A Piroska és a farkast így még biztosan nem láthatta senki

2024. január 27. – 13:37

Másolás

Vágólapra másolva


Jó pár éve már, hogy lecsengett az interaktív fikciós őrület a videójátékoknál. Pontosabban az a fajta interaktív fikciós műfaj, amit annak idején a Telltale indított el a 2010-es évek elején. Ennek a lényege, hogy a játék maga szinte semmi klasszikus játékmenetből nem áll, tehát nem ugrálunk, lövöldözünk, mászkálunk szabadon a világban, hanem a játék által előre megírt cselekményét alakíthatjuk látszólag minimálisan. Azért csak látszólag, mert a végén kiderül, hogy a kisebb-nagyobb döntéseinknek komoly következményei lehetnek. Voltaképpen egy kész történetbe csöppenünk, ahol a játék folyamatosan olyan helyzetekbe hoz, ahol a döntéseink és válaszaink adják a játék lényegét. Ráadásul eredetileg a Telltale ezeket a játékokat úgy adta ki, mint egy tévésorozatot, vagyis epizódonként.

A Telltale a Walking Deaddel robbant be igazán, és utána egy rakás ismert franchise-ból (Batman, A galaxis őrzői, Minecraft, Trónok harca, Borderlands) csináltak hasonló interaktív történetmesélést epizódokra bontva, de ezek közül is kiemelkedett a 2013-as Wolf Among Us. A játék a Fables képregénysorozat előzményeként funkcionál, a lényege pedig annyi, hogy a klasszikus meseszereplők (mint Hófehérke, Csipkerózsika és hasonlók) kénytelenek beköltözni az emberek világába (miután a sajátjukból menekülniük kellett), és ott meghúzni magukat, hogy nehogy lebukjanak. Ezek a meseszereplők gyakorlatilag egy varázsgettóban laknak, a ‘80-as évekbeli Manhattannek egy olyan elvarázsolt részében, ahol egy kicsit szabadabban élhetnek, és nem kell titkolniuk mesebeli származásukat.

A történet viszont közel sem mesebeli. A Piroska és a farkasból ismerős Big Bad Wolf bőrébe bújva nyomozunk egy rejtélyes gyilkosság miatt Hófehérke és más mesehősök bevonásával. A Wolf Among Us gyakorlatilag egy nagyon bizarr mese, egy klasszikus noir detektív történet nyomorúságos életet élő mesehősökkel, akik az emberi világban munkanélküliek, alkoholisták vagy hajléktalanok lettek. Az összes Telltale-játék közül talán ennek volt a legeredetibb sztorija, a karakterek kifejezetten megjegyezhetőek, a cselekmény, a nyomozás és a dialógusok izgalmasak, és egészen zseniálisan játszanak az írók azzal a bizarr helyzettel, hogy itt voltaképpen mesehősök gyilkolják egymást, és nekünk ezt kéne valahogy kinyomozni. Ráadásul a kissé régies grafika is nagyon jól áll a játéknak, a kontúrozott animációnak köszönhetően néha tényleg úgy érezhetjük magunkat, mintha életre kelt volna egy képregény.

A Telltale ugyan pár éve csődközeli helyzetbe került (több projektjüket el is kaszálták), és az utolsó játékaik is bőven hagytak maguk után kívánnivalót, de nagyon úgy néz ki, hogy a Wolf Among Us második évadára még maradt energia, mert bejelentették a folytatást 2024-es megjelenéssel. Amiről annyit lehet tudni, ami kiderült a trailerből, és hogy fél évvel az előző játék cselekménye után játszódik majd. Az meg pláne kicsit bonyolítja a helyzetet, hogy a Fables képregények alkotója, Bill Willingham tavaly szeptemberben a DC Comicsszal való állandó hadakozását megelégelve bárki számára hozzáférhetővé és felhasználhatóvá tette a Fables világát, aminek még komoly jogi következményei is lehetnek a jövőben.

Az ötrészes komplett évad egyébként 15 euróért elérhető Steamen, ami kifejezetten barátságos ár ahhoz képest, hogy 10 éve egy részért kértek nagyjából ennyit.

Az After hetente jelentkező gamingajánlója nem mindig aktualitásokkal foglalkozik, hanem a Telex szerkesztőségének válogatott kedvenceit mutatja be.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!