A szektorlabdáról, a gombfoci professzionális verziójáról szól Vékes Csaba, a Szia, Életem! rendezőjének új filmje, aminek szerdán jelent meg az első trailere. A sportvígjátékban Scherer Péter alakítja Kálmánt, aki Európa-bajnokságra készül csapatával, de küzdeniük kell a kijutásért.
A film beharangozóját tudatosan időzítették az épp most zajló foci Eb-re, pláne, hogy a párizsi olimpia is lázban tartja a sportrajongókat.
A forgalmazó „romantikus, gombfocis sportvígjátékként” írja le a filmet, ami szeptember végén jelenik meg, közölte a JUNO11 Distribution. A forgatás még tavaly szeptemberben kezdődött, ekkor derült ki az is, hogy az egyik karaktert, a milliárdos mecénást Partrick Duffy, Dallas Bobbyja fogja alakítani.
Főbb szerepekben feltűnik még Mucsi Zoltán, Derzsi Dezső, Waskovics Andrea, Rába Roland, Elek Ferenc, Gáspár Sándor és Györgyi Anna is. A Három Homár és a Blue Duck Arts gyártásában készülő tévéfilm eddig összesen 340,6 millió forint állami támogatást kapott a Nemzeti Filmintézet oldalán megjelent adatok szerint.