Zseniális sci-fi lett A háromtest-probléma, de csak annak, aki szeret gondolkodni

Lin Csi (Lin Qi), a YooZoo videójáték-vállalat tulajdonosa kisebb vagyont költött el arra, hogy A háromtest-probléma könyvtrilógiát a globális közönséggel is megismertesse. Liu Ce-hszin (Liu Cixin) kínai író sci-fi könyvsorozata írott formában is világsiker volt (ő lett például az első ázsiai szerző, aki elnyerte az amerikai Hugo-díjat a legjobb regény kategóriában), Lin Csinek azonban még ennél is nagyobb reményei voltak: a „milliárdos millennialnak” is becézett üzletember Csillagok háborúja-szintű produkciót akart varázsolni a regényből úgy, hogy globális piacra készít belőle filmet vagy sorozatot. Elkezdett együtt dolgozni A trónok harca készítőivel, David Benioff-fal és D. B. Weiss-szel, és minden arra utalt, hogy az elképzelése – ha nem is biztos, hogy egy George Lucast megdöntő szenzációval, de – valóra válik. A Netflix 2020 szeptemberében jelentette be, hogy sorozatot készít a világhírű regényből, Lin Csit producerként tüntették fel, és kijelentették, hogy a munkában részt vesz majd a regények írója is. A videójáték-mogult azonban 2020 decemberében megmérgezték.

Legalábbis erről szóltak a hírek a kínai állami médiában, és a sanghaji rendőrség is erről számolt be. A rendőrség az esettel kapcsolatban Lin Csi egyik kollégáját, Hszüt gyanúsította. Az újságok hamar kiderítették, hogy minden bizonnyal Hszü Jaóról (Xu Yao) van szó, aki ügyvezető volt Lin Csi cégénél.

A milliárdos egyébként még 2014-ben elkezdte felvásárolni a könyvekhez kapcsolódó szerzői jogokat és licenceket. Becslések szerint 2019-re Lin 150 millió dollárt költött erre, a célja pedig az volt, hogy a trilógiát nemzetközileg elismert franchise-zá tegye filmekkel, televíziós műsorokkal, videójátékokkal, animékkel, mindennel, ami belefér, és amit be lehet vonni ebbe az univerzumba.

A Variety cikke szerint igazi krimibe illő volt a bűntény: a kínai médiában Hszü Jaóról azt írták, gondosan megtervezte a gyilkosságot, és gyakorolt is, mielőtt végül rászánta magát a tettre: laboratóriumot csinált Sanghaj Csingpu nevű kerületében, és kutyákon meg macskákon tesztelte a mérgeket. Lint eleinte higanymérgezéssel kezelték, 40 liter vérátömlesztést kapott, de végül nem tudták megmenteni az életét. A cikkek szerint nem higanymérgezés végzett vele, hanem valószínűleg tetrodotoxin, egy, a gömbhalakban található idegméreg. Hszü állítólag probiotikus tablettákat adott Linnek, az egyikbe befecskendezte a koktélt, és várt – Lin tíz nap múlva jutott el a halálos tablettáig. A korábbi híradások szerint a mérget teába keverve adta át a főnökének.

A mérgezés okának üzleti féltékenységet és haszonszerzést jelöltek meg: nemcsak Lin, hanem a cég négy másik magas beosztású üzletembere is kórházba került higanymérgezés gyanújával, és mivel Lin gyerekei mind kiskorúak, a vállalat irányítása egy ideig Hszüre szállt volna. Hszüt végül a múlt héten elítélték, halálbüntetés vár rá.

Mindezek ellenére a Netflix-sorozat elkészült, Hszü halálos ítéletének kihirdetése előtt egy nappal, március 21-én került ki a streamingszolgáltató felületére.

Nem csoda, hogy gyorsan felkerült az első helyre a legnézettebb sorozatok között a globális listán is: a könyv a sci-fi rajongók között rendkívül népszerű, és a Trónok harca készítői még azokat is beránthatták, akik egyébként nem feltétlenül vannak oda a műfajért.

Látványos sci-fi történelmi kitekintésekkel

A sorozat és amúgy az alapjául szolgáló könyvek története is több idősíkon játszódik. A jelenkori nagyjából azzal startol, hogy nemes egyszerűséggel elromlik a tudomány: a világ részecskegyorsítói olyan kísérleti eredményeket kezdenek mutatni, ami a jelenlegi tudásunk szerint lehetetlen, és szemben áll mindennel, amit eddig tudunk az univerzumról. Ezzel párhuzamosan egyre több tudós lesz öngyilkos mindenféle furcsa módon, még többen pedig egyszerűen abbahagyják a munkát, és nem kutatnak, nem dolgoznak többet. A bevezetés inkább hasonlít egy jó krimire, mint egy sci-fire, de ez hamar megváltozik.

