A kedvenc rappered kedvenc előadója

„Meg vagyok róla győződve, hogy ha most tíz különböző embernek elmondanád, hogy interjút készítettél velem, egyikük sem fogja tudni, hogy ki vagyok” – mondja Teezo Touchdown higgadt önkritikával a Sziget interjúsátrában péntek este. Teezo, születési nevén Aaron Lashane Thomas mégis ott van korunk legnagyobb rappereinek lemezein, a legfontosabb magazinok címlapjain virít a szögekkel kivert arca, a nyár legnagyobb – egyben legaljasabb – rapslágerében, a Not Like Us-ban pedig Kendrick Lamar is felemlegette őt, csak épp nem baráti kontextusban.

A texasi előadóművész dolgozott már Drake-kel, Tyler, the Creatorrel, Travis Scottal, Doja Cattel és Don Toliverrel is, 2023-as nagy robbanása óta a Rolling Stone, a Guardian és a GQ is szeretné megérteni őt. Bár 2023 szeptemberében megjelent első nagylemeze, a How Do You Sleep At Night? nem lett kritikuskedvenc, és a slágerlistákon sem teljesített jól, lehetetlen elmenni Teezo mellett: karaktere és az egyedi stílusa vonzza a figyelmet, a rajongókkal pedig személyesen tartja néha a kapcsolatot.

Teezo világszinten ismert lett, mégis feltörekvő maradt. Ő a kedvenc rappered kedvenc új előadója, de a haverjaidnak még fogalmuk sincs róla, hogy ki ő.

Ezt a furcsa kettősséget még neki is fel kell dolgoznia.

Teezo a száját feszítő ezüstös grill miatt pöszén, de nagyon választékosan beszél. Piros fülbevalót, apró gömbökből fűzött nyakláncot és fekete fejkendőt visel, körmére bordó lángnyelvek lettek festve. Kezében egy virágcsokrot tart (ami a mikrofonja is egyben), hasonlóan, mint Morrissey a This Charming Man klipjében. Teezo jól ismeri az előképeit és példaképeit, és miután ízekre szedte az imázsukat és hangzásukat, összeollóz valami sajátot belőlük.

Egy órával később ugyanebben a szerelésben lép színpadra, ahol pont úgy affektál, és olyan energiával fut körbe-körbe, mint Freddie Mercury maga. Olyan, mintha maga lenne a cirkusz egy személyben: ő a porondmester, az artista és a bohóc is, aki egyszemélyes vándortársulatával jár turnézni, ahol az egész színpadot betölti az abszurd energiája. A koncertje végén letérdel, és ígéretet tesz arra, hogy mire legközelebb látjuk, már olyan show-t fog adni, amit soha sem felejtünk el.

2024 egyik legérdekesebb előadójával a szigetes koncertje előtt interjúztunk, melybe pár másodperc erejéig Yves Tumor is beköszönt. Beszélgettünk bohócságról, a Drake-hez fűződő viszonyáról, rajzfilmekről, az újságírás iránti szeretetéről és a virágcsokorba rejtett mikrofonról.

Látjuk, hogy milyen vagy a színpadon, a videóidban és a közösségi médiában, de milyen emberként írnád le magad a családod és a barátaid körében? Van valami, amit talán el szeretnél rejteni az arcfestéssel és az extrém jelmezeiddel?

Van, hogy inkább elrejteném a sztárságomat, mivel néha szégyellem magam miatta. A családom és a barátaim társaságban egyébként elég csendes vagyok, olykor ki kell festenem magam ahhoz, hogy beszédesebbé váljak. Például akkor, ha csak elugrom bevásárolni. Az embernek nem mindig van kedve csevegni és másokkal beszélgetni. Ezért néha mindannyiunknak fel kell kennünk ezt az arcfestéket.

Nemrég írtál egy dalt az új Gru-filmhez. Mik a kedvenc meséid? El tudod képzelni, hogy egyszer saját rajzfilmet csinálsz majd?

Abszolút. A rajzfilmek aranykorában nőttem fel, rengeteg mindent tudtunk nézni a Cartoon Networkön és Nickelodeonon. Ott volt a Fosterék háza képzeletbeli barátoknak, Dexter laboratóriuma és így tovább. Szerencsésnek érzem magam, hogy ezeken nevelkedhettem.

