2024. február 17. – 20:47
Máig szinte hihetetlen belegondolni, hogy egy olyan, népességét és kiterjedését tekintve is kis ország, mint Jamaika, hogy szerzett ennyire hangsúlyos szerepet a könnyűzenében az olyan műfajoknak köszönhetően, mint a reggae, a dancehall, a ska vagy a rocksteady. Miközben az előbb felsorolt műfajok nem számítanak éppen trendinek, a kulturális hatásuk a világ könnyűzenéjére elvitathatatlan. Értelemszerűen Bob Marley-t hozzák fel mindig elsőnek, arról azonban kevesebbet beszélünk, hogy a több mint 40 éve elhunyt énekes hatása máig döbbenetesen nagy a zeneiparra. A Telex After e heti playlistjének középpontjában ezért ezen a héten a Bob Marley-család hagyatéka áll, hiszen hamarosan a mozikba kerül a zenész életéről szóló film, a One Love is.
Több mint egy évtizede követem a Grammy-díjakat, és minden évben kiváncsiságból megnéztem a reggae kategóriát is. Mert ilyen is van, ráadásul már 1985-ben bevezették, négy évvel Bob Marley, a műfaj koronázatlan királyának halála után. Ugyan a reggae soha nem tudott – a '90-es évek rémes pop reggae időszakán túl – annyira népszerűvé válni, mint amikor Bob Marley még élt, a műfaj máig stabilan él tovább, és talán unikális módon az egyetlen olyan zsáner, amit részben voltaképpen egy család visz a hátán évtizedek óta. Rengeteg több generációs zenei dinasztia létezik, de egyik sem annyira kiterjedt, és annyira egy bizonyos stílusra fókuszált, mint a Marley család.
A playlistünk első 14 számának 14 különböző Marley-rokon az előadója.
Rita Marleynak, a zenész özvegyének 2005-ben jelent meg az önéletrajzi könyve Bob Marley, életem a reggae királlyal címmel, ahol viszonylag részletesen megismerhetjük annak a hátterét, hogyan lett annyira kiterjedt Bob Marley családja, hogy 1985 óta már négy különböző Marley gyerek nyert reggae-Grammyt (sőt igazából hat, ha a Melody Makersben éneklő Cedellát és Sharont is idevesszük), majdnem még egyszer ennyien kaptak jelölést, és a családi Tuff Gong lemezkiadó még ma is az egyik legfontosabb forgalmazója a kortárs jamaikai zenéknek.
Bob Marleynak nem hivatalosan tizenegy (egyes források tizenkettőt írnak) gyereke van, vannak köztük vérszerintiek, mostohák, el nem ismertek és futó kalandokból születettek is, ahogy ez élete párjának, Rita Marley-nak a könyvéből is kiderül. Csak a gyerekekkel kapcsolatos családfát is nehéz átlátni, nem hogy a sokadik generációs unokákat és más leszármazottakat, de az biztos, hogy a családfő munkásságát először a négy legidősebb gyereke (Ziggy, Sharon, Cedella, Stephen) folytatta Ziggy vezetésével.
Közülük Sharon volt az egyetlen, akinek nem Bob Marley volt a vérszerinti apja. A testvérek a Melody Makersszel már a '80-as években nagyon aktívak voltak, az első nagylemezükkel a másodjára átadott legjobb reggae album kategóriában jelölték is őket.
Azóta a Melody Makers és Ziggy tartja a rekordot a kategóriában összesen hét díjjal.
A négy legidősebb testvér közül nagyon sokáig Ziggy volt az, aki legközelebb tudott jutni apja sikereihez, és ez az ezredfordulóig így is maradt, hiszen Bob és Rita gyerekei közül mások nem a zenében találták meg a számításaikat. A többi gyerek különböző alkalmi afférokból született, és van közülük, aki a nagy Marley családdal nőhetett fel, de többen közülük csak később csatlakoztak a famíliához.
