15 évvel a humorista halála után a mesterséges intelligencia új műsort készített neki

2024. január 12. – 18:35

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 15 évvel a halála után újabb műsorral jelentkezik George Carlin standupos. Igaz, a kb. egyórás I'm Glad I'm Dead (azaz: Örülök, hogy már halott vagyok) című műsort egy Dudesy nevű, humorműsorokra szakosodott mesterséges intelligencia készítette – adta hírül a Variety.

„Szeretném világossá tenni, hogy amit most hallani fogsz, az nem George Carlin, hanem az én George Carlin-megszemélyesítésem, amit pontosan ugyanúgy építettem fel, ahogy egy ember tenné” – mondja az MI a műsor elején. „Meghallgattam George Carlin összes anyagát, és megtettem mindent, hogy utánozni tudjam a hangját, a ritmusát és a személyiségét, és hogy megtaláljam azt a témát, ami szerintem ma érdekelte volna.”

A műsorban tényleg mostanában aktuális témákról van szó, mint maga a mesterséges intelligencia, a közösségi média vagy a streamingszolgáltatók, esetleg Mark Zuckerberg vagy Jeff Bezos. Ezekről a milliárdosokról nem beszéltünk még ennyit 2008-ban, amikor Carlin szívelégtelenségben meghalt, nem is voltak még a leggazdagabbak között.

Kelly Carlin, a humorista lánya a Twitteren elítélően nyilatkozott a műsorról, azt írta: „Édesapám egy egész életen át tökéletesítette művészetét az ő emberi életéből, agyából és képzeletéből származó tapasztalataival. Soha egyetlen gép sem fogja tudni pótolni a zsenialitását. (…) Hagyjuk, hogy a művész munkája önmagáért beszéljen. (…) És végül egy ötlet: mi lenne, ha meghallgatnánk néhány élő emberi komikust? De még ha az igazi George Carlint is akarja hallgatni valaki, akkor is 14 önálló műsor közül válogathat.”

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!