Majdnem kétezer forint lesz egy doboz sör a Szigeten

2024. augusztus 6. – 12:49

Másolás

Vágólapra másolva

Csak szerdán kezdődik az idei Sziget, de egy Reddit-posztnak köszönhetően már korábban kiderült, hogy mennyibe fognak kerülni a különböző alkoholos és nem alkoholos italok. Ugyanezzel az árlistával találkoztunk a helyszínen is.

Fotó: Szente Katica / Telex
Fotó: Szente Katica / Telex

Egy korsó csapolt sör 1730 forintba, egy dobozos sör pedig 1930 forintba fog kerülni. Valamelyest tehát drágult a fesztivál, tavaly ugyanis egy korsóért 1690 forintot, egy dobozos Dreherért pedig 1890 forintot kellett fizetni. A legdrágább tétel az itallapon a Long Island Ice Tea koktél a maga 5990 forintos árával.

A szervezők elmondása szerint a közlekedésben is lesznek újítások. A nagy érdeklődésű fesztiválnapokon – igény szerint – a H-híd irányába is megnyitják a gyalogos forgalmat, ezzel elkerülve a feltorlódást. Egy új információs rendszert is üzembe fognak helyezni. LED-falakon tájékoztatják majd a látogatókat arról, hogy hova hány perc lesz eljutni. A H-hídtól éjszakai buszjáratok is közlekednek a Margit híd irányába, de sűrítik a hajójáratokat és a taxis közlekedésben is lesznek változások, például egy új Bolt taxidroszt a H-híd irányában.

A sima, tehát nem VIP camping előterében diszkógömböket és kivilágított sminktükröket helyeztek ki, a zuhanyzóban pedig pálmafák és glitteres függönysorok lesznek, a zuhanyzókban tematikus playlist szól majd.

Fotó: Szente Katica / Telex
Fotó: Szente Katica / Telex

A szervezők a bejáráson elmondták, hogy a céljuk egy mini város felépítése volt, ennek megfelelően megpróbáltak minden szolgáltatást komfortossá tenni, a Szigeten például üzemelni fog egy mobil gyógyszertár is, a színházi előadásokat pedig légkondicionált térben rendezik meg.

A Sziget a szervezők ígérete szerint az úgynevezett budget foodok terén is fejlődött, idén 3200 forintot kell majd fizetni maximum egy teljes értékű egytálételért, az üdítők esetében az 50 forintos betétdíjat pedig elengedik.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!