Jó pár évvel később aztán felbukkantak Bob fiatalabb fiai is a könnyűzenében. Julian, Ky-Mani és Damian is Bob egy-egy félrelépéséből született. Bob lányai és lányunokái közül sokan egészen más szakmákban (modellkedés, divattervezés, vállalkozás) lettek sikeresek, bár Sharon, Rita és Cedella is próbálkozott saját zenékkel.
Az előbb említett három fiútestvér ugyan teljesen más családi háttérből érkezett, valahogy pont úgy alakult, hogy mindannyian 1996-ban hozták ki az első stúdióalbumukat. Ekkoriban tombolt világszerte a pop reggae időszaka (Ace of Base UB40, Shaggy, Peter Andre), és nyilván a Marley név mindig is jól csengett, de egyik lemez sem váltott ki túl nagy érdeklődést, cserébe az a közös bennük, hogy már a borítón vagy a címadásban mindhárman utalnak édesapjukra. Ebben az évtizedben Ziggyt és a Melody Makerst minden második évben vagy jelölték, vagy meg is nyerték az év reggae albuma díjat. Egy alkalommal pedig még Rita Marley is jelölve volt.
A 2000-es évekre kezdett el igazán beérni a fiatalabb fivérek munkája: Ziggy egy Grammyje mellett két-két alkalommal nyert Stephen és Damian is, de Juliant és Ky-Manit is jelölték. Ez alapján az ember azt gondolhatná, hogy biztos annyira kevés a reggae előadó, hogy a kis számok törvénye alapján mindig lehet egy Marleyt jelölni, de valójában több tucat olyan jamaikai zenei legendával alkottak egy színteret, mint Lee Scratch Perry, Toots and the Maytals, Peter Tosh, Beenie Man, Buju Banton vagy Capleton. Ezeknek az előadóknak nagy része máig aktív és meghatározzák a szigetország zenei világát.
Ennél a pontnál kell beszélnünk a legfiatalabb fiúról, Damianről. Miközben a Marley-lemezek azért nem igyekeztek az alapjaitól megújítani a műfajt, Damian Marley 2006-os nagylemeze, a Welcome to Jamrock szinte letarolta a lemezlistákat. Amerikában a lemezeladási lista hetedik helyéig jutott, de az album és egyes kislemezek az amerikai mellett a brit listákra is felfértek, gyakran pop, R&B vagy hiphop kategóriákban.
Ez annak köszönhető, hogy Damian és a lemezen producerként is dolgozó Stephen nagyon jó érzékkel modernizálták a tradicionális reggae hangzást, bátran nyúltak hiphophoz és az R&B-hez, és pár olyan nevet is megszereztek közreműködőnek, mint Nas, Bobby Brown vagy Black Thought.
A sajtó és a hallgatók is imádták a lemezt, a Road to Zion, a Welcome to Jamrock vagy a Pimpa's Paradise mind olyan dalok, mintha Bob Marley-t hallanánk aktuális popzenei hangszereléssel. És egy kis személyes emlék: évekig nem hagyott nyugodni, hogy az All Night című dalban hallható minta honnan ismerős, mire rájöttem, hogy a FIFA '99 menüzenéjéből.
Damian Marley az egyetlen jamaikai előadó, aki egy éjszaka két Grammyt is hazavitt, hiszen a legjobb reggae album mellett a magyarra szinte lefordíthatatlan Best Urban/Alternative Performance kategóriában is nyert.
Damian személyében ismét lett igazi szupersztár a Marley családban, aki rendre felbukkant jónevű előadók (Gwen Stefani, Cypress Hill, Skrillex és Naszal készített egy kollablemezt is) mellett közreműködőként, sőt, Skrillexszel közösen összehozták a visítós dubstep (=brostep) nagy himnuszát, a Make It Bun Dem-et. Mégis 11 évet kellett várni a folytatásra, mert kisebb-nagyobb alkalmi projektek mellett évekig nyomta a SuperHeavy nevű supergroupban Mick Jaggerrel és Joss Stone-nal.