A másik idősíkon a kínai kulturális forradalomba nézhetünk bele, ami tulajdonképpen a kínai kommunista vezetésen belüli, Mao Ce-tung által kezdeményezett hatalmi harc volt 1966 és 1976 között. A bürokrácia elleni harc jegyében elsősorban a Kínai Kommunista Párt addigi intézményei, szervezete, funkcionáriusai ellen irányult. Az állítólagos célja a kínai társadalomnak a „burzsoá” befolyásoktól való „megtisztítása” volt: idetartoztak a nyugati imperialista nézeteket valló (vagyis a relativitáselmélethez és az ősrobbanáshoz hasonló hülyeségeket terjesztő) tudósok és egyetemi oktatók is. Ezen az idősíkon találkozunk először Je Ven-csiével (Ye Wenjie) is, akinek az apja szintén egyetemi oktató fizikus, a „forradalom gyermekei” pedig a szeme láttára verik agyon azért, mert nem hajlandó megtagadni a fizika eredményeit.

A két sztoriszál innentől párhuzamosan halad tovább, igaz, utóbbi sokkal nagyobb időintervallumot ölel fel, és bevezeti, mi történik Je Ven-csiével (Rosalind Chao), és hogyan kerülnek a képbe a földönkívüliek, vagyis a San tik, akikről nagyon nehéz bármit mondani úgy, hogy ne áruljunk el fontos spoilereket a sorozatból. A jelenkori idősíkban egy baráti társaságot, öt oxfordi tudóst követünk, akik egyre furcsább tudományos és személyes problémákkal néznek szembe, és akik végül – talán nem meglepetés – kulcsszerepet játszanak majd a földönkívüliekkel való kommunikációban. Egyikük retinájára égetve például furcsa visszaszámlálás jelenik meg, másikuk a világ legfurcsább VR-headsetjét kapja kézhez, amivel egy teljesen valósághű játékot játszik, ami elméletben még nem is létezhet.

A sok, egymástól függetlennek tűnő furcsaság aztán egyszer persze összeér, de jó játék az elején találgatni, vajon mi közük van egymáshoz a különböző történéseknek. A sorozatban egyébként is gyakori, hogy teljesen feleslegesnek tűnő szálakról derül ki, később milyen fontos szerepet játszanak majd, és végül tényleg minden apróság a helyére kerül: ennek legjobb példája, hogy az oxfordi ötös fogat egyik tagjának a személyes tragédián kívül látszólag semmilyen jelentőséget nem hordozó betegségével miért foglalkozik ennyit a cselekmény, végül aztán egyértelmű feleletet ad a történet egyik legégetőbb kérdésére.

Végre egy történet, ahol stimmel a kvantumfizika

Gyakori jelenség egyébként a sci-fikben, hogy a készítők úgy dobálóznak a részecskefizikával és a kvantumfizikával, mintha az egy mindenre megoldást nyújtó aduász lenne – ha valamiről nem tudják megmagyarázni, miért működik úgy, ahogy, rásütik, hogy azért, mert kvantum, és a probléma megoldva. Ez viszont ritkán párosul valódi tudománnyal, fizikusok általában csak fogják a fejüket, milyen zagyvaságok jönnek ki ilyenkor végeredményként. Szerencsére A háromtest-problémával egyelőre nem ez a helyzet, bár akad benne olyan technológia, ami egyelőre nem létezik, de nem teljesen elképzelhetetlen, hogy a jövőben létezzen – és rengeteg olyan elmélet, jelenség és történés, ami viszont tényleg valóságos.

Létezik például a Fermi-paradoxon, ami valószínűleg a földönkívüliek kutatásának egyik legismertebb fogalma, a Hűha!-jelet valóban észlelték 1977-ben, és bár ma már valószínűsítjük, hogy egy hidrogénfelhőtől érkezett, sokáig nem sikerült megfejteni a forrását. A kvantum-összefonódás is tényleg valódi, kísérletekkel bizonyított: amikor két kvantumállapotban lévő részecske együtt alkot egy kvantumrendszert, és az egyikkel végzett művelet a másikra is kihat. Ha ezután eltávolítjuk őket egymástól, az összefonódás megmarad, és akár millió kilométerekkel arrébb is ugyanúgy összeköttetésben lesznek. A közöttük zajló információátvitel is valós, bár talán nem is ez a legjobb szó rá, hanem az, hogy a két részecske ugyanabban az időben ugyanazt az információt kapja meg.

Maga a háromtest-probléma is létezik: egyrészt leírja, hogy három égitest egymáshoz viszonyított mozgása mennyire kiszámíthatatlan az egymásra ható gravitációs erők miatt, másrészt a kvantumfizikát is érinti, ahol már három részecske mozgását nem lehet megjósolni az elektromágneses mezők és a benne mozgó töltött részecskék miatt. A kamufizika helyett tehát a sorozat – valószínűleg az alapjául szolgáló könyvnek hála – nagyrészt megmarad az ismert fizika határain belül, legalább is ami a földi tevékenységeket jelenti.

