2022-ben futótűzként terjedt a hiphoprajongók körében egy Zártosztály című dal klipje, amiben egy legnagyobb jóindulattal is csak felső tagozatos, általános iskolásnak kinéző, Pogány Induló nevű srác nagyöregeket meghazudtoló módon küldi az old school rapet.
Szinte napra pontosan két évvel a klip megjelenése után már más szelek fújnak, Pogány azóta gyakorlatilag A listás előadóvá vált, a Központ és a Gólya színpadát először az Akváriumra, aztán a Barba Negrára cserélte, március elején pedig az MVM Dome-ban ad önálló koncertet.
Nem véletlen, hogy Pogány a felbukkanása után nem sokkal, bő fél év alatt kétszer is az After vendége volt, először mint feltörekvő érkezett a műsorba, aztán pedig 2023-as Megáll az Idő című lemezéről beszélgetett Sajó Dáviddal. A pénteken megjelent Vagy mindent vagy semmit című lemezen Pogány ott folytatja, ahol egy éve abbahagyta, old school beatekre mormol rá karcos hangon karakteres és ellentmondást nem tűrő flow-jával, ráadásul olyan szövegeket, hogy azt a legnagyobbak is megirigyelhetik.
„Jó éjt, altatnak”
A Vagy mindent vagy semmit nem árul zsákbamacskát, hiszen már az első pillanattól egyértelmű, hogy egy kimondottan melankolikus albummal állunk szemben. Az Úgy Hiszem című klipes nyitó tétel a közönség Pogány! Pogány! kántálására bekúszó akusztikus gitárral és halk bakelitrecsegéssel ágyaz meg a szűk félórás lemeznek, előrevetítve a Vagy mindent vagy semmit zenei világát és tematikáját is: az album egyszerre szól Pogány Indulóról és a mögötte álló Szirmai Marcellről.
Az életképtöredékekből építkező dalba rögtön beköszön Pogány hű fegyverhordozója és alkotótársa, Ótvar Pestis is egy rövid verze erejéig, hogy együtt vegyék nyakukba a hirtelen jött népszerűség terhét.
A szintén klipes Gengetek Ellen egyszerre árulkodik Pogány céltudatosságáról és családja szeretetéről, ez a két kérdéskör az, amit végigvezet az albumon. Az egyik fontos, meghatározó téma Pogány szövegvilágában a folyamatos önelemzés, a sikerrel és népszerűséggel küzdő tizenéves harca, aki mintha későn szembesült volna azzal, mivel jár az élet, amibe csöppent. Igyekszik tudatos és alázatos maradni a szituációban, de ez sem elég, hiszen családjától távol próbál szerencsét, a karrierje Budapesthez köti. A másik fontos téma pontosan ez: a család és barátok, a „geng” fontossága, Pogány egyértelműen nem feledi, honnan jött, erről árulkodnak a vidéki nyomornegyedekben forgó klipek is.
Nagy szerencse, hogy egyik tematika sem merül ki unalmas frázisok durrogtatásában, hiszen a lírai képek, melyeket Pogány fest, teljesen egyedülállóvá teszik a szegedi fiatal zenéjét.
„Balra festem az anyai ösztönt
Jobbra az atyai boldogságot
Középre festek egy fekete pontot
Meg azt a keserű romlottságot”
– darálja le indulatosan Pogány, ebből a négy sorból is jól látszik, hogy annak ellenére, hogy még mindig nincs 20 éves sem, a világlátása érett, szövegei pedig szintén átgondoltak és festőiek.
A nyughatatlan tizenéves természetesen oda is mondja, amit oda kell, az a fajta agresszivitás, ami már a korai dalok óta jellemző Pogányra, továbbra is megmaradt. A szemtelen kivagyiság, amivel eddigi karrierjét összegzi – illetve ami műfaji sajátosság is –, majdnem minden dalban fellelhető, és egyébként ugyanolyan jól áll neki, mint a mélyebb, elmélkedős sorok.
Kiemelendő még két dal a lemezről, a VZS és a korábban Mr. Busta mellől, mostanában pedig a Teswér formációból ismert Hibrid közreműködésével készült Zárka, illetve a Parno Graszttal közös Székelykapu. Előbbiben a három rapper üzen egy közös, börtönbüntetését töltő barátjuknak (minden bizonnyal Khaze-nek), miközben az élet múlandóságán méláznak, utóbbiban pedig teljes a műfaji egyveleg, hiszen Pogány a magyar cigányzene talán legnevesebb képviselőivel közösen nótázik, a beatváltás pedig szintén megér egy misét. A népdalszerű refrén meglepően könnyen alkot magával ragadó egységet a családi traumákkal és aktuális gondokkal merészen szembenéző Pogány soraival.
A Vagy mindent vagy semmit ezekkel a dalokkal és közreműködőikkel, valamint Pogány régi barátaival, Ótvar Pestissel és az újhullámos trapelőadó Ekhoe-val közös szerzeményekkel együtt nemcsak remek promó az MVM Dome-os koncertnek (ahol az összes a lemezen megjelenő előadó melegít majd Pogánynak), de egészen sajátságos műfaji, sőt színtérbeli egyveleg is.
Már-már kívülálló a hazai színtéren
Pogány nem csak karrierjében jutott el nulláról százra két év alatt, valószínűleg ő tartja a legtöbb Instagram-sztoriban elszívott cigi Guinness-rekordját is, ami tetszik vagy sem, hozzáad az imidzséhez, a daloknak is van egy egészen magával ragadó, füstös, rejtélyes romantikája. Ehhez hatalmas arányban tesz hozzá Pogány kiadójának feje és a dalok nagy részének producere, az Asan-alapító Zomblaze.
A lemez dalai egytől egyig valamilyen hangszeres alapra épülnek, a már említett gitár- és cigányzenei kíséret mellett továbbra is itt van a Pogányra jellemző zongora, és a minden bizonnyal általa játszott hegedű is.
A dalok hátterében végig recsegő bakelitlemezt hallani, ami remekül keretbe foglalja a lemezt, amiről egyébként szinte teljesen eltűntek a korábban Pogányra jellemző agresszívabb, újsulis, trapes dalok, és csak a szikáran kimunkált, már-már retró hangulat maradt meg.
Pont emiatt egyedi,
már-már kívülálló hang Pogány a mai rapszíntéren, hiszen amíg kortársai inkább az autotune-os trapre mentek rá, ő egy régi, mára jobbára letűnt, de dicsőséges korszak zenéjét idézi meg.
Kevés az olyan előadó, aki ennyire tudatosan keresi a hangját, mindezt ráadásul úgy, hogy közben láthatóan (és hallhatóan) határozott elképzelései vannak arról, mit és hogyan szeretne elérni.
A Vagy mindent vagy semmit-tel összegzi mindazt, amit eddig elért, korai sikerektől és a 2022-es Pogány Induló című kislemeztől a Megáll az Időn át egészen a nagy fellépésekig. Ez az a lemez, amivel érezhetően végleg megérkezik, most már nemcsak helyet követel magának a magyar hiphop nagyjai között, hanem be is ül közéjük.