2026-ban jöhet ki a Harry Potter-sorozat a Maxon

2024. február 23. – 16:26

Másolás

Vágólapra másolva

2026-tól lesz látható a Max streamingfelületén a még csak előkészületben lévő Harry Potter-sorozat, jelentette be a Warner Bros. Discovery vezérigazgatója, David Zaslav a cég egyik gyűlésén, írta a Variety.

A sorozatból hét évadot terveznek, mindegyiket J. K. Rowling könyvéből adaptálják.

„Nem szégyelljük bevallani, hogy izgulunk a Harry Potter miatt” – mondta Zaslav, aki azt is megjegyezte, hogy a Warner Bros. Pictures több mint tizenkét éve készítette el az utolsó Harry Potter-filmet.

A vezérigazgató arról is beszélt, hogy már tárgyaltak J. K. Rowlinggal és csapatával, és mindkét fél nagyon örül, hogy újraindul a franchise.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy kik lesznek a sorozat szereplői, még a casting sem kezdődött el, de nem valószínű, hogy a korábbi Harry Potter-filmekből átmentenének színészeket, és a korábban a címszereplőt játszó Daniel Radcliffe szereplését pedig határozottan el akarják kerülni.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!