és a színész személyi asszisztensét – írja a BBC.

Az 54 éves Perry októberben halt meg Los Angeles-i otthonában. A boncolás során sok ketamint találtak a vérében, és megállapították, hogy a szer végzett vele.

A rendőrség csütörtökön közölte, hogy a májusban indított nyomozásuk során egy „kiterjedt földalatti bűnszövetkezetet” lepleztek le, amelynek tagjai nagy mennyiségű ketamint terjesztettek.

A ketamin egy erős érzéstelenítő, amit depresszió, szorongás és fájdalom kezelésére használnak – a szerről bővebben itt írtunk. Bár Perry kapott ketaminos infúziókat, az orvosszakértő szerint a Perry szervezetében lévő ketamin nem származhatott a korábbi infúzióból, mivel a szer felezési ideje rövid. Márpedig a szakértő szerint a színész szervezetében lévő ketamin szintje olyan magas volt, amennyit például egy műtét során adnának be.

A vádlottak közül hárman – köztük a színész asszisztense – már korábban bűnösnek vallották magukat a kábítószerrel kapcsolatos vádakban, míg két másik vádlottat – egy orvost és egy „Ketaminkirálynő” néven ismert nőt – csütörtökön tartóztattak le az igazságügyi minisztérium szerint.

„Ezek a vádlottak kihasználták Perry függőségét, hogy meggazdagodjanak. Tudták, hogy amit tesznek, azzal nagy kockázatnak teszik ki Perry-t, de mégis megtették” – mondta csütörtökön Martin Estrada amerikai ügyész.

A szövetségi bíróságon benyújtott vádirat részletesen ismerteti a bonyolult drogbeszerzési ügyleteket, amelyek az ügyészek szerint végül Perry halálához vezetettek. Az ügyészek szerint Perry asszisztense, Kenneth Iwamasa két orvossal együttműködve több mint 50 000 dollár (kb. 18 millió forint) értékű ketamint adott a színésznek a halála előtti hetekben.

Az egyik vádlott, aki orvos, állítólag azt írta egy szöveges üzenetben: „Vajon mennyit fog fizetni ez az idióta?”

Az említett orvos, Salvador Plasencia a vádirat szerint „a szakmai gyakorlat szokásos menetén kívül és törvényes orvosi cél nélkül” adott be ketamint Perrynek. Állítólag azt is megtanította Iwamasának, hogyan adjon be a sztárnak ketamint a megfelelő biztonsági eljárások és felügyelet nélkül.

A halála előtti négy napban Iwamasa legalább 27 adag ketamint adott Perrynek, állítják az ügyészek. Még azután is folytatta a szer adagolását, hogy Perry egy alkalommal „megdermedt”, és az egekbe szökött a vérnyomása. Plasencia ezután utasította az asszisztenst, hogy kisebb adagokat adjon be a színésznek, de több fiola ketamint hagyott így is a birtokukban. Az ügyészek szerint a vádlottak Perry halála után el akarták tussolni állítólagos bűncselekményeiket, például megpróbálták kitörölni az erről szóló beszélgetéseiket mindenhonnan.

Az ügyben megvádoltak között van Jasveen Sangha, az úgynevezett „Ketaminkirálynő” is, aki két másik vádlott-társ, Erik Flemming és Mark Chavez orvos segítségével szállította a kábítószert Plasenciának. Chavez, Flemming és Iwamasa mindannyian bűnösnek vallották magukat. Sangha és Plasencia ellen csütörtök délután emelnek vádat a Los Angeles-i bíróságon – közölte az amerikai igazságügyi minisztérium.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!