Mert talán nem számít spoilernek az, ha eláruljuk, hogy a sztori fő cselekménye az idegenekhez kapcsolódik: egy olyan földön kívüli fajhoz, amellyel sikerült összeköttetésbe kerülnie, és kommunikálnia is az emberiségnek. Ha viszont valaki A függetlenség napja típusú akciófilmre számít, az nagyot fog csalódni: a nyolcrészes sorozat első három-négy részében rendesen pörögnek ugyan az események, de aztán ugyanennyire le is lassulnak, és inkább arra helyezik a hangsúlyt, hogyan próbálnak a földiek megbirkózni a San tik létezésével és a rájuk váró feladatokkal. Éles a váltás, meg is akasztja kicsit a nézői élményt, de ha valaki vevő egy gondolkodós, elmélkedős, lehetséges szcenáriókat próbálgatós történetre is, annak tényleg élmény lesz A háromtest-probléma.

Nem teljesen hű a könyvekhez, de ez nem is baj

Anélkül, hogy az alapul szolgáló könyvet olvasná az ember, a sorozat első évadja izgalmas, érdekes, remek világépítéssel, csoda szép grafikával, érdekes karakterekkel, zseniális párbeszédekkel, csodálatos áthallásokkal a vallás és a tudomány párharcáról és összefonódásáról. Azok viszont, akik az eredetit is olvasták, és szerették is, ne várjanak egy az egyben másolatot, a Netflix ugyanis rengeteg mindenen változtatott a könyvhöz képest. Ez viszont ebben az esetben talán nem is nagy baj: a rajongók szerint a könyv olyan kérdéseket feszeget, amiket nagyon nehéz lenne tévéképernyőre áthelyezni, szükség volt némi átírásra ahhoz, hogy ez a történet sorozatként is működjön. Kétségkívül több magánéleti szál is került bele, mint amennyit a könyvekben találunk, de abszolút pluszpont, hogy nemcsak azért, hogy „hollywoodibb” legyen az elbeszélés, hanem azért, hogy a különböző karakterek motivációit egyszerűbb legyen megérteni és megmagyarázni.

A legnagyobb változás egyrészt a diverzitást érintette: Kína helyett az Egyesült Királyságban játszódik a cselekmény nagy része, a főszereplő Vang Miao (Wang Miao) helyett pedig megkaptuk az oxfordi ötös gárda három szereplőjét: Auggie Salazart (Eiza González), Jack Rooney-t (John Bradley), és Csin Csenget (Jin Cheng; Jess Hong). A háromból értelemszerűen kettő már nem kínai, és külön személyiséget, motivációkat, történetszálat is kellett nekik alkotni. Ez a megosztás talán annyira nem is baj: a rajongók jelentős része egyébként is egyetért abban, hogy Vang Miao karaktere a könyvben nem túl jelentős, csak azért szerepel, hogy előremozdítsa a cselekményt. A nem- és rasszváltoztatásokra a készítők szerint azért volt szükség, hogy érzékeltessék: világszintű probléma, amivel a sorozatban szembenéznek, amihez globális megoldás is szükséges. Ez egyébként egy Netflix-sorozatként biztosan nagyon jót tett a történetnek: mindenki egy kicsit magáénak érezheti a cselekményt, és üde színfolt, hogy végre nem csak az Egyesült Államokat akarják leigázni a földönkívüliek.

A cselekmény maga is változik kicsit, kölcsönöz elemeket a második és a harmadik könyvből is – az első öt rész nagyjából lefedi az első könyv történéseit, de ezt követően spoiler nélkül nem igazán lehet leírni, hogy pontosan mi az, amit a többiből vettek át. Van olyan cselekmény is, ami teljesen a sorozat szüleménye, egy ilyen például kifejezetten jót is tesz a történetnek, és a „jófiúkat” kicsit összemossa a „rosszfiúkkal”: az emberek is képesek ugyanis nagyjából gondolkodás nélkül lemészárolni egész családokat azért, hogy elérjék a céljukat – ami valójában az emberiség megmentésére irányul, de szépen morálisan szürke zónába tereli a szereplőket. Nincs tehát egyértelműen erkölcsi jó és erkölcsi rossz: a San tik és az emberiség motivációit és tetteit is teljes mértékben meg lehet érteni és el is lehet ítélni egyszerre.

Ha mindenképpen be szeretnénk hozni a Trónok harcát a képletbe, akkor azt úgy érdemes, hogy A háromtest-probléma első évada legalább annyira jó sci-fi, mint amennyire jó fantasy volt a Trónok harca – most már csak azon kell izgulni, hogy a folytatás és a vége ne legyen ugyanolyan katasztrofális. Persze itt óriási előny, hogy a befejezést nem David Benioffnak és D. B. Weissnek kell kitalálnia, a trilógia teljes. A kérdés az, hogy sikerül-e a továbbiakban is ugyanolyan szépen lavírozniuk a könyvhű elbeszélés és a sorozatban is működő változtatások megfelelő arányai között.