Minden adott a bűnös élvezethez, mégsem jön össze a MILF Manornak

2024. június 13. – 23:46

Minden adott a bűnös élvezethez, mégsem jön össze a MILF Manornak
Fotó: Warner Bros. Discovery

Másolás

Vágólapra másolva

(Ez a cikk részletezi a MILF Manor eseményeit és cselekményét.)

A Pornhub szokásos évértékelő jelentéséből kiderült, hogy 2023-ban a MILF lett a második leggyakoribb keresőszó a világ legnagyobb pornómegosztóján. A „Mom I’d Like to Fuck”, azaz „Anya, akit megdugnék” kifejezés az Amerikai pite első része óta igazán ismert, de talán még soha nem volt olyan népszerű, mint a 2020-as években.

Jól jelzi ezt, hogy a keresőszó 2023-ban egy helyet javított az előző évhez képest a Pornhub listáján, de például az Etsy, az Amazon, a Shein és az Aliexpress kínálatában pedig dögivel lehet találni a Z generációt megcélzó, „Future MILF” feliratos felsőket is. A MILF-jelenség népszerűségét realityipar is meglovagolta. Ennek eredménye a TLC-n és a Maxon futó MILF Manor párkeresős reality is, aminek április végén debütált a második évada.

A címben használt rövidítés persze megosztó, a tengerentúli és a magyar sajtóban is többen szót emeltek a szexistának és tárgyiasítónak tartott kifejezés ellen. A MILF Manor viszont pontosan ezzel játszik: egyáltalán nem tagadja, hogy szexuálisan túlfűtött, és szókimondó. A főszereplők előszeretettel játszanak rá erre, sőt, részben az alkotók is épp ezzel akarják eladni a műsort.

A műsort, aminek az alaphelyzete végtelenül egyszerű: adott pár egyedülálló, többgyermekes anya, akik egy kanadai villába utaznak azért, hogy megtalálják a szerelmet pár, náluk évtizedekkel fiatalabb, jóképű huszonéves karjaiban. Nagy újítás nincs az első évadhoz képest (a kisebb változásokról majd később), és az első széria ismerete nélkül is nyugodtan neki lehet látni az új epizódoknak.

A MILF-ek balról jobbra: Kelly, Jami, Christina, Barby, Crystal és Lannette – Fotó: Warner Bros. Discovery
A MILF-ek balról jobbra: Kelly, Jami, Christina, Barby, Crystal és Lannette – Fotó: Warner Bros. Discovery

A női szereplőgárda így fest ebben az évadban:

  • Jami 51 éves tánctanár és edző, két váláson van túl és három gyereke van. Az első számú munkája az anyaság, de mint mondja, „már kicsit üres a fészek”, kirepültek a gyerekek.
  • A 45 éves Barby bevonulója extrémebb: a sztriptíztáncról a marketingre váltó nő egyből elsüti, hogy volt már 29 éves és „fél lábbal a sírban lévő pasija is”. Állítása szerint arra vár, hogy „a puncija bizseregjen”, és olyan sokat botoxolt már, hogy nevetni se tud, bár ennek ellenére ő az egyik legmosolygósabb. Definíciója szerint „a fiúk merevednek, a lányok meg bizseregnek”, a feminizmus alapvetése pedig az, hogy minden nő azt csinál, amit akar, ezért ő is így szervezi az életét.
  • Kelly 59 éves, magát „idős hölgyként” írja le, aki 1975-ben menekült el Vietnámból a családjával Saigon eleste után. Pilates-oktatóként dolgozik. A mottója a következő: „Nincs öregemberszagom, szóval a pasimnak se legyen öregemberszaga.”
  • Crystal 48 éves, sminkes, három fia és négy unokája van, a „mama” helyett a „nana” becenevet preferálja. Az egyik fiát két évvel a forgatás előtt lelőtték. Crystal elmondása szerint tudja, hogyan legyen professzionális, de azt is, hogy „hogyan kell felvenni a gettós arcot”.
  • Christina 46 éves PR-szakértő, „egy déli lány”, aki szerint a nyilvánosság nem nézi jó szemmel, ha egy idősebb nő fiatalabb férfiakkal randizik, mert olyan, mintha valami rosszat csinálnának.
  • Lannette 50 éves, értékesítési vezető, 2 gyerek anyukája. 8 éve vált el, „azóta csak elvan”, de „belépett a ribikorszakába”. Ő az egyedüli, akinek nem volt mellplasztikája az induló hölgyek közül, ezzel pedig ő maga is eldicsekszik.

Hozzájuk csatlakozik a későbbiekben az 51 éves nagy visszatérő, Kelle Mortensen (alias „diszkóanyu”), az első évad egyik szereplője. Ő testesíti meg leginkább azt, amit erről a sztereotípiáról gondolhatunk, nemhiába lett az ő epizódjának címe az, hogy „Egy valódi MILF”.

A többi versenyző kevésbé archetipikus, az pedig jót tesz a műsornak, hogy

az értékeik és eltérő személyiségjegyeik is kidomborodnak.

A férfi csábítók mind a húszas éveikben járnak: Chris 27 éves MMA-harcos és modell, A 21 éves, promóterként dolgozó Joey azért van ott, mert szereti, ha „széttépi egy idősebb nő”. A 23 éves fitneszszakértő, Jacob erős brit akcentussal érkezett. Sam és Miles mindketten 24 évesek, az előbbi értékesítőként, az utóbbi pedig séfként és trénerként keresi a kenyerét.