Most is hoztál magaddal egy virágcsokrot, általában ezt használod mikrofonként a színpadon. Mit jelentenek neked a virágok?

A virágok a változást jelképezik. Minden fellépő, akit ma itt látsz, értelemszerűen mikrofonba énekel: van, akinek aranyberakásos, más pedig gyémántokkal díszíti ki a mikrofonját. A virágcsokorba tűzött mikrofon viszont az én saját specialitásom, gyakran meg is dicsérik, hogy még sosem láttak senkinél ilyet. Ez különösen nagy szó egy olyan korban, amikor már nehéz újat mutatni. Büszkeséggel tölt el. Egyébként pontosan emlékszem, hogy honnan jöttek a virágok. Lil Yachty házában lógtunk, The Smiths-zenéket mutogattam neki, és néztük azt a videót, amikor Morrissey a This Charming Man előadása közben egy virágcsokrot lóbál. Ezután nem sokkal később hazautaztam Beaumontba, és beletűztem a mikrofonom egy virágcsokorba.

Teljesen egyedi módon kezeled az Instagram-profilod. Gyakran posztolsz személyes hangvételű, kézzel írt üzeneteket sárga post-it cetliken, a direkt vízjelezett fotóidhoz pedig olyan képaláírásokat mellékelsz, amik a sajtóból és olyan képügynökségektől lehetnek ismerősek, mint a Getty Images, vagy a Reuters. Ezek mind a te ötleteid?

Ezek abszolút a saját ötleteim. A cetlik használata is arra vezethető vissza, hogy néha feszengve élem meg a sikert. Minden az első nagyobb magazinos interjúmmal kezdődött: nem akartam a megszokott módon kitenni, hogy „hé, itt vagyok a címlapon”, ezért beszkenneltem az oldalakat és a képeket, és ragasztottam rájuk sárga post-it cetliket, amikre személyes üzeneteket írtam. Ez bevett szokássá vált, szerintem egy nagyon személyes módja az üzenetküldésnek. Azóta személyesen is szoktam ilyen cetliket küldözgetni embereknek, gyakran így írok másoknak. Ami pedig a képaláírásokat illeti, ez az újságírás iránti rajongásom kifejezése. Ebből inspirálódva szeretném elmesélni és megírni a saját történetemet.

Elég szoros viszonyt ápolsz a rajongóiddal, általában velük is cetliken keresztül kommunikálsz. Volt olyan, hogy napokon keresztül telefonáltál velük, és privát üzenetben küldted el nekik a legújabb klipedet Instagramon. Meddig lehet fenntartani szerinted ezt a közelséget?

Valójában a rajongóim tükörképe vagyok. Nagyon jól esik, amikor a koncertjeim után azzal jönnek oda hozzám a szervezők, hogy nekem vannak a legtisztelettudóbb nézőim, akiket valaha láttak. Szerintem egy ideig még fent lehet tartani ezt az állapotot. Talán még 2017-ben kérdezték tőlem, hogy képes lennék-e fáradtan és rosszkedvűen is jó képet vágni ahhoz, hogy a rajongók a reptéren vagy az utcán üldöznek. Úgy voltam vele, hogy persze. Ez így volt egészen mostanáig: nemrég odajött hozzám valaki a reptéren, hogy lefotózzon, de nem egy rajongó volt, csak nyerészkedni akart a képeken. Ekkor visszaemlékeztem arra, hogy mit mondtam hét éve, és továbbra is tartani szeretném magam ehhez. De csak ameddig őszinte, jó szándékkal jönnek oda hozzám, nem pedig azért, hogy eladják a képemet a sajtónak.

Érezted már úgy a karriered során, hogy kihasználnak? Gyakori probléma ez a zeneiparban?

Egyértelműen. Ez a probléma egyidős a világgal, a művészeket és az embereket minden létező korban kizsákmányolták. Máig próbálok rájönni, hogyan tudnék megküzdeni ezzel, és mit tudnék tenni azért, hogy ezt megváltoztassam.

Az interneten többen is azzal vádolnak, hogy industry plant vagy. (Egy olyan előadó, aki látszólag a semmiből jött, de igazából a kiadója futtatott fel mesterségesen – A szerk.) Mi a véleményed erről?