A 2010-es évekre azonban még Skrillex vagy a Major Lazer-mánia sem tudta trendivé tenni egyik Marley-t sem, és úgy tűnt, hogy hiába csinált történelmet a legkisebb fiú, ennek már nem lesz folytatása. Pedig 2016-ban még interjúzni is tudtam vele az egészen szórakoztató budapesti koncertje előtt.
Csakhogy időközben elkezdtek felnőni az unokák is, akikkel a 2010-es évek második felére érkezett egy sor újabb tehetséges előadó. Jo Mersa és Yohan (Stephen fiai), Skip (Cedella fia), Bambaata (Ziggy fia), illetve YG Marley is zenészekként bukkantak fel, bár a sikert itt sem osztotta el a sors igazságosan. Joe Mersa két évvel ezelőtt halt meg asztma miatti komplikációk miatt, Yohan és Bambaata pedig még nagyon a karrierjük elején járnak. Akiknek viszont a 2020-as évekre sikerült kiemelkedni, az Skip és YG.
Előbbit 2021-ben jelölték a legjobb reggae Grammyre, illetve H.E.R.-rel közösen a legjobb R&B-dalra is, utóbbi pedig épp az aktuális őrület TikTokon. YG egészen másik ágról jön, mint a többiek, de ő is Bob Marley unokája. Édesapja a kevésbé ismert Rohan Marley, aki Bob sokadik félrelépéséből született, és ő a zene helyett az amerikai futballt választotta, és egészen az egyetemi bajnokságig jutott linebackerként a Miami Hurricanesben. Rohan ágán pedig több nagyon tehetséges unoka született, hiszen az első házasságából született fia, Nico szintén amerikai focista volt, és egészen a Washington Redskinsig jutott. A második felesége – akivel hivatalosan sosem házasodtak össze – pedig nem más volt, mint Lauryn Hill, a Fugees nyolcszoros Grammy-díjas rappere és énekesnője. Hilltől összesen öt gyereke született, közülük Selah-ból menő szupermodell lett (bár Kanye West White Live Matter-pólója nem volt a legjobb döntés), Joshua Omaru pedig YG néven kezdett zenei pályába.
Tehát YG nagyapja minden idők legjobb és legsikeresebb női rappere és minden idők legnagyobb reggae előadója, így nem csoda, hogy tökéletesen ötvözi a két műfajt. Az emberek 2023-ban kezdték el őt észrevenni, amikor édesanyja egyetlen szólólemezének jubileumi turnéján egyre többször adott elő egy saját dalt, ami aztán bepörgött a TikTokon. Végül az év végén kiadta a Praise Jah in the Moonlight című számot, amelyben néhol kísértetiesen hasonlít a hangja a nagyapjáéra, és hiába van szó egy egészen tipikus reggae dalról, mégis van valami benne, ami megkülönbözteti az átlagtól. A dal még mindig virális TikTokon, több országban vezeti a slágerlistát, és felkerült az amerikai Billboard Top100-ra és a brit kislemezlista kilencedik helyéig is eljutott.
Egészen biztos, hogy nincs még egy ilyen dinasztia a könnyűzenében, mint a Marley család, és egészen hihetetlen látni, hogy több mint 40 évvel halála után már az unokák jönnek folytatni a hagyományokat.
Nyilván lehet arról beszélgetni, hogy mennyire normális, hogy valakinek nyolc nőtől van egy tucat gyereke, és hogy mit jelent így a család egyáltalán. De az látszik, hogy attól függetlenül, hogy valaki Rita vagy Bob Marley leszármazottja, a Marley család azonnal a szárnyai alá veszi, közösen kezdenek el zenélni, és segítik egymás pályáját. Ennek köszönhetően az is látszik, hogy a Marleyk nemcsak Jamaika kultúrájának megkerülhetetlen alakjai, hanem az egész modern könnyűzenének is.
