A Logan rendezője szerint a multiverzum a történetmesélés halála

2024. július 25. – 12:07

Másolás

Vágólapra másolva

„Nem szeretem a filmes univerzumépítést. Szerintem ez a történetmesélés ellensége. A történetmesélés halála. A nézőket sokkal jobban érdekli, hogyan kapcsolódnak egymáshoz a legódarabok, mint az, hogy hogyan bontakozik ki a történet, amit néznek” – szögezte le a Rolling Stone magazinnak adott interjúban James Mangold, írja a Hollywood Reporter.

A multiverzumról alkotott véleményét azután fejtette ki, hogy megkérdezték, mit szól ahhoz a felvetéshez, hogy a 2005-ös, Mangold által rendezett A nyughatatlan (Walk the Line) főszereplője, Joaquin Phoenix visszatérhetne Johnny Cash szerepében a most készülő, szintén Mangold által rendezett Bob Dylan-filmben.

A rendező leszögezte, hogy ez nem fog megtörténni, már csak azért sem, mert Phoenix már nem a harmincas éveiben jár, ezért furán mutatna a fiatal Bob Dylan mellett. Az A Complete Unknown című filmben egyébként Timpothée Chalamet alakítja Bob Dylant, Johnny Cash szerepét Boyd Holbrook kapta.

Mangoldtól nem áll távol a szuperhősfilmek világa, az viszont elég valószínűtlennek tűnik, hogy a jövőben beszállna a Marvel multiverzumának építésébe. 2013-ban ő rendezte a Farkast (The Wolverine, amit azóta már Rozsomáknak fordítanak), 2017-ben pedig ő írta és rendezte a Logant, ami ízlésesen és méltóképpen búcsúzott el Rozsomák és Charles Xavier karakterétől. A filmben – amit a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában Oscarra is jelöltek – a Hugh Jackman által megformált Rozsomák meghal.

A Marvel viszont sokadszorra bizonyítja, hogy az ilyen apróságok nem kavarnak bele a multiverzum követethetetlen szövevényes logikájába, a frissen bemutatott Deadpool és Rozsomákban szó szerint kiásatták Rozsomák sírját, hogy bohóckodhasson még egy jót Hugh Jackman Ryan Reynolds oldalán. A filmről írt kritikánkat itt olvashatják.

Mit szól ehhez Mangold? Ezt konkrétan nem árulta el az interjúban, azt viszont kifejtette, hogy számára mindig az a cél, hogy a néző meg tudja határozni „mi az egyedi az adott filmben és karakterekben”. „Nem pedig az, hogy egy másik filmre történő utalásra vagy valami easter eggre figyeljen, ami intellektuális aktus, nem pedig érzelmi. Én azt akarom, hogy a filmem érzelmi szinten működjön” – mondta.

Bár a közeljövőben biztos nem fog multiverzumokkal foglalkozni Mangold, a franchise-okat azért nem veti meg, ő írta és rendezte a tavaly mozikba kerülő Indiana Jones és a sors tárcsája (Indiana Jones and the Dial of Destiny) című filmet, és ő készíti a Lucasfilm egyelőre még csak körvonalazódó következő filmjét, a Star Wars: Dawn of the Jedi-t is.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!