Ez egy nehéz téma. Emlékszem, amikor gyerekként sorban álltunk a boltban, és a kasszánál lévő bulvárlapok címlapjain előnytelen képeket láttam celebekről. Ez egyfajta olcsó módja annak, hogy lejárassák az ember kemény munkáját, ami a közösségi média felerősödésével még nagyobb teret nyer: még több ember tudja hallatni a hangját, az ilyen vélemények viszont sok zenészhez el sem jutnak [ebben a zajban]. Ez a rágalmazás egy fajtája, megpróbálják elhitelteleníteni a művészetünkbe ölt számtalan órát és erőfeszítést. Ilyen szempontból pedig azt mondom, hogy bárcsak industry plant lehettem volna. Bárcsak gyorsabb lett volna ez az egész folyamat, és azok is itt lehetnének velem, akik már nem láthatják, hogy vittem sikerre ezt az egészet. Az industry plant kifejezés egy szitokszóként égett bele az emberek tudatába, pedig mindenkinek jól jönne, ha valaki elültetné és felvirágoztatná. Bármi is a célod az életben vagy a művészetben, bár mindig lenne ott valaki, hogy elvesse azokat a magokat. De ez sajnos nem így működik. Ennél sokkal több kemény munka és ötletelés van emögött. Bárcsak olyan egyszerű lenne, ahogy mások gondolják.

Drake meghallgatta a debütlemezed, és azt mondta, hogy ez az egyik legjobb zene, amit valaha hallott. Hatnak rád az ilyen elismerések? Befolyásolják azt, hogy merre tartasz zeneileg és előadóként?

Sok nagyszerű előadó, akinek a munkásságát tanulmányoztam, azt mondja, hogy a pozitív és a negatív hangokat is meg kell hallani, és ugyanúgy kell kezelni mindkettőt. De mégiscsak értékesek ezek a szavak, egyrészt azért, mert nagy rajongója vagyok Drake-nek, másrészt azért, mert tudom, hogy jó, amit csinálok és keményen dolgozom azért, hogy művészeti értéket hozzak létre. Ha ugyanennyit fektetnék abba, hogy valami szart csináljak, akkor pedig el kéne fogadnom azt is, ha valaki beszól miatta. De minden tőlem telhetőt beleadok, folyton kérdezgetem magamtól és a csapatomtól, hogy

ez a legtöbb, amit tehetünk azért, hogy a legjobbat csináljuk?

Tehát ami az ilyen pozitív kommenteket illeti, igen, egyetértek. Ha pedig valaki pusztán negatív pozícióból ítélkezik, azt elengedem a fülem mellett. Ha viszont építő jellegű a kritika, és nem görcsösen negatív a felhangja, akkor elfogadom, és tanulok belőle. Művészként úgy érzem, hogy egy diák vagyok ebben világban, aki soha nem hagyhatja abba a tanulást.

Milyen viszonyt ápolsz Drake-kel? Jelenleg egy elég megosztó figura a zeneiparban.

Az egész onnan indul, hogy közel 15 éve vagyok a rajongója. Amiatt, hogy ez a kapcsolat megadatott, néha még meg kell csípnem magam. Hálás vagyok, hogy egy olyan emberhez tudok fordulni, aki egykor inspirációt jelentett. Ez egy igazi kincs.

Hogy viszonyultál a Kendrick Lamar és Drake közt zajló beefhez? Lamar a te nevedet is megemlíti a Not Like Us-ban.

André 3000 épp a napokban reagált a beefre, mivel Kendrick Lamar őt is megnevezte a Like Thatben. Nagyon tetszett a véleménye. Azt mondta, hogy 49 éves rapperként csak örülni lehet annak, amikor elismerően beszélnek rólad. Ezt most Drake-nek és Kendricknek is mondom: volt idő, amikor valaki bedobta a nevüket, és az emberek nem tudták még, hogy kik ők.

Most meg ők a legnagyobb rapperek a világon, akikkel mindenki foglalkozik. És mindkettejük tudja, hogy ki az a Teezo Touchdown.