Chris és a többiek majdnem egytől egyig magas, Instagram-kompatibilis modellalkatok éles arcélekkel, kockás hassal, szép mosolyokkal. A kivétel Joey és Sean, ők alacsonyabb, apatestű szereplők. De mindannyiuknak teljesíteni kell a különböző kihívásokat, a nyertes pedig elviheti egy randira a neki leginkább imponáló versenyzőt. A nyeremény lehet éttermi vacsora, közös piknik, vagy bárban koktélozás is élő countryzenére.

A MILF-ek popkulturális ábrázolásához hozzátapadt az a kép, hogy fiatal férfiak mellett találják meg magukat. A két csoport a műsorban többnyire egymáson keresztül határozza meg magát – a nők a fiatal srácokban találják meg a fiatalodásuk zálogát, a fiatal srácok pedig az idősebb hölgyekben lelnek valódi párra, mert a velük egyidős lányok csak szórakoznak velük. A MILF Manor cselekménye is eszerint zajlik, amíg meg nem jelennek az apák.

A fiúk és a MILF-ek az apák megérkezése előtt – Fotó: Warner Bros. Discovery
A fiúk és a MILF-ek az apák megérkezése előtt – Fotó: Warner Bros. Discovery

A második évad fő újítása ugyanis az, hogy míg az első évadban az anyák mellett a fiaik szerepeltek, a második évadban már a nők kegyeiért harcoló fiúk édesapjai is versenybe szállnak. Azt pedig elképesztő látni,

hogy mennyivel átütőbb a karizma az ötvenpluszos férfiaknál a gyerekeikhez képest. Még úgy is, hogy az egyikőjuk csak mankóval tud járni.

A MILF Manorból végül így lesz nemhivatalosan DILF Manor (a MILF rövidítés apukákra vonatkozó megfelelője), a kezdetben a nők fenekébe harapó, pezsgőfürdőben smároló pajzán huszonévesek szép lassan eltűnnek a sziporkázó apukák mellett. Nem csoda, hogy az egyik apuka lesz az első, aki felavatja a szexre kijelölt RILFI-szobát. Ez a „Room I’d Like to Fuck In” rövidítése.

A rangidős férfiak közül a magángépekkel kereskedő, mankóval járó, 57 éves Darren (Sean apja) és az 54 éves étterem-tulajdonos Anthony (Joey apja) emelkedik ki. Az előbbi egész egyszerűen azzal tud tarolni, hogy jó kisugárzású úriember, Anthony pedig egy vérbeli olasz macsó, aki szinte bárkit képes az ujja köré csavarni.

A reality műfajához híven mindig jön egy újabb, sokszor felesleges és indokolatlan csavar, ami csak arra van, hogy a cselekményt továbblökje. Ilyenek a MILF Manorben is vannak, mint például a két új, jet skin érkező macsó érkezése az ötödik epizód környékén. De pár udvari intrika és a sok apró konfliktus (Barby pohártöréshez vezető féltékenységi rohama, vagy Jami eltitkolt párja a villán kívül, ami miatt a szereplő végül el is hagyja a műsort) nem elég ahhoz, hogy bármilyen szinten azonosulni lehessen bármelyik karakterrel.

Ehhez még jön az üres, súlytalan testiség is. Az első része szinte úgy indul, mint egy Brazzers-jelenet, amiben lassú léptekkel, magassarkúban megérkezik az első női versenyző, majd szétnéz az üres villában. Nem sokkal később jön a második női szereplő is, és rögtön megbeszélik, hogy lehet, hogy csak ketten lesznek az összes fiúra. De mi a baj ezzel, mondják, hiszen „úgyis sok ilyen pornót láttak már”.

Ezért azt is hihetnénk, hogy a MILF Manor csak az erotikáról és a polgárpukkasztásról szól majd, de a közös tantra jóga és az apa-fia csapatoknak kiadott sztriptízkihívás sem okozza azt a merevedést és bizsergést, amit Barby emlegetett. Egyedül az internetet is megrázó, juharszirupos kihívással vállaltak merészet a műsor elején, de ennél emlékezetesebbet már nem hozott a többi epizód.

Fotó: Warner Bros. Discovery
Fotó: Warner Bros. Discovery

A MILF Manor a legesetlenebb pillanataiban a legigazibb: például amikor Barby és Christopher bárgyú módon összekulcsolják a lábujjaikat a jakuzziban. Kevésbé mesterkélt, mint Jacob erőltetett lelkizése a tengerparton az egyik MILF-fel, három kameraállásból rögzítve.

A MILF Manor drámainak szánt jeleneteiből hiányzik a valódi dráma, a forrónak szánt pillanatok pedig langyosak maradnak.

A műsor úgy prezentálja magát, hogy azért senki se botránkozzon meg rajta túlságosan. Így viszont messze van a bűnös élvezettől, másra pedig sajnos alkalmatlan.

A MILF Manor a TLC csatornán fut, illetve a Maxon streamelhető.

Ez a megjelenés a Telex After és a Warner Bros. Discovery tartalmi együttműködésének részeként jött létre. A cikk a Telex szerkesztési elveinek megfelelően készült, a benne megjelenő véleményt a Warner Bros. Discovery nem befolyásolta.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!