Októberben Budapesten ad koncertet Kim Gordon

2024. május 28. – 14:46

Másolás

Vágólapra másolva

Október 26-án a budapesti Magyar Zene Házában lép fel szólóban Kim Gordon a The Collective Tour részeként – derül ki a rendezvényközpont közleményéből.

„Amióta Kim Gordon a 80-as évek elején megalapította az alternatív rockzene egyik legfontosabb, legjobb együttesét, a Sonic Youth nevű kvartettet, azóta a zenei élet egyik meghatározó szereplője. Szólómunkássága, egyéb zenekari projektjei, életrajzi könyve, filmes és képzőművészeti vonatkozású munkái révén a Sonic Youth megszűnése után is az élvonalban maradt, sőt, 2023-ban megjelent második szólólemezével, a The Collective című albummal az év egyik legjobban fogadott, kritikusi és rajongói körökben egyaránt hozsannázott alkotását készítette el” – áll a közleményben.

A The Collective-ről a Telexen is írtunk kritikát. „Nincs igazán megnyugvás a lemezen, Gordon saját manifesztója szerint is olyan lemez lebegett a szeme előtt, amivel kirángatja a hallgatót a kényelmes eszképizmusból. A The Collective így a hétköznapjainkat uraló paranoia zenébe foglalása, és emiatt alaposan próbára is teszi a hallgatóját” – írtuk. „Kim Gordon persze a Sonic Youth miatt már régóta legendának számított, de ezzel a lemezzel beállt azok közé a művészek közé, akik 70 felett is úttörőnek számítanak” – ítéltük.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!