2024. április 26. – 20:25
Kétség sem férhet hozzá, hogy a 90-es évek egyik legnagyobb hatású rockzenekara a Rage Against the Machine (RATM) volt. Évekkel a korszellemet megelőzve olvasztották egybe a hiphopot, a rockot és a metált úgy, hogy közben kőkemény kritikát fogalmaztak meg a mindenkori hatalommal, politikai elittel vagy akár a hatóságokkal szemben. A RATM nélkül lehet, hogy másként alakult volna a nu metal sorsa, kevesebben próbálkoztak volna rappelni zúzósabb rockzenére, és biztosan másként alakult volna a 2010-es évek hiphopja vagy elektronikus zenéje is.
A zenekar egyik legismertebb arca Tom Morello, aki egészen egyedi gitárjátékával soha nem hallott elemeket hozott a zenekar hangzásába, és egy jó ideje már minden idők legjobbjai között emlegeti a szaksajtó. Morello július 1-jén lép fel a Budapest Parkban szólóban. Élete első magyarországi fellépése előtt beszélgettünk vele 10 percet Zoomon.
A RATM 1991-ben alakult, összesen négy albumot hoztak ki, és számos mára generációssá váló sláger fűződik a nevükhöz. Mindezt úgy érték el, hogy vállaltan (néha már radikálisan) baloldali ideológiát képviseltek a kezdetektől fogva, és sosem kímélték a politikai elitet, az amerikai külpolitikát, a kapitalista gazdasági berendezkedést vagy az amerikai globalizációt. Cserébe viszont sosem tudtak igazán hosszú ideig együtt maradni, az utolsó, 2000-ben megjelent albumuk például már hónapokkal a feloszlásuk után jelent meg, ezután pedig csak 4-5 évekre álltak össze. Legutóbb most januárban oszlottak fel újra, és benne van a pakliban, hogy tényleg ez volt az utolsó menet a zenekar részéről.
Erre a kérdésre sajnos nem kaptunk választ Morellótól, akit nyilván minden egyes alkalommal az RATM-ről faggatnak, de azt azért elmondta, hogy élete végéig büszke lesz a zenekarra, mert amit művészetileg és politikailag annak idején kitalált és elképzelt, azt maximálisan meg tudták valósítani.
„Semmi sem bizonyíthatná jobban a zenénk időtállóságát, mint az, hogy a legtöbb számunk szövege ma is aktuális, és ugyanazt az üzenetet és értéket képviseli, mint akár 30 évvel ezelőtt”
– mondta nekem Zoomon keresztül Morello, aki még a kameráját is bekapcsolta, így le tudtam lesni, hogy a mögötte található könyvespolcon ugyanúgy megtalálható egy Lenin- vagy Fidel Castro-szobrocska, mint egy Che Guevara-könyv vagy egy integetős kínai macska.
Az viszont meglepett, hogy a geo- és külpolitikában eléggé jártas Morello nem hallott még arról, hogy Magyarországon 15 éve erősen szélsőjobb felé húzó, nacionalista kormány van, ami gyakorlatilag a szöges ellentéte mindennek, amit a zenéjében képvisel. Így a magyar politikáról végül nem is tudtunk beszélgetni.
Beszélgettünk helyette többek között arról, hogy kevés gitárosnak van annyira sokrétű életműve, mint neki. Alapból az RATM mellett benne volt olyan supergroupokban, mint az Audioslave, a Street Sweeper Social Club vagy a Prophets of Rage, volt saját folkzenés projektje (The Nightwatchman), egy ideig Bruce Springsteen gitárosa is volt, közreműködőként pedig annyiféle előadó és műfaj környékén fordult meg, hogy az szinte már követhetetlen.
Mégis az egyik legbizarrabb jelenség nála az Atlas Underground-szólótrilógia, ahol minden dalt különböző közreműködőkkel vett fel, többek között olyan előadókkal, mint a Bring Me the Horizon, az Idles, Damian Marley vagy Steve Aoki. Ezek közül a legfurcsább egyértelműen az, hogy Morello mennyire látványosan belekeveredett a mai modern EDM-be, ami gyakorlatilag a 2010 utáni „amerikanizálódott” elektronikus zenét jelenti, olyan stílusokkal, mint a brostep (a dubstep visítós fajtája), a riddim (brostep másként), a big room house (bármilyen zene, amit a Balaton Sound nagyszínpadán hallasz általában) vagy a future bass.
Kereken 10 éve, hogy egy budapesti Limp Bizkit-koncert után egyenlőségjelet tettem a brostep és a nu metal közé, mégis leesett az állam, amikor rákérdeztem Morellónál, hogyan került a közelébe a Bloody Beetroots, a Knife Party vagy Bassnectar. „Szerinted?” – kérdez vissza mosolyogva, majd levezetem neki az említett cikkben tett állításomat, hogy szerintem a brostep, és részben a nu metal ugyanarra a sémára épül, amit annak idején az RATM annyira tökélyre fejlesztett. Vagyis a dropra.
