Tom Hardy venomizált lovon vágtat a Venom 3 előzetesében

2024. június 3. – 15:51

Másolás

Vágólapra másolva

Magyar idő szerint hétfőn délután befutott a tavalyi, hollywoodi sztrájkok miatt sok más filmhez hasonlóan eltolt Venom: The Last Dance első előzetese, amellyel a Sony trilógiává bővíti, és a címéből ítélve alighanem le is zárja a Marvellel közösen készített Venom-filmeket.

Az előző részben a Pókember-képregényekből jól ismert Vérontóval kellett megküzdenie az Eddie Brock (Tom Hardy) bőrébe bújt, Venom nevű szimbiótának, amiről három éve azt írtuk, az első résznél jobb lett, volt neki karaktere is, de a CGI-orgiával felütött akciófilmes elemek miatt így sem tudott felülemelkedni saját magán. Az több mint valószínű, hogy erre a harmadik rész sem lesz képes, de elsőre azért szórakoztatónak tűnik, még ha tele is van kiszámítható közhelyekkel.

Eddie Brockot katonák üldözik, Eddie Brock Venommá változva látja el néhány pitiáner rosszfiú baját – és amikor menő próbál lenni, akkor a lélekben valójában kölyökkutya Venom folyton beleugat –, eközben pedig szimbióták hullanak az űrből. A végén Eddie Brock egy venomizált lovon nyargal, és nagyjából úgy libeg utána, mint Károly bácsi a Frakkban. Ja, és azt is mondja, hogy lehet, nem fogják ezt túlélni, és még a szokásosnál is szarabbul néz ki egy kiégett helikopterben.

A Venom: The Last Dance-et már nem Andy Serkis rendezi, ő ugyanis éppen a jövőre érkező Állatfarmon dolgozik, a helyét a forgatókönyvet Tom Hardyval közösen író Kelly Marcel vette át. Ő volt amúgy az előző két film mellett többek közt A szürke ötven árnyalata forgatókönyvírója is, rendezőként viszont ez lesz a debütálása. A film októberben érkezik majd a mozikba.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!