Michael Bay halál komolyan filmet akar csinálni a skibidi toiletből

2024. július 25. – 18:31

Másolás

Vágólapra másolva

Hallottunk már jó sok egészen elkeseredett próbálkozást arra, hogy Hollywood minden áron rátelepedjen az éppen aktuális trendekre a fiatalok körében, de ha hinni lehet Michael Baynek, akkor az őrület új szintre jutott:

azon dolgozik, hogy tévés és filmes franchise-t csináljon a skibidi toiletből.

Itt álljunk is meg egy pillanatra! A skibidi toilet alapvetően egy online websorozat, amelyben emberi fejjel rendelkező vécécsészék háborúznak olyan emberekkel, akiknek valamilyen elektronikai kütyü van a fejük helyén. Az első ilyen videó hamar népszerű mémmé vált az úgynevezett alfa generáció, vagyis a 2010 után születettek körében, és szakértők szerint ez volt az első saját online népművészeti jelensége ennek a generációnak.

Az első videó akkora siker lett, hogy több mint 70 1-5 perces videó készült még belőle, amelyekben nincs semmi dialógus, alig lehet felfogni, hogy egyáltalán mi történik, ráadásul úgy néz ki az animáció, mint a 20-25 évvel ezelőtti videójátékok. Az egészért egy Grúziában élő férfi, Alekszej Geraszimov felel, aki Michael Bay szerint óriási tehetség, és

a skibidi toiletben megvan minden, hogy a következő Transformers vagy Marvel-univerzum legyen.

Bay a projektet Adam Goodmannel, a Paramount Pictures elnökével képzeli el, aki odáig ment, hogy a filmek és sorozatok hibrid élőszereplős és animációs technikát alkalmaznak majd, és olyan lesz, mint a John Wick vagy a 9-es körzet című filmek. Ezt így leírva még ötödik olvasás után is nehéz értelmezni, de tényleg ezt mondta a Variety szerint. Goodman azt is elmondta, hogy más produkciókkal ellentétben nem fogják tiltani, hogy a felhasználók saját videókat gyártsanak a skibidi karakterekből.

Hogy mennyire szürreális ez az egész, mi sem bizonyíthatná jobban, mint annak a játéknak a megalkotója, amivel az egész skibidi-univerzumot felépítették. A Garry's Mod készítője, Garry Newman Twitteren írta a hírre reagálva, hogy ha tényleg filmet csinálnak a skibidi toiletből, akkor levágja a saját nemiszervét.

Mindenesetre nagyon nem kell megijedni, mert Bay és Goodman egyelőre befektetőket keresnek a projekthez, tehát még nagyon korai fázisban vannak, és egyáltalán nem biztos, hogy a háborúzó, emberfejű vécécsészékre cserélik majd le a robotokat és szuperhősöket a mozikban.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!