Ez kábé hihetetlen. Meg vagyok róla győződve, hogy ha most tíz különböző embernek elmondanád, hogy interjút készítettél velem, nagyjából semelyikük sem fogja tudni, hogy ki vagyok. Így ez mindenképpen egy nagyon furcsa sztorija a karrieremnek. Nagyon sokat kutakodok és próbálom tanulmányozni az előttem alkotó emberek munkáit, és nemigen találkoztam még azzal, hogy más előadók egy ilyen elismerést kaptak volna a karrierjük ilyen korai szakaszában. Így ezt még fel kell dolgozzam. De mint mondtam, egykor az ő nevüket hallva is csak azt kérdezte mindenki, hogy „ez ki?”. Én most épp ebben a fázisban vagyok, de dolgozom rajta, hogy egyre messzebb jussak, ahol mindkét oldalról elismernek.

Korábban elmondtad, hogy olyan előadók és zenekarok albumain nőttél fel, mint Prince, a Kraftwerk, a Judas Priest vagy Marvin Gaye. Bootsy Collinstól is sokat merítesz a külsődhöz is. Mikből inspirálódsz mostanában, és mik azok a zenék, amikből tanulni tudsz?

Mostanában nagyon sok önéletrajzot olvasok. Amikor felhozzák egy számomra addig ismeretlen zenész nevét, akkor ott megállok, elmentem a könyvjelzőim közé, és később meghallgatom a dalait. Néha meg egyszerűen csak megyek a zenék után, ami a közösségi média miatt elég egyszerű: ha valaki kiposztol egy dalt Instagramon, rákattintok, meghallgatom, majd írok az illetőnek, hogy „köszönöm, hogy megosztottad ezt a számot, hála neked megismerhettem egy új előadót.”

Ezek szerint sokat olvasol?

Régebben sokat olvastam, mostanában inkább hangoskönyveket hallgatok. De nem hagytam hátra a fizikai formátumot teljesen, sok magazint forgatok még mindig, főleg interjúkat olvasok.

Egy korábbi interjúdban beszéltél arról, hogy a zenéddel új műfajt alkottál rock & boom néven, melyben ötvözöd a boom bapet, az R&B-t, a trapet és a rockot. Szeretnéd, hogy egyszer a jövőben majd rád hivatkozzanak a műfaj úttörőjeként? Mire számítasz, jönnek vajon új előadók, akik már tudatosan ebben a műfajban adnak ki zenét?

Ehhez még túl korai fázisban járunk, csak nemrég alkottam meg ezt a koncepciót. Még most is találgatjuk, hogy szerepelhetne egy tankönyvben, a stúdióban pedig folyton finomítunk rajta. Végül is rajtam áll, meglátjuk, meddig jut el. Alig pár hete Milánóban erről beszélgettünk Don Toliverrel, aki kitalált egy rövidebb definíciót az enyémnél. „R&B with the boom of rock”, valami ilyesmit mondott. De az előképek között mindenképp érdemes kiemelni a Living Colour nevű rockzenekart, a frontemberük sok R&B-szerű hatást hozott a zenekarba. YouTube-on pedig van egy metálos Craig David-mashup, az is jó példa arra, hogy én mit hívnék rock & boomnak.

- Az interjút félbeszakítva megjelenik a backstage-ben Yves Tumor, és boldogan üdvözli Teezót –

Yves Tumor: Először azt hittem valaki mást látok, de ez tényleg Teezo Touchdown.

Teezo Touchdown: Ha már rock, nézd csak ki jelent meg itt előttünk. Na ő a rock & roll.

A legutóbbi lemezeden számos műfajt ötvöztél egymással. Mi az, amihez még nem nyúltál, de mindenképp beemelnéd a hangzásodba?

Folyton kutakodom és új dolgokat fedezek fel. Ráadásul mostanában mindennap születik egy új műfaj, ilyen-olyan hibridműfajok, hálószobazenék, vagy tőlem a rock and boom.

Nehéz már behatárolni, nem? A mindenféle core-ok korát éljük.

Minden már meglévő core-ból lesz egy újabb és újabb core. Izgatott vagyok, hogy mennyi mindent tapasztalhatok még meg, és remélem, hogy autentikusan tudom majd képviselni azokat az értékeket, amiket szeretnék.