Befutott a Borderlands-film első előzetese, egyelőre nincsenek elájulva a játék rajongói

2024. február 22. – 11:05

Másolás

Vágólapra másolva

Még 2015-ben röppent fel a hír, hogy filmadaptáció készülhet a Gearbox által fejlesztett és a 2K által kiadott Borderlands videójátékból, a feldolgozás sorsáról aztán hosszú éveken át csak ködös információink voltak. Aztán a Covid-járvány elején felgyorsultak az események, bejelentkezett a rendezői székbe Eli Roth, sorra jelentették be a filmben szereplő nagyobbnál nagyobb színészeket, most pedig rengeteg várakozás-, és egy, a napokban kikerült ízelítő plakát után közzétették a népszerű akció-szerepjáték filmváltozatának első előzetesét.

A Lionsgate stúdiónál készült filmhez végül A-listás szereplőgárda gyűlt össze: Cate Blanchett Lilith szerepében tűnik fel, Kevin Hart Rolandot játssza, Edgar Ramírez a főgonosz Atlast formálja meg, Ariana Greenblatt pedig a nyuszifüleket viselő Tiny Tina lesz a nyáron megjelenő akció-scifiben, ők adják a különcökből összeverbuvált csapat magját. Nagy húzás még a józanságának 25. évét ünneplő Jamie Lee Curtis, ő Dr. Patricia Tannist formálja meg, Jack Black pedig a hangját adta a filmhez: a színész lesz Claptrap, a csapat kabalarobotjának szinkronhangja.

A Borderlands forgatása 2021 áprilisában kezdődött Budapesten a Covid-járvány közepén, és bár még az év nyarán végzett a stáb, 2023 januárjában bejelentették, hogy újraforgatnak bizonyos részeket a filmhez. Ezt már Tim Miller vezényelte le, míg Eli Roth a Hullaadás című misztikus horror munkálataival volt elfoglalva, emiatt a döntés miatt is csúszhatott a sok éve belengetett filmadaptáció megjelenése. Időközben Roth mellé csatlakozott még Joe Crombie, akivel együtt írták meg a forgatókönyvet.

Már most látszik, hogy a film fogadtatása kétes, az előzetes pedig rögtön megosztotta a kasszasikernek számító játék rajongóit. Sokan örülnek, hogy végre vászonra kerül a film, aminek évekig a levegőben lógott a sorsa, mégis rengetegen kifogásolták annak megjelenését. Az egyik kommentelő szerint áprilisi tréfával ér fel a trailer, mások szerint olyan, mintha a játék Wikipédia-oldalát bemagolva gyártottak volna egy kedvcsinálót, sikertelenül.

Felrótták még, hogy Lilith és Dr. Patricia Tannis is sokkal idősebb lesz a filmben, mint a játékban, mások egyenesen azzal vádolják a készítőket, hogy sosem játszottak a játékkal, és így akarják feldolgozni azt. Illetve van, aki szerint egyedül a fegyvereket sikerült pontosan és ízlésesen átemelni a játékból, míg a Verge szerint az előzetesnek olyan hangulata van, mintha a Galaxis őrzőit néznénk, a hozzászólásokban ez is visszatérő reakció. A Borderlands-film augusztus 9-én debütál az Egyesült Államokban.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!