Curtis szerint Osváth Zsolt hazudik, ő nem adta a nevét semmilyen tüntetéshez, Osváth nem így emlékszik

2024. február 15. – 15:10

Másolás

Vágólapra másolva

„Semmi ilyenről nem volt szó, nem mondasz igazat, azaz hazudsz! Teljesen kiforgatod, amit mondtam, amiről beszéltünk” – írja legutóbbi Facebook-posztjában Széki Attila, „Curtis”, reagálva ezzel Osváth Zsolt tartalomgyártó Instagram-sztorijára.

Az ügy előzménye, hogy egyre több híresség áll névvel és arccal is a tartalomgyártók által szervezett pénteki tüntetés mellé, amelyet közéleti szereplők azért kezdeményeztek, hogy felemeljék hangjukat a gyerekek védelmében. A csütörtök reggeli sajtóközlemény szerint az eseményt aláírásával Curtis is támogatta, a neve szerepelt a közzétett listán. Viszont Facebook-oldalán a zenész ezt cáfolta, azt írta: „Nem adom a nevem semmi, ezzel a céllal szerveződő megmozduláshoz, tüntetéshez, politikai állásfoglaláshoz.”

Csütörtökön délelőtt megkerestük az ügyben Osváth Zsoltot, az esemény egyik szervezőjét, aki a Telexnek azt írta: Curtis korábban a rendezvény miértjével és céljával is egyetértett. Ő maga egyeztetett vele írásban és telefonon is, ezt bizonyítani tudja.

„Ezt most letagadja, minden közösségi oldaláról letiltott, a bizonyító erejű kommenteket pedig törölte. Elfogadjuk, hogy meggondolta magát, de cáfoljuk, hogy nem csatlakozott és a tudta nélkül került a listára. Ez hazugság” – válaszolta Osváth Zsolt. Később Instagram-oldalán azt mondta: a barátságukba közbeszólt a politika.

Curtis legfrissebb posztjában viszont azt állítja, hogy Osváth Zsolt az, aki hazudik, és aki politikai célokra használja fel a gyerekeket. „Fejezd be a sárdobálást és az energiáidat az életedben először valódi célok elérése, emberek életének jobbá tételére fordítsd” – üzente a rapper a youtubernek.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!