„Ezek az emberek mindannyian a Rage Against the Machine zenéjén nőttek fel. Kár lenne tagadni, hogy óriási hatásunk volt az EDM-re. Az energia, a hangzás, a dalstruktúrák mind megtalálhatók a mi régi zenéinkben is – mondja, majd arra a kérdésre, hogy egy kifejezetten antipolitikus műfaj őt miért mozgatja meg ennyire, őszintén válaszolt. – Az Atlas Undergroundon kifejezetten progresszív, futurisztikus gitárhangzást kerestem, amiben, mondjuk, a Knife Party vagy a Bloody Beetroots nagyon jó. És egyébként is, annak idején rengeteget hallgattam a Prodigyt vagy a Crystal Methodot, ugyanazt az energiát érzem az EDM-ben is.”
Hogy Morello mennyire nagy hatású gitáros, az nemcsak a már említett EDM-ben tetten érhető. A Rolling Stone minden idők 18. legjobb gitárosának választotta, 2023-ban pedig a rock and roll halhatatlanjai közé választották az RATM-mel. Mégis, egy bizonyos korosztály akkor ismerkedhetett meg vele először, amikor felbukkant játszható karakterként a Guitar Hero III: Legends of Rock nevű videójátékban.
„Elképzelésem sem volt, mi ez az egész, egyáltalán nem is érdekelnek a videójátékok. Megkerestek egy ilyen lehetőséggel, hogy van egy kis projekt, amihez kellenék, én pedig belementem. Aztán ez lett minden idők egyik legsikeresebb videójátéka” – meséli nevetve. És való igaz, 2007-ben a Guitar Hero III. megdöntött minden rekordot: ebből adták el a legtöbbet abban az évben, ez csinálta a legnagyobb bevételt abban az évben, és ez volt az első olyan fizikai megjelenésű videójáték, ami átlépte az 1 milliárd dolláros kereskedelmi határt. Slash mellett Morello volt a másik olyan karakter, aki ellen gitárpárbajozni kellett (méghozzá egy külön a játékhoz írt gitártémával), majd utána el kellett játszani az RATM-től a Bulls on Parade-et.
A zenekar épp abban az évben állt össze újra, ezért egész nagy hatással volt az RATM megítélésére a Guitar Hero III. hatalmas sikere. „Egy egészen új, fiatal generáció ismerte meg a zenénket, tele voltak fiatalokkal a koncertjeink. Sokszor úgy is éreztem, mintha egy akciófigura lennék, mert ez a korosztály már egészen máshogy állt hozzám és hozzánk.
Azzal, hogy a zenénket egészen más kontextusban ismerték meg, teljesen új közönség alakult ki körülöttünk ebben az időszakban. Persze ez arra is jó lehetőség volt, hogy egy új generációhoz juttassuk el az üzenetünket.”
Mielőtt még témát váltottunk volna, Morello ragaszkodott ahhoz, hogy elmeséljen egy történetet a Guitar Heróról. „Volt egy olyan időszak, amikor a gyerekeim külön programot szerveztek a barátaikkal, hogy nálunk játsszanak a játékkal.
Képzeld el, hogy jön egy rakás gyerek, akik az én karakteremmel, az én zenémet játszva rommá vernek minden egyes alkalommal”
– meséli nevetve, majd azt is elmondja, hogy ő személy szerint egyáltalán nem tudott játszani a játékkal, a legdurvább nehézségi fokozattal már egyáltalán nem birkózott meg, de azt is hozzátette, hogy ez alapvetően csak egy játék, és semmi köze a valódi gitározáshoz.
A beszélgetés végén arra voltunk még kíváncsiak, hogy mégis milyen zenéket lehet majd hallani tőle a július 1-jei Budapest Park-koncerten. Felsorolt az Audioslave-től az Atlas Undergroundon át Bruce Springsteenig mindent, majd remek drámai érzékkel úgy zárta, hogy „lesz természetesen Rage Against the Machine is”. Még egy utolsó utáni kérdésre volt időnk, ezért arra voltam kíváncsi, hogy több tucat album és több száz zenei megjelenés közül van-e olyan egyáltalán, amit a kedvencének tart. Erre a nem túl bonyolult kérdésre Morello meglepően lelkesen reagált:
„Tudod, mit? Mivel most fogok először fellépni Magyarországon, ezért egy igazi klasszikust fogok mondani.
A Killing in the Name az a dal, ami szerintem a leginkább képviseli azt, amit a világról gondolok. Hogyan lehet kiállni az elesettek, a tanárok, az orvosok, a kisebbségek mellett, és egy elnyomó vagy illegitim hatalommal szemben.”
