Törölni kell a műsort, amit a humorista halála után 15 évvel a mesterséges intelligencia készített

2024. április 3. – 16:31

Másolás

Vágólapra másolva

George Carlin örökösei megegyeztek a néhai humorista mesterséges intelligencia által generált műsora miatt indított perben. Az alkotók beleegyeztek, hogy eltávolítják azt a YouTube-csatornájukról és podcast platformjaikról is – írja a Variety.

Több mint 15 évvel a halála után új műsorral jelentkezett George Carlin standupos. A körülbelül egyórás I'm Glad I'm Dead (Örülök, hogy már halott vagyok) című műsort egy Dudesy nevű, humorműsorokra szakosodott mesterséges intelligencia készítette. Bár Carlin 2008-ban meghalt, a „különkiadásban” az ő hangján olyan aktuális témákról jelent meg a standup, mint a transzneműek jogai és a rendőrség finanszírozásának megszüntetése.

Azonban a Carlin örökségét birtoklóknak nem tetszett az új műsor: a készítőket beperelték, mivel szerintük a különkiadás megsértette a hagyaték szerzői jogait, illetve Carlin nevéhez és képmásához fűződő jogait. A Dudesy két készítője nem várta ki a per végét, annak elindítása után közölték is, hogy inkább minden platformjukról törlik a mesterséges intelligencia által kreált műsort.

A törlés után sikerült megegyezni: olyan határozatot írtak alá, ami megtiltja, hogy újra feltöltsék a videót, illetve hogy Carlin képét, hangját vagy képmását bármilyen platformon felhasználják. Carlin lánya korábban „gátlástalan személyek által összeollózott, rosszul kivitelezett hamisítványnak” nevezte a szokatlan műsort. Kelly Carlin a mostani megállapodással elégedett, bízik benne, hogy az eset felhívja a figyelmet a mesterséges intelligencia veszélyeire.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!