Donáth Anna rádörrentett az ingyenpénzosztókra, és akkor már a Fideszre is

2024. április 14. – 21:05

Másolás

Vágólapra másolva

Momentumos politikus talán így még nem ment neki a kapitalizmusnak, mint Donáth Anna pártelnök tette vasárnapi Facebook-posztjában. Donáth szerint

„Néhány lelketlen és felelőtlen TikTok-vállalkozó pénzszórást rendezett Budapest központjában. 2 millió forintot szórtak szét ezerforintosokban.”

Ahogy korábban írtuk, egy telefontokokat gyártó, influenszerekkel dolgozó cég állítólag kirúgta az egyik arcát, Szépréthy Rolandot, aki emiatt ellopta a cég TikTokját, és 100 millió forintot, vagy részesedést követelt tőlük. Azt közölte, ha sikerrel jár, akkor szétosztogat a követői között kétmillió forintot. Hogy ez mennyire csak médiahekk volt, az rejtély, mindenesetre a pénzosztás megtörtént a Dalszínház utcában, a 444 videóban is megörökítette mindezt.

Szépréthy elmondta a Telexnek korábban, hogy sikerült megegyeznie a Mobilfoxszal, így 25%-os részesedése lesz a cégben, ezért is döntött úgy, hogy szétszór 2000 db ezrest a követőik között. De egyébként osztogattak ajándékutalványokat és Crocs papucsokat is a helyszínen. Szerinte mintegy hétezren mentek el az eseményre, biztonsági őrökkel tartották fenn a rendet, nem is történt incidens.

Donáth Anna azonban beleszállt Szépréthy akciójába, szerinte „csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia”. Nem értette, hol volt ilyenkor a rendőrség, bezzeg „amikor jogellenesen felállított kordont kell védeni békésen tiltakozó diákokkal szemben, akkor a karhatalom nagy létszámban jelenik meg és durva erőszakkal reagál”. Azonban ha gyerekeket kell megvédeni, „elszabadult, felelőtlen, gátlástalan TikTok-influenszereket megfékezni”, akkor nem látni a rendőröket. És itt el is érkezünk egy merész kanyarral a kormánypártig:

„Távolabbról nézve meg mindent elmond a kormány gazdaságpolitikájáról, hogy fél kiló eper áráért ma sok ezer fiatal megy utcára. Ezt szánja a Fidesz Magyarország jövőjének.”

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!