2024. június 11. – 13:36
Októberben lesz 70 éves az első, eredeti Godzilla, és érdekes együttállás jött össze az évfordulóra: egy éven belül nézhettük meg az egyik legjobb és az egyik legrosszabb Godzilla-filmet. Az utóbbi természetesen a Godzilla x Kong: Az új birodalom, ami filmnek is nehezen nevezhető. Az előbbi pedig a tavaly debütált Godzilla Minus One, ami a napokban került fel a Netflixre, és jól mutatja, mennyire máshol tart jelenleg a franchise-zal Japán és Hollywood.
A városokat letipró óriáshüllő sokadik újragondolásánál talán már a legtöbb néző tudja, hogy az 1954-es Godzilla jóval több volt egyszerű szörnyhorrornál. A Japánt terrorizáló lény a nukleáris fegyverek okozta fenyegetés allegóriájaként született, néhány évvel azután, hogy atombombák pusztítottak Hirosimában és Nagaszakiban. Aztán a filmet készítő Toho Stúdió hamar eltért egy könnyedebb irányba, a különösebb mondanivaló nélküli folytatások már csak szórakoztató kaidzsúk voltak, amikben Godzilla sokszor más szörnyeket legyőző pozitív hősként szerepelt, sőt előkerült egy fia is (Minilla). Az egymásra kontrázó szörnyfilmek dömpingje csak 27 folytatás után fulladt ki.
Addigra 1998-ban Amerika is összehozta az első Godzilla-filmjét, ami meg sem próbált mélyebb rétegeket mutatni, erre garancia volt a rendezője, Roland Emmerich. A filmben a címszereplő gyakorlatilag egy óriás, mutáns T. rex volt. 16 év kellett Hollywoodnak a sokk kiheveréséhez, amikor a Legendary Pictures és a Warner elindította a Monsterverse-filmeket, éppen egy Godzillával. Ez valamennyire tiszteletben tartotta a forrást, egy félelmetes és rejtélyes Godzillát láthattunk benne. Aztán a Szörnyverzum négy film alatt eljutott oda, hogy a rózsaszín tarajú óriásgyík küzd a fémkesztyűs óriásmajommal.
Japán 2016-ban indította újra a Godzilla-filmek sorát. A Shin Godzilla volt addig a legközelebb az eredetihez, miközben modernizálta azt, egyik fő ihletforrása a 2011-es fukusimai atomerőmű-baleset volt. A Toho ezután a könnyedebb kaidzsúkat animációs filmként gyárttatta le, az élőszereplős mozikat pedig minden korábbinál komorabb irányba vitte el most a Godzilla Minus One-nal.
A rendező-forgatókönyvíró, sőt még a vizuális trükkökért is nagyrészt felelős Jamazaki Takasi kétféle módon magyarázza a címet. Egyrészt azért „mínusz egy” mert az 1954-es Godzilla előtt játszódik (de annak nem előzményfilmje). Másrészt azért, mert az ikonikus szörny egy lerombolt – ha úgy tetszik, lenullázott – Japánban pusztít tovább, ami már csak a negatív számok tartományában értelmezhető. Hát jó, azért remélem, a végtelen szakaszos tizedes törtekig és az irracionális számokig nem jutunk majd el.
A lenullázott Japánt az magyarázza, hogy a sztori a második világháború utolsó napjaiban indul és nem is jut 1947-nél tovább. Sok város romokban a szövetségesek bombázásai miatt, az országban elkeseredettség és gyász uralkodik. Ebbe a kilátástalanságba tér haza Sikisima, akinek kamikazepilótaként meg kellett volna halnia a csatatéren, de inkább visszatért egy légibázisra. Tette miatt megvetéssel találkozik, de az önvád is mardossa, amiért az életet választotta. Eközben hétköznapibb gondokkal is meg kell küzdenie: hozzácsapódik egy nincstelen nő, aki egy árván maradt csecsemőt gondozgat, és együtt próbálják kitalálni, hogyan lehet tovább létezni a háború után. És ekkor érkezik meg Godzilla.
Parádés, ahogy a cselekmény kihasználja a történelmi kor adta lehetőségeket. Japán háborús vesztesként jóformán fegyverek nélkül maradt, nemzetközi segítségre nem számíthat – de akkor hogyan lehet legyőzni egy elpusztíthatatlannak tűnő szörnyet, ami nukleáris robbanásokat idéz elő? Miként lehet letargiába süllyedt civileket arra motiválni, hogy küzdjenek? Hogyan tud Sikisima megküzdeni a bűntudatával, amikor Godzillában a gyávasága miatti büntetést látja? A háború után azonban nemcsak a depresszió, hanem az újjáépítés időszaka is eljön, és a film második fele erre is szépen rezonál.
Nem gondoltam volna, hogy valaha egy Godzilla-filmben a színészi játékot érzem majd a legnagyobb problémának, de a Godzilla Minus One esetében ez a helyzet. Rögtön hozzá is teszem, hogy a probléma valójában kulturális különbség, de attól még lehet zavaró. A japán filmművészetben teljesen megszokott az érzelmek túlhangsúlyozása, ami a nyugati kultúrkör nézői számára könnyen tűnhet ripacskodásnak. Mivel ez a szörnyfilm kőkemény dráma, itt valahogy feltűnőbb ez a disszonancia, de érdemes ehhez nyitottan hozzáállni és gyorsan túllendülni rajta.
Már csak azért is, mert az egyéni és társadalmi szinten is nagyon fontos témákat boncolgató forgatókönyv az utolsó egy-két perc kivételével kiváló. A Godzilla-filmekben sokszor üresjáratok azok a jelenetek, amikben a szörny nincs jelen, de ezúttal szó sincs ilyesmiről. A sztori egy pillanatra sem ül le, amikor pedig felbukkan Godzilla, akkor olyasmit láthatunk, amit a franchise történetében talán még soha. A filmbeli szörny a pusztítás maga. Könyörtelen, állatias fenevad, ami városrészeket semmisít meg egy pillanat alatt, ez a tombolás pedig gyomorszorítóan valóságosan jelenik meg annak ellenére, hogy talán egy csepp vért sem látni a filmben. Godzilla még sosem volt ennyire ijesztő.
És hihetetlen, hogy Takasiék ezt mennyi pénzből hozták ki. A film büdzséje valahol 10–12 millió dollár között van, ez valamivel kevesebb, mint tizede annak, amennyibe a Godzilla x Kong: Az új birodalom került. Mégsem érezni, hogy a trükkök olcsó megoldások lennének, annyira nem, hogy az idei Oscar-gálán a film elhozta a vizuális effektusok díját. Érdemes megnézni, hogy ebben a kategóriában milyen költségvetésű filmek nyertek korábban ebben az évezredben. (Tegyük hozzá, nem kizárt, hogy pár milliót az animátorok kizsákmányolásával sikerült faragni.)
A jó tempójú, remekül fényképezett film csak a legvégén bicsaklik meg, én legalábbis nem voltam kibékülve az utolsó jelenetekkel, amik inkább egy hollywoodi limonádé-Godzillába illettek volna. Ezzel együtt a Godzilla Minus One-ért megérdemelten rajong a közönség és a szakma is, olyan filmesek dicsérték, mint Christopher Nolan, Spielberg vagy Kodzsima Hideo. A Toho ki is használja a népszerűséget, idén kiadott egy fekete-fehér változatot is a filmből (Godzilla Minus One/Minus Color), még jobban közelítve azt az eredetihez. Sajnos folytatás is valószínű, pedig ha valamihez, ehhez a Godzilla-történethez nem kellene. Nincs sok esélye annak, hogy ezt felül lehetne